Mbappé: Szembetűnő, mennyire felkapott vagy, ha ügynökök és edzők válnak mindennapi üldözőiddé.

A Real Madrid és szurkolói által áhított francia zseni, Kylian Mbappé a Paris Match c. magazinnak adott mély, őszinte és személyes interjút.

1998-ban, néhány hónappal azt megelőzően, hogy napvilágot láttál, Franciaország világbajnoki győzelmet ünnepelt. Mit gondolsz, a sorsnak, vagy az elhatározásnak köszönheted a karrieredet?

Bizonyosan nem én vagyok az egyetlen, aki 1998-ban született, de kétségtelen, hogy nagyon korán elhatározásra jutottam a futballt illetően. Ez nyilvánvalóan következik a neveltetésemből, illetve a közegből, amelyben felnőttem, valamint a személyiségemnek is köze lehet hozzá. Hoztam egy döntést, majd jöttek a sorozatos visszajelzések, hogy van keresnivalóm ebben a sportban.

Igaz, hogy előbb hagyta el a szádat a „labda” szó, mint az, hogy „apa” vagy „anya”? Egyáltalán elképzelhető-e egy olyan valóság, amelyben egy kézilabdázó édesanya és egy futballedző apa mellett ne legyen közöd a sporthoz?

A különféle labdák voltak az első olyan ajándékaim, amelyek iránt érdeklődést is mutattam. Egyértelmű volt a kapcsolat. Nem esett nehezemre választani, gyakorlatilag döntési helyzetben sem voltam. Lubickoltam a futballban: az apám, a nagybátyjáim, a nagynénéim, lényegében mindenki a családból, beleértve magamat is. Nyilván senki nem erőltetett semmit, pusztán egy közös szenvedélynek hódoltam. Ha édesanyám kicsit erőszakosabb, talán ma nem labdarúgó lennék.

Kik a számodra igazán fontosak, akik „Kyky”-nek szólíthatnak?

A környezetemből jónéhányan az elejétől kezdve jelen voltak. Nem mindenki családtag, jócskán vannak gyerekkori barátok is. Később lehetőségem adódott, hogy nagyszerű kapcsolatokat alakítsak ki, melyek lehetővé tették számomra a továbblépést. Nem vagyok az a kimondottan zárkózott típus, épp ellenkezőleg: a természetemből fakadóan keresem az új ismeretségeket. Ma emberek milliói hívnak Kyky-nek. Ez túl sok lenne? Nem hiszem. Sőt, mi több, nem érdekel, ha milliók használják a hozzám közelállók által rám aggatott becenevet.

Elmesélnéd Jirès történetét, aki tizenegy esztendősen került a családotokba, s vált a testvéreddé? Közel álltok egymáshoz?

Még nem éltem, mikor Jirès a családunk tagja lett, így lényegében nekem a kezdetektől fogva jelen volt. Olyan volt számomra, mint egy testvér, akit szeretünk bosszantani, s akihez szívesen válnánk hasonlatossá. Mindig mindent úgy csináltam, ahogyan ő, mindig kerestem a társaságát. Közel állunk egymáshoz. Miután abbahagyta a futballt, több időt töltött otthon. De ez bármelyikünkkel bármikor megtörténhet… Ha profi futballista vagy, kevesebb időd jut az élvezetekre. Neki most jött el az ideje.

Szóval a család az első védelmi kör, a menedék, ha baj lenne?

A válaszom igen és nem. Azért nem, mert nem szabad túlértékelni mindazt, amit csinálok: másokhoz hasonlóan nekem is van egy munkám, amit jól végzek, ellenben mikor itthon vagyok, csupán egy vagyok a sok közül. És igen, mert a család karon fogva kísér és segít helyre hozni a hibákat. Nem vagyok szentimentális, de nem nézek le senkit. Velem bárki bármit megoszthat. Az edzőm, Mauricio Pochettino nem is jön zavarba, és én becsülöm az őszinteségét. Az őszinte beszéddel mindenki értékes időt takarít meg, nem csak én.

Zene, irodalom, színház… A szüleid mindent elkövettek annak érdekében, hogy a futball ne váljon megszállottsággá. Lehetséges ez egyáltalán?

A szüleim nem akarták, hogy megszűnjön a kapcsolatom a külvilággal. A céljuk egyértelműen nem az volt, hogy tompítsák a szenvedélyemet, melyben mindig is támogattak, pusztán azt kívánták megértetni velem, hogy az engem körülvevő világot nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem mindig volt könnyű, fiatalon sokszor hiányzott belőlem a kellő nyitottság. Most, hogy a labdarúgás a hivatásommá vált, már más a helyzet. Az évek előrehaladtával rájövök, hogy a focinál vannak fontosabb dolgok is: a család, a magánélet, vagy az egészség…

Kétkezesség, hiperaktivitás, a tanári tekintély ellen lázadó, zsenialitás és ostobaság között vergődő ifjonc, nehéz meghatározni. Érzed még úgy, hogy az emberek nem értenek meg?

Kisgyerekként fogalmam sem volt a koraérettségről. Elképzelésem volt arról, miért viselkedem vállalhatatlanul, vagy miért piszmogok dolgokkal. Lehet, hogy egyesek őrültnek tartottak, s nekem sem volt kellő értelmem, belátásom ahhoz, hogy felfogjam, minden a különbözőségemből fakad. Felnőtt fejjel mindezt elfogadtam, sőt, erősebbé tett. Most, hogy közszereplővé váltam, mindenki anélkül alkothat rólam véleményt, hogy bármit is tudna. Egyesek szerint jó ember vagyok, kissé félénk, míg mások szemében arrogánsnak tűnök. Ezek mind mások gondolatai, melyekre nincs különösebb ráhatásom.

Magadnak való ember vagy?

A természetemből fakadóan talán igen: néha el kell szigetelődnöm. Erre erősített rá, hogy tizenkét éves koromban el kellet hagynom az otthonomat az álmaim megvalósítása érdekében. Az egyedüllét kicsit az életem története is. Ugyanakkor nem okoz problémát az ismerkedés, a kötődés vagy mások társasága.

A rólad szóló képregényben úgy írnak életed első csókjáról, mintha a következőket mondtad volna a lánynak: „Annyira szeretlek, mint egy focimeccset…” Valóban így történt?

(Nevet) Nem egészen. Nevezzük ezt egy bosszúnak Faro, a rajzoló részéről, aki ilyen formán foglalta össze az akkori körülményeket. Nyolc vagy kilenc esztendősen nem épp a csajok jelentették a prioritást. Ez mindenkinél változó, az életkorral jön.

A téged övező hírnév arra késztet, hogy testőrök gyűrűjében éld az életed. Okoz ez bármi kellemetlenséget?

Természetesen akadnak dolgok, melyekben az ismertség gátat jelent. Ugyanakkor nem egy elefántcsonttornyába zárt herceg vagyok, aki csak titokban találkozik a hercegnőjével. Persze, egy eseményen vagy buliban történő megjelenés bizonyos előkészületet igényel, amivel sokára tudtam csak megbékélni, de mostanra mindez az életem részévé vált. Elviselem, már nem jelent problémát.

Mennyi idősen tudatosult benned, hogy milyen értéket képviselsz?

Borzasztó korán! Szembetűnő, mennyire felkapott vagy, ha ügynökök és edzők válnak mindennapi üldözőiddé. Nem feltétlenül tudod, hogy pénzről van szó, de némi odafigyeléssel egyértelművé válik, hogy amit csinálsz, az különlegessé tesz. Kezdetben nehezen birkóztam meg ezzel a fajta teherrel… Szerencsére a szüleim sosem beszéltek összegekről, pénzről, és ez így volt rendjén. Ugyan, hogyan tarthatsz kordában egy tizennégy éves gyereket, miután közölted vele, dollármilliókat ér? Tizenhat esztendős voltam, mire készen álltam arra, hogy megértsem, milyen rendszer szerint működik ez a világ, hogyan alakul egy-egy játékos értéke. Ezt követően nem volt gond a pénzzel sem. A kapcsolatunk felszínes: tudom, hogy fontos, örülök, hogy van, de nem ez mozgat a nap minden másodpercében.

Inkább az emberi kapcsolatok, mint a pénz. Ez lenne a mottód?

Sokkal inkább, mióta megengedhetem magamnak a választás luxusát. De őszintén, ez nem volt másként a nagy pénzek előtt sem. Az emberi kapcsolatok sokkal izgalmasabbak. Még a kevésbé jól sikerült találkozásokból is hasznot húztam.

Monacóban egy olyan világba csöppentél, amely addig távol állt tőled. Tényleg Mbappéék és „Monaco érintése”, ahogy édesanyád fogalmaz?

(Nevet) Tizennégy Bondy-ban eltöltött év után Monaco igazán nagy kontraszt. Minden megváltozik egyik pillanatról a másikra. Még Bondby-ban fejeztem be az iskolát, majd bekerültem egy teljesen más környezetbe. Olyan arcokkal lógtam, akik egy egészen más világból jöttek, akiknek a gyerekkora teljesen más volt, eltérő problémákkal küzdöttek. Az az együttérzés, a megértés magasiskolája volt. Az ott eltöltött öt év élményekben gazdag volt. Nagyszerű emlékekkel távoztam.

A legjobb tanács, amivel a szüleid elláttak?

Számtalan ilyen volt. Apámmal ellentétben édesanyám nem rajong a labdarúgásért. Ragaszkodott ahhoz, hogy előbb legyek jólnevelt, s csak utána jó futballista. Folyton azt hajtogatta, hogy a sportban nyújtott teljesítményem alapján bizonyára sokan fognak rám emlékezni, de csodálni csak akkor, ha jó ember válik belőlem.

Milyen a kapcsolatod édesanyáddal?

Anyám egy temperamentumos nő, ugyanakkor nagyon vicces is. Mindent megosztunk egymással. Ha nem találkozunk, akkor minden áldott nap beszélünk egymással lényegében bármiről. Rendre felnyitja a szemem, megvilágosít, szeretné, ha kiszabadulnék az engem körülvevő buborékból, amellyel a heti három mérkőzés jár.

Édesapád, Wilfrid, még mindig ellát jótanácsokkal?

Amikor úgy hozza a helyzet, megnézzük a meccseimet, de persze erre nem mindig van lehetőségünk. Vitázunk, mulatunk a hibáimon, az elveszített labdákon, mindezt anélkül, hogy ő edzőként szemrehányást tenne nekem azért, amit csináltam vagy nem csináltam… Ilyen a kapcsolatunk, soha nem erőltettünk semmit. Ha kedvünk van hozzá, csináljuk, ha nem, nem. Az élet megy tovább.

Ha a karriered szempontjából nézeteltérés támad, kié az utolsó szó? Édesapádé, édesanyádé vagy a tiéd?

Az enyém. Végtére is én játszom! (Nevet) Természetesen mindent megbeszélünk, de soha nem vonják kétségbe a döntéseimet, és soha nem kényszerítenek semmire. Így van ez már a kezdetektől fogva. Állandóan azt mondták nekem, hogy így helyes, hiszen, ha hibát követek el, nem vonhatom őket felelősségre.

Alighogy járni tudtál, ígéretet tettél édesapádnak, hogy forradalmasítani fogok a labdarúgást és te leszel a világ legjobbja. Így lett?

Gyerekként mondtam sok mindent édesapámnak… Örökké járt a szám, minden reggel új céllal ébredtem, készen arra, hogy megváltsam a világot. (Nevet) A játékommal mindig is azt igyekeztem bizonyítani, hogy mennyire elkötelezett vagyok. Voltak álmaim, mindent beleadtam, hogy ezek valóra váljanak, és azt hiszem, jó úton haladok. De ha őszinte akarok lenni, nem helytálló előállni egy szép tavaszi délutánon azzal, hogy „Hellóka, én forradalmasítottam a futballt.” Nem én vagyok a megfelelő ember ítéletet mondani.

A PSG évről évre szalasztja el a Bajnokok Ligája megnyerésének lehetőségét. Mire van szüksége a csapatnak a győzelemhez?

Két alkalommal nem sok hiányzott. A klub mindent elkövetett annak érdekében, hogy az évek során ütőképes csapatot építsen. Mára mind európai, mind nemzetközi szintéren is tisztelet övezi a klubot, rendszeresen helyünk van a legjobb négy között. Csupán néhány mozaiknak kell a helyére kerülnie, meg kell próbálni nyerni. De ezen dolgozunk nap, mint nap. A futballban jelentős szerepe van a szerencsének, talán idáig nem kedvezett nekünk, és talán nem tettünk eleget. Remélem, hogy az idei szezon jól sikerül majd.

Az, hogy ennyi sztár van a csapatban, árthat az eredményességnek?

Nem gondolnám. A PSG-nél sokan vagyunk és az eredmények is jönnek, címeket nyerünk. Természetesen hajlandónak kell lenned a kompromisszumra, amennyiben nem te vagy a csapat egyetlen ásza, de nem hiszem, hogy ez hátrányt jelentene, sőt.

Gyermekként nehezen viselted a vereséget. Mostanra emészthetőbbé vált?

Nem, mert soha nem tanultam meg veszíteni. Képes vagyok uralkodni magamon, legalábbis a csalódottságomon, ha valami nem úgy alakul, de mikor hazaérek, azért úrrá lesz rajtam a düh. Ez teljesen természetes, ha valamit olyan szenvedéllyel csinálok, mint a futballt

Most, hogy kart karba öltve játszol olyan klasszisokkal, akikről régen álmodoztál, vannak még bálványaid?

Többé nincsenek idoljaim, de továbbra is csodálom azokat, akik a sporttörténelem meghatározó alakjaivá tudtak válni, s akik más sportágakban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Tudom, hogy az eredményeik milyen erőfeszítéssel és áldozatvállalással jártak. Sokat nézek kosármeccseket és teniszt. A Roland Garros-on – ahova szeretek kilátogatni – lehetőségem nyílt beszélgetni Roger Federerrel vagy Rafa Nadallal. Csodálom azokat a bajnokokat, akik éveken keresztül tudtak a csúcson maradni. Nem mindenki képes erre.

A francia válogatott képes arra a bravúrra, hogy megvédje világbajnoki címét a 2022-es katari világbajnokságon?

Jó lenne zsinórban két világbajnokságot nyerni. Nincs okunk kételkedni a lehetőségben, ez egy remek alkalom, hogy örökre beírjuk magunkat a sport történelmébe.

Mit jelent számodra Didier Deschamps személye?

Ő az első és egyetlen válogatott edzőm. Különleges személy a számomra, ő adott lehetőséget, hogy magamra öltsem a nemzeti mezt.

Hogyan éled meg a Benzemával alkotott varázslatos kapcsolatot?

Ő egy kivételes labdarúgó, akivel a magánéletben is jó kapcsolatot ápolok. Sokkal könnyebb együttműködni a pályán, ha azon kívül is barátok vagytok. Szeretnénk, ha a másik tündökölne, gólt szerezne, és úgy tűnik, hogy ez működik.

Úgy tűnik, hogy mindennek eredője a gyermekkorodban keresendő. Így van ez?

A fiatal reménységből profivá, az AS Monaco játékosából a PSG játékosává válni logikus folyamat volt. De jelen pillanatban egy olyan karrierről beszélgetünk, ahol helye lehet előre nem látott eseményeknek is. A sport az öröm, a szórakozás és a meglepetések színtere. Ebben rejlik a szépsége. Egyik pillanatról a másikra történhetnek olyan dolgok, amelyek átírják a terveinket: lehetetlen megjósolni, mit csinálok majd a következő húsz évben.

Inkább a személyedre szabott, rád írt projektre vágysz, mintsem a pénzre?

Abszolút. A tapasztalat többet ér, mint a szerzett vagyon, még akkor is, ha a szerepe fontos, hiszen a családból bármikor bárki szorulhat segítségre. Elsősorban a felfedezésre, az utazásra, játékosokkal való találkozásokra, különböző kultúrák megismerésére vágyom…

Célod 2024-ben, Párizsban olimpiai bajnokká válni? Te lehetnél a válogatott legfiatalabb csapatkapitánya.

Ez egy valóra vált álom lenne, igazi megtiszteltetés. Az, hogy erre Párizsban kerülhetne sor, csak a megkoronázása lenne az egésznek.

Gondolkodtál már a futball utáni életen?

Hazudnék, ha igennel felelnék erre a kérdésre… Ez egy igen távoli dolognak tűnik, s jelenleg a karrierem épp elég időt emészt fel. Egyszer persze ennek is eljön az ideje. Egy pályafutás gyorsan véget ér, s az azt követő élet legalább olyan fontos. Az én életem egyértelműen a labdarúgáshoz kötődik. 

Láttuk, hogy a YouTube-on Emmanuel Macron több ízben is említést tesz rólad McFly és Carlito videóiban. Gyakran van szerencséd hozzá?

Igen, időről időre gratulál a teljesítményemhez. Örömmel tölt el, hogy beszélhetek az elnökkel, elmondhatom, hogy nyomon követi a pályafutásomat, elismeri a munkámat és a klub, illetőleg a válogatott iránti elköteleződésemet.

Részt veszel a következő választáson?

Ugyanolyan állampolgár vagyok, mint bárki más. Még soha, egyetlen választást sem hagytam ki.

Mi volt eddigi életed legjobb pillanata?

A világbajnoki győzelem. A legnagyobb álmom, amit sikerült valóra váltani. Másodszor átélni több, mint menő lenne: igazán kivételes!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK