Ancelotti: Bár nem nyertünk, jól játszottunk, így nem vagyok szomorú

Az olasz szakember a Cádiz elleni döntetlen után.

„Nagyon boldog vagyok, amikor nyerünk, még akkor is, ha rosszul játszottunk. Ha rosszul játszunk és veszítünk, akkor nem vagy boldog. Ha jól játszunk de nem nyerünk, akkor még mindig tudok örülni. Szóval ma sem vagyok szomorú. Mindent megtettünk az első pillanattól az utolsóig. Egyszerűen ma nem jött össze. Az utolsó 30 méteren hiányzott valami, de nincs mit kritizálni. Az ilyen meccsek néha megtörténnek. Sok pozitívumot tudok magammal vinni a mai találkozóról. Az egyetlen, ami nem pozitív, az az, hogy nem szereztük meg a három pontot. Néha van úgy, hogy nem érdemelsz győzelmet és mégis nyersz. Tovább kell lépnünk.”

Ancelotti

„A csapat jó teljesítményt nyújtott. Technikai szempontból nehezebb találkozó volt, bonyolultabb, ahol nem volt területünk, a széleken hagytak minket játszani, de nem a beívelésekben vagyunk a legerősebbek, mivel a csatáraink más jellemzőkkel bírnak. Ezek a meccsek a legnehezebbek számunkra, de a csapat elkötelezettségével elégedett vagyok, és azzal is, hogy milyen jól bántunk a labdával. Casemiro mindent visszaszerzett, sokan vették ki a részüket a támadásokból is, és úgy gondolom, hogy most nyugodtnak kell maradnunk és a következő meccsre kell koncentrálnunk, mert az is nehéznek ígérkezik.”

„A Cádiz mindent megpróbált megtenni, lezárta a területeket, védekezett, hosszú passzokkal próbálkozott, megtették amit kell, ahogy mi is. Nem találtunk be, de a végsőkig próbálkoztunk. A tabellát tekintve a Sevilla közelebb került hozzánk. Ők egy olyan csapat, akik komoly technikai kvalitásokkal rendelkeznek, elkötelezettek és egy olyan szurkolótáboruk van, amely tényleg mindig mögöttük áll. Szóval a Sevilla közelebb került hozzánk, meg kell küzdenünk velük. Még hosszú az út, úgy gondolom, hogy a mögöttük lévők is zárkózni fognak.”

„Casemiro belépőjére pirosat adni túlzás lett volna. Nem láttam, hogy mi történt. Szerintem egy olyan szabálytalanság volt, amely megakadályozott egy kontrát, a sárga jogos volt, de ahogy mondtam, nem láttam pontosan. Az egy pont az egy pont, kettőt elhullajtottunk ma este. Néha nyertünk olyan meccseken, amikor nem érdemeltük meg, ez pedig kiegyenlítődik olyankor, amikor megérdemeltük volna, de nem nyertünk. Nincs ok az aggodalomra Casemiro pótlása kapcsán, Camavinga be tudja tölteni a szerepet. A jobb oldalon nagyon hiányoztak a játékosaink, sokat kell gondolkodnunk a szerdai meccsen és azon, hogy kik fognak játszani a jobb oldalon.”

Madridstore
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

„Hazard egy kicsit nehezen találta magát az első félidőben, ahogy a többiek is. A második játékrészben sokkal jobban teljesített. Igazad van, ha azt mondod, hogy a szélen egy kicsit többet szenved és nincs hozzászokva ahhoz, hogy a jobb oldalon játsszon. Jól játszott össze Karimmal. Hazard egyértelműen egy újabb fegyver számunkra az idény második felére.”

„Modrić egy fontos játékos számunkra. Remekül teljesített, most pedig jött ez a probléma. De nincs gond. Ez a hét egy kissé szokatlan volt, de szerintem a csapat mindent megpróbált, elszánt volt. Nem tudom hibáztatni őket, most pedig vigyáznunk kell magunkra. Mindenkinek így kell tennie, mert az emberek egészsége a legfontosabb, tovább kell harcolnunk a vírus ellen.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK