Ancelotti: Ez egy hatalmas győzelem számunkra

A Real Madrid 2-1-re legyőzte az Athletic Bilbao együttesét a 2021-es év utolsó mérkőzésén. A találkozó után Carlo Ancelotti Hazard-ról és Viníciusról is beszélt rövidebb évértékelője mellett.

A mérkőzés

„Ez egy hatalmas győzelem számunkra, mert véleményem szerint komplett teljesítményt nyújtottunk egy olyan csapattal, amelynek tagjai nem kaptak annyi lehetőséget mostanában. Külön ki kell emelnem Nacho, Lucas Vázquez, Camavinga, Valverde és Hazard erőfeszítéseit, egyikük sem játszott sokat mostanság, de ma odatették magukat és nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Többségében magas hőfokon pörgött a mérkőzés és megmutatták, mennyire elkötelezettek. Ez a legfontosabb számomra, majdnem annyira, mint a három pont megszerzése, ez számít végső soron.”

„Ez a fajta ünneplésünk már szokványossá vált, a Karimnak szóló ováció pedig csodálatos volt. Ez egy nagyszerű hangulattal rendelkező stadion, nagyon szeretem, Karim pedig megérdemelte.”

Hazard és Vini Jr. védekezése

„Megértik, mire van szüksége a csapatnak a védekezés tekintetében. Nagyszerű munkát végeztek. Keményen dolgoztak, bizonyították elkötelezettségüket és minőséget hoztak a támadójátékunkba, különösen a találkozó elején. A védekezés, mint már korábban is említettem, a védekezésben rejlett. Ez a csapat tudja, hogyan támadjon, képesek vagyunk gólokat szerezni, mert nagyszerű egyéni teljesítményeink vannak, a másik oldalon azonban kicsit szenvedtünk, de eddig ott sem volt semmilyen probléma.”

Carlo Ancelotti

„Hazard fontos tagja a csapatnak. Igaz, hogy egyénileg ma jobb teljesítményt nyújtott, egy olyan időszakban, amikor nem tudtam, fizikailag a csúcson van-e, de jól teljesített, a második félidőben cseréltem le. Küzdött, igyekezett zavart okozni elöl. Visszatért, igen. Visszatért.”

Rotáció

„Mindenkinek gratuláltam a mérkőzés után és mondtam nekik valami nagyon fontosat: számomra nagyon nehéz ezeket a játékosokat a padra ültetni. Minden mérkőzésen kering bennem ez a gondolat, nehéz ilyen kvalitásokkal és személyiséggel rendelkező játékosokat kihagyni. Igyekszem mindig azt a csapatot pályára küldeni, amely szerintem meg tudja nyerni a találkozót.”

Év vége

„Nagyon jól teljesítettünk eddig, a játékosok zseniálisak voltak, ez minden, Az idény végén értékelünk majd, de idáig remekül alakultak a dolgok. Igyekszünk nyerni valamit idén, mert ezt követeli a klub, ehhez pedig meg kell várnunk az idény végét. Most van egy hetünk pihenni, amit kiérdemeltünk. Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, jövőre találkozunk!”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK