Ancelotti: Azt nyújtottuk, ami a továbbjutáshoz szükséges volt

A Real Madrid 3-1-re győzött az Alcoyano vendégeként a Király-kupában, így kvalifikálta magát a sorozat nyolcaddöntőjébe. A mérkőzés után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat, említést téve Hazard-ról, Luninról illetve Mariano sérüléséről is.

A mérkőzés

„Azt hiszem, ma nem azt láthattuk, amit megszoktunk. Rengeteg fejpárbajra készültünk, rögzített helyzetekre és hosszú labdákra. Gólt szereztünk, küzdöttünk és elsősorban azt a teljesítményt nyújtottuk, ami a továbbjutáshoz szükséges volt.”

„Egy remek egyéni villanással sikerült egyenlíteniük. Ezt követően nem estünk össze és továbbra is a saját játékunk játszottuk. Így kellett játszanunk, erre készültünk és győztünk. A Getafe elleni mérkőzés után véget ért a szünet. Az ilyen mérkőzéseken nem számít annyira a minőség, mert egy ilyen pályán nem jön ki a különbség.”

Lunin

„Remek, magabiztos teljesítményt nyújtott a kapuban még akkor is, ha lábbal egyszer nagyobb hibát vétett. Azonban kedvelem az olyan kapusokat, akik elvégzik a munkájukat a gólvonal előtt. Mindig lehet változtatni azon, hogy valaki hogyan bánik a labdával, ő pedig még fejlődni is fog ebben, ha több játéklehetőséget kap. A Király-kupa az övé, a bajnokság pedig Courtois szerepköre.”

Carlo Ancelotti

Hazard

„Az egy az egy elleni szituációkban több önbizalomra van szüksége, mert megvan a képessége arra, hogy megverje az emberét. Fokozatosan visszatér majd a legjobb formájához, az erőnléte pedig sokat javult a néhány hónappal ezelőtti állapothoz képest. Reméljük, hogy rövidesen magára talál és a legjobb teljesítményét nyújtja.”

„A kreatív játékosaink jobban szenvedtek ezen a meccsen, mint a többiek. Ő nem adta fel és a kilences pozíciójában is helytállt. Isco is játszott ebben a szerepkörben, miután pályára lépett. Nagyon örülök ennek, az egész csapat jól teljesített és keményen küzdött.”

Mariano sérülése

A jobb combja sérült meg, a következő napokban vizsgáljuk meg. Sajnos az ilyen nehéz időszakokban gyakran történik ilyesmi, ez pedig nem egyszerű.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK