Sűrű január vár a Real Madridra

Az elmúlt években kevés alkalommal nézett annyira fontos évkezdet elé a klub, mint most. Januárban nagy súlyú döntéseket kell meghoznia a vezetőségnek és a stábnak, amelyek a közép-, illetve hosszútávú jövőre is nagy befolyással bírhatnak.

2020 januárjában a Real Madrid nyélbe ütötte az Alaba-ügyletet, és bátran jelenthetjük ki, hogy a vezetőség hasonlóan sikeres tárgyalásokról álmodozik az előttünk álló időszakra nézve. Mbappé, Pogba, Rüdiger… csakhogy a legnagyobb célpontokat említsük, de emellett komoly fordulatot vehet több jelenlegi kerettag sorsa is.  Vegyük sorra, hogy mire készülhetünk december folyamán!

A legfontosabb: Kylian Mbappé

Az Mbappé-saga lassan egy éve téma a sportsajtóban, de január első napja után talán lezárulhat a történet, ugyanis a francia támadó szabadon tárgyalhat kérőivel a nyáron lejáró szerződése miatt. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a Real Madrid 35 nap múlva lezárhatja az üzletet és megszerezheti régóta várt támadóját a 2022/23-as idény kezdetétől.

A klub már a nyár folyamán is megpróbálta leigazolni a 22 éves támadót, a hírek szerint 200 millió eurót sem sajnálva, azonban a Paris Saint-Germain tulajdonosai és vezetősége hajthatatlan volt. Most viszont, amennyiben Mbappé még mindig szeretné áttenni székhelyét Madridba, egy lyukas garast sem kapnak érte.  

A megállapodás viszont közel sem lesz egyszerű, hiszen a támadó szerződésébe meglehetősen vaskos összegeknek kell kerülnie.

További opciók: Rüdiger és Pogba

A Real Madridnak döntenie kell, hogy szeretné-e leigazolni a Chelsea védőjét és a Manchester United középpályását, hiszen mindkét játékos szerződése lejár 2022 nyarán.

Az nem titok, hogy a francia középpályás régóta szeretné magára ölteni a habfehér mezt, csatlakozva ezzel Benzemához, és remélhetőleg Mbappé-hoz is. A klub háza táján viszont vannak kétségek Pogbát illetően, mivel a játékos ügynöke Mino Raiola, akivel rettenetesen nehéz egyezségre jutni. Továbbá, a francia középpályás érkezése azt is jelentené, hogy Valverde és Camavinga fejlődése nem lehetne zavartalan a következő időszakban.

Ami Rüdigert illeti, még van esély arra, hogy hosszabbít a londoni egyesülettel, de a Real Madrid megfelelő embernek tartja őt a védelem megerősítésére. A védő 12 millió eurós fizetésről álmodik, ami némileg eltántorítja a világ legnagyobb klubját is.

Mariano és Jović sorsa

Az nyilvánvaló, hogy ha érkezők lesznek, távoznia is kell valakinek. Jović minden bizonnyal saját maga fogja kérvényezni, hogy távozhasson, de Mariano helyzete is érdekes. A dominikai támadó a nyár végén nagyon közel állt a Rayo Vallecano csapatához, de végül a maradás mellett döntött – majd érkezett a Valencia ajánlata. Végül azonban így is a királyiaknál kezdte meg az új idényt.

Jesus Vallejo is potenciális jelölt a távozók listájára, hiszen gyakorlatilag esélye sincs a játékra Carlo Ancelotti Real Madridjában.

Vinícius és Militão szerződéshosszabbítása

Nagy prioritást élvez a 2022-es évre tekintve a két játékos szerződésének meghosszabbítása.

Vini Jr. Jelenlegi kontraktusa 2024-ben jár le, ráadásul ő a keret egyik legalacsonyabban fizetett játékosa, ami nincs összhangban a jelenlegi szerepével. A klub jól tudja, hogy be kell biztosítani a 21 éves támadó jövőjét, azonban egyelőre nincs aggodalom a vezetőség köreiben, hiszen mindenki tudja, hogy Vini imádja a Real Madridot – éppen ezért soha nem is kért új szerződést és minden eddigi, más kluboktól érkező ajánlatot azonnal visszautasított.

Militão szintén megérett egy új szerződésre, hiszen a jelenlegi csak 2023-ig köti a klubhoz. Mindenki abban reménykedik, hogy még az idény vége előtt sikerül megegyezni a közös folytatásról.

Marcelo, Isco és Bale esetleges távozása

A szóban forgó játékosok jövőjét illetően csak az idő tud választ adni a kérdésekre. Nagy viszont az esély arra, hogy az idény végeztével mindhárman távozni fognak. A klub a lehető legmegfelelőbb módon szeretné megszervezni a búcsújukat.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK