Egytől egyig: Real Madrid – Sevilla (2-1)

A Sheriff Tiraspol elleni győzelem után a Real Madridra egy jóval nehezebb feladat várt a Santiago Bernabéu Stadionban. A Sevilla elleni találkozók általában igen komoly összecsapást jelentenek, a vendégek jelenlegi formája alapján pedig még inkább fontos volt a győzelem. Jöjjenek a szokásos értékelések, továbbra is a Ti pontjaitokkal megfűszerezve!

Csapatok

Real Madrid 7,35 (Szerkesztői pontszám: 7)
Az borítékolható volt, hogy nehéz meccs lesz, ezt pedig már az első perctől éreztette is az ellenfél. A nagyon magas és intenzív letámadásoknak köszönhetően a hazaiak nem igazán tudták megtartani a labdát, valamint szokatlanul sok volt a pontatlanság is a Real Madridtól. A dolgokat a csapat saját magának is nehezítette, a 12. percben bántóan üresen maradt a vendégek csatára, aki teljesen zavartalanul fejelt nagyjából 11 méterről a kapuba. Rafa Mir gólját szinte rögtön újabb teljes védelmi zavar követett, ezt sikerült megúszni, de az első fél óra alapvetően a Sevilla időszaka volt, Ocampos a felső lécet is eltalálta nem sokkal később. Utána viszont Militao bombája és Benzema gólja nagyon jókor érkezett és a Real egyre jobban játékba jött, a második félidőben átvette az irányítást a hazai csapat, Vinícius villanása pedig eldöntötte a találkozót. Nagyon fontos győzelmet szerzett Ancelotti csapata, így a tabella élén, 4 pontos előnnyel fogja befejezni a fordulót.

Sevilla 6,56 (Szerkesztői pontszám: 6)
Sokkal élesebben kezdték a találkozót a vendégek, kisebb szerencsével több gólt is szerezhettek volna 30 perc leforgása alatt, ha kihasználják a Real minden védelmi megingását. Benzema gólját követően, de leginkább a második félidőben már jóval visszafogottabb játékot produkáltak, Vinícius gólja pedig annyira későn jött, hogy már nem tudták rá érdemben reagálni. Nagyon szervezett játékot mutattak, jól zárták le a területeket a Real Madrid előtt, bár a második játékrészben nekik is akadtak meleg pillanataik, elég ha Asensio vagy Alaba helyzeteire gondolunk. Végül pont nélkül távoztak a spanyol fővárosból, így pedig a 4. helyről várják a következő játéknapot. 

Játékosok

A mérkőzés embere – Thibaut Courtois 8,90 (Szerkesztői pontszám: 9)
Nyilván dilemmázik az ember, hogy ő vagy Vini volt-e a meccs embere, én végül rá tettem a voksomat – ahogy látom, hozzátok hasonlóan. Elképesztő meccset játszott a belga hálóőr, a találkozó elején Carvajal eladott labdája után nagyon fontos védést mutatott be, ott ugyanis nagyon gyorsan megszerezhette volna a második gólját is a Sevilla. Lábbal is kellően magabiztos volt, az ellenfél magas letámadásai miatt többször neki kellett megjátszania a két szélső hátvédet, passzai pedig jórészt pontosak is voltak. A meccs utolsó pillanataiban pedig ugyancsak létfontosságú hárítása volt, így pedig hathatós közreműködésével sikerült otthon tartani a 3 pontot.

Dani Carvajal 5,47 (Szerkesztői pontszám: 4,5)
Ez nem volt az igazi, legalábbis közel sem azt a Carvajalt láttam, akit szerettem volna ezen a meccsen. Volt néhány csúnyán eladott labdája, valamint nem tudott megbirkózni a Sevilla bal oldalával, Papu Gomez és Acuna rendszeresen összezavarta Danit. 

Éder Militão 7,53 (Szerkesztői pontszám: 8)
Habár a meccs elején nem tudta lekövetni Rafa Mir mozgását a szögletnél, azt is meg kell említeni, hogy utána viszont egyre jobban játékba jött és a védelem legjobbjává nőtte ki magát. Fontos szerepe volt az egyenlítő találatban is, távoli lövését Bono nem tudta fogni, így Benzema közelről bepofozhatta a labdát. 7 felszabadítás és 3 labdaszerzés fűződik a nevéhez. 

David Alaba 7,52 (Szerkesztői pontszám: 7)
Továbbra is nagyon fontos szerepe van védelem közepén, de a támadások segítésében is jeleskedik. A találkozó elején volt egy nagyon fontos mentése a gólvonalról, itt könnyen kétgólos hátrányba kerülhetett volna a csapat, viszont Alaba és Courtois közreműködésével sikerült megúszni ezt a szituációt. Volt lehetősége a gólszerzésre is, Kroos beadása után zsebkendőnyi területe volt egy kapáslövésre, ami nem sokkal kerülte el Bono kapuját. 

Ferland Mendy 7,27 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Hosszú ideje szerintem ez volt a legjobb meccse a franciának. Habár hátul néha meggyűlt a baja az Ocampos-Montiel duóval, támadásban nagyon labdabiztosnak tűnt. 6 sikeres cselt mutatott be, de ezen kívül is sokszor jó ritmusváltásokkal mozgatta ki a labdát a sevillai védők között. 

Casemiro 6,66 (Szerkesztői pontszám: 5)
Idén nem igazán tud konstans jó teljesítményt nyújtani, ez sajnos megint a gyengébb meccsei közé sorolandó. Labdával sokszor feltűnően lassú, nem tudja jó ütemben megjátszani, ez pedig kellemetlen labdavesztésekkel jár, amiből az ellenfél rögtön kontrákat indít. Ez azért is érdekes, mert alapvetően képes zseniális labdákat, keresztpasszokat is adni a társaknak, vagy akár egy ütempasszal meg tudja bontani az ellenfél védekezését – ilyen labdája ezúttal is volt. Védekezésben már kicsit más volt a helyzet, habár nem mindig tudott jó ütemben közbelépni, 3 felszabadítása és 3 szerelése így is volt. 

Luka Modrić 7,32 (Szerkesztői pontszám: 6)
Nem igazán tudta felvenni a Sevilla által diktált iramot, kissé fáradtnak tűnt a horvát. Neki különösen fontos lenne a rotálás, Valverde visszatérésével valamivel könnyebben tehermentesíteni lehetne Lukát, mindenesetre ez a meccs a kissé szürkébb teljesítményei közé tartozik – de szerencsére az ilyenből nagyon kevés van. 


Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

Toni Kroos 7,45 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
A középpályás trió legjobbja volt ezúttal, továbbra is nagyon fontos szerepe van a csapatban, a labdakihozataloknál és a támadásépítések alatt ő diktálja a ritmust. A két oldal közötti keresztlabdáival próbálta most is mozgatni a társakat, a Sevilla azonban nagyon jól lezárta a két szélt a Mendy-Vinícius és a Carvajal-Asensio duó előtt. 93 %-al passzolt, valamint 12 hosszú labdája közül 11 meg is találta a célpontot, ezen kívül pedig 2 kulcspassz fűződik még a nevéhez. 

Marco Asensio 6,00 (Szerkesztői pontszám: 6)
A találkozó elején azt is nehéz volt észrevenni, hogy a pályán van, legalábbis sok labdaérintése nem volt a spanyolnak. Utána azonban ő is jobban játékba jött, egy-egy szituációban pedig igen komoly gólszerzési lehetőségei adódtak. Ezeket a helyzeteket kellene jól megoldania, hogy huzamosabb ideig is betonbiztos helye legyen a kezdőben, ezúttal azonban egy-két gól a lábában maradt. 

Karim Benzema 7,26 (Szerkesztői pontszám: 6)
Kevésbé volt meghatározó, legalábbis nem tudott komoly helyzetekbe kerülni, de ez nem is csoda, hiszen neki sem jut túl sok pihenőidő ebben az idényben. Ennek ellenére nagyon fontos pillanatban talált be a Sevilla kapujába, a gól valamelyest megnyugtatta a csapatot. Az azért megnyugtató, hogy rosszabb napjain is felkerül a neve a gólszerzők közé, jelenleg pedig 11 találattal vezeti a La Liga góllövőlistáját. 

Vinícius 8,23 (Szerkesztői pontszám: 8)
A meccs egészét tekintve nem sok jó megmozdulása volt, a Sevilla nagyon ügyelt arra, hogy ne hagyja egyedül a bal oldalon, két-három ember mindig ott volt, hogy hatástalanítsa Viníciust. A meccs végén azonban jött a csattanós válasz, ahol már a labdaátvétellel lerázta magáról Ocampost és a legjobb pillanatban eresztett meg egy bombát, amivel klasszis gólt szerzett. Az ilyen pillanatok is mutatják, hogy nagyon jó hatással van rá az Ancelotti által megszavazott bizalom, az ilyen megoldások miatt is kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból a brazil, ráadásul – ha már Benzemánál említettem – a spanyol góllövőlistán közvetlenül Karim mögött áll 9 találattal. 

Cserejátékosok

Fede Valverde 6,83 (Szerkesztői pontszám: 7)
Asensiót váltotta a csapat jobb oldalán, amivel Ancelotti kicsit a középpályás stabilitást is meghatározta a meccs utolsó negyedében. Hasonlóan Camavingához, neki is több szerep juthat a továbbiakban, legalábbis szerintem az ő játéka nagyon sokat adhat a csapatnak az idény további részében is. Reméljük, a sérülések elkerülik ezentúl. 

Eduardo Camavinga 7,22 (Szerkesztői pontszám: 7)
Dinamikusan szállt be a küzdelembe, a labdakihozataloknál rendszeresen visszalépett segítséget nyújtani a védőknek, de az ellenfél térfelén is elemében volt. Erre az energiára szükség lesz a későbbiekben, de a középpálya rotálása során is fontos szerep juthat neki.

Nacho (-)
A Sevilla utolsó cseréire reagált vele Ancelotti a találkozó legvégén, de túl sok ideje nem volt kibontakozni. 

Lucas Vázquez (-)
Csak a teljesség kedvéért, ő is pályára lépett.

Edzői teljesítmény – Carlo Ancelotti 7,61 (Szerkesztői pontszám: 7)
Gyakorlatilag felrakta a papíron legerősebb kezdőjét a pályára, ez viszont majdnem csúnyán megbosszulta magát a találkozó első harmadában. A középpálya nem tudta felvenni a ritmust a Sevilla középső csapatrészével, akik sebességben egyértelműen a madridiak fölé nőttek a meccs első félidejében. Véleményem szerint a cseréket hamarabb is megejthette volna, Valverde és Camavinga ugyanis komoly segítséget tudtak volna nyújtani korábban is, beállásuk után fel is pörgött a csapat játéka az ellenfél térfelén, sikerült jobban megbontani a Sevilla középpályáját. Végül sikerült behúzni a három pontot, ez pedig egy nagyon fontos győzelem volt a bajnokságot tekintve, ez a Sevilla ugyanis még bőven fog problémákat okozni a riválisoknak is, ráadásul a bajnoki versenyfutásban így sikerült leszakítani Lopetegui csapatát. Kíváncsi leszek, hogyan fogja forgatni a csapatot a továbbiakban, ugyanis a rotálás elengedhetetlen lesz, a válogatott szünet óta ugyanis háromnaponta játszik meccset a Real Madrid, a következő egy hétben pedig két erős ellenfél (Bilbao, Real Sociedad) lesz a csapat ellenfele.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK