Egytől egyig: Sheriff Tiraspol – Real Madrid (0-3)

Moldovába utazott a csapat, hogy kiharcolja a biztos továbbjutást a csoportból, és elégtételt vegyen a hazai pályán elszenvedett vereségért. Ezeket az akadályokat sikerrel vette a csapat, nézzük, hogy milyen pontszámok mellett!

Real Madrid – 7,9 (szerkesztői pontszám: 7,5)

Végig kontrollálta tudni a meccset a habfehér gárda, egy percig sem volt kétséges a három pont sorsa. A mérkőzés első 60 percében szép, gyors támadások és fegyelmezett védekezés jellemezte a játékot, majd az utolsó fél órában inkább hasonlított a találkozó egy vasárnap ebéd utáni lötyögésre a gangon a haverokkal. Ezzel nincs is gond, hiszen felesleges lett volna idegenben 0-3-as állásnál a kelleténél többet kiadni magunkból, de nézni a csapatot ezekben a percekben nem volt túl nagy élmény. A lényeg, hogy a továbbjutás megvan, remélhetőleg az Inter ellenében tényleg sikerül ennek fényében pihentetni a kulcsjátékosokat. 

Sheriff Tiraspol – 5,3 (szerkesztői pontszám: 5)

Nem játszott rosszul a moldáv csapat, de ezen a meccsen kijött a különbség a két gárda között. Jól védekeztek, fantasztikus kapus teljesítményt láthattunk, és néha szép támadásokat is tudtak vezetni, igaz, hogy ezeknek a java már 0-3-as állásnál jöttek, de ez nem von le a Sheriff érdemeiből. Tavasszal az Európa Ligában folytathatják, ami szerintem mindenki számára meglepetés.    

A mérkőzés legjobbja: Toni Kroos – 9,0 (szerkesztői pontszám: 9)

A hétvége után nálam újra a német mester a meccs legjobbja, habár szoros versenyt vívtak örök társával, Modriccsal. Világklasszis formában van Tonink, lehet, hogy annak is köszönhető, hogy lemondta a válogatottságot, és ezért jobban rá tudott készülni erre az időszakra. Tegnap 117!! passza volt (összehasonlitásképp: Gavinak és De Jongnak összesen 106 volt a Benfica ellen), mindezek az átadások 95%-ban találtak emberhez. Egy igazi gép, amit a gólja jelképez legjobban: pontosan annyival haladta át a labda a gólvonalt, amennyire szükség volt, egy mm-el sem több, sem kevesebb. Hihetetlen játékos, megköszönhetjük a Bayernnek, hogy 25 millió euróért odaadták nekünk. 

Thibaut Courtois – 8,3 (szerkesztői pontszám: 8)

A hétvégén arról írtam, hogy valamit fel kell áldoznia ahhoz, hogy összejöjjön a clean sheet, hát úgy tűnik megtette ezt a belga, hiszen végre tisztán tudta tartani kapuját. A meccs első órájában túl sok dolga nem volt pár kirúgáson kívül, de az utolsó fél órában többször kellett nyújtózkodnia. Klasszisát mutatja, hogy nem alszik bele egy meccsbe sem, amióta átkapcsolt God-modeba azóta nem emlékszem tőle bakira, vagy rossz meccsre. Jelenleg ott van a legjobb három kapus között, és az biztos, hogy nem második, vagy harmadik. Sajnos a Fifánál ezt nem látják, bár lehet, hogy ők a nyilatkozat óta nem is néznek Courtois irányába. 

Dani Carvajal – 7,2 (szerkesztői pontszám: 7)

Végig aktívan segítette a csapat támadásait, jó párost alkottak Rodrygóval, hosszú idő után először a jobb szél volt veszélyesebb, mint a bal. Védekezésben tette a dolgát Dani, támadásban párszor pontatlan volt, de ez az egész csapatra jellemző volt.   

Militão – 7,5 (szerkesztői pontszám: 8,5)

A hétvégén pihent a brazil hátvéd, tegnap pedig jól is játszott, ő volt a védelem legstabilabb tagja. Összesen egy párbajt vesztett a meccs során, végig magabiztos tudott lenni.    

David Alaba – 8,3 (szerkesztői pontszám: 8)

Volt tegnap két olyan szituáció is, ahol az ellenfél támadója áthámozta magát Alabán, aki erre egy apró faultot követett el. Úgy van vele az osztrák, hogy vagy leszereli az ellenfelet, vagy felrúgja, de mindenképp megakadályozza a támadást, és ez az a felfogás, amire szükség van egy középhátvédnél. Tegnap végre megítéltek egy szabadrúgást jó szögből a bal oldalról a csapatnak, Alaba – igaz egy kis szerencsével – értékesítette is azt. Reméljük hamarosan bevethető lesz, és nem komoly a sérülése. 

Ferland Mendy – 7,0 (szerkesztői pontszám: 5) 

A csapat legrosszabb játékosa volt tegnap, védekezésben és támadásban is gyenge volt. Egy gólpasszt tudott így is adni, de az inkább volt Benzema érdeme, mint az övé. Ennél többre van tőle szükség. 

Casemiro – 7,2 (szerkesztői pontszám: 8)

Végre egy jó meccs a tanktól. Hat szerelése, és öt tisztázása volt, mindkettő a legmagasabb ilyen mutató volt a csapatban, ez is jól mutatja, hogy mennyit hozzátett ahhoz, hogy a Sheriff kontrái elhaljanak, mielőtt igazán veszélyesek tudnának lenni. Pár perc pihenőt kapott a meccs végén, én már hamarabb lecseréltem volna őt.

Luka Modrić – 8,2 (szerkesztői pontszám: 8,5)

Mindenhol ott volt a horvát tegnap, hatalmas munkát rakott le az asztalra, folyton megjátszható volt. Nem mutatja az öregedés leghalványabb jelét sem, de a mutatott forma ellenére nem kéne biztosra venni, hogy a teste is hasonlóan bravúros teljesítményre képes ekkora terhelés mellett, mint a horvát a pályán.     

Vini Jr. – 6,4 (szerkesztői pontszám: 7)

Tegnap nem róla szólt a meccs, alig vezetett a csapat a baloldalon támadást, amikor meg igen, akkor nem próbálkozott meg Vini pár csellel a védelem mögé kerülni, inkább választotta mindig a biztos megoldást. Nem tudom, hogy ez taktikai utasítás volt, vagy a brazilnak nem volt kedve, vagy inkább ereje belemenni a párharcokba, de az biztos, hogy látványos volt, hogy mennyire csöndes volt. Védekezésben fegyelmezett volt, több labdát is tudott szerezni.

Benzema – 7,4 (szerkesztői pontszám: 8,5)

Amíg játszott a csapat, addig nagyon élénk volt, 82-szer ért labdába, ami egy középpályástól is jó teljesítmény lenne, nemhogy egy csatártól. Végig megjátszható volt, jól játszott össze a két brazil tinivel, remekül gyorsította a játékot az egypasszos kényszerítőkkel, és még egy csodás gólt is szerzett. Hihetetlenül fontos szerepet játszik a csapat életében, éppen ezért jó lenne látni, ha egy már megnyert meccsen kapna pihenőt.   

Rodrygo – 7,4 (szerkesztői pontszám: 8,5)

Meghálálta a bizalmat a brazil, a csapat egyik legjobb játékosa volt, folyamatos veszélyt jelentett a játéka, több lövése is volt, sok párharcot vállalt, és ezeket nagy átlagban meg is nyerte. Gólt érdemelt volna a játéka, de ez most elmaradt, de Kroosnak ő adta a passz, amiből végül a német eredményes tudott lenni. 

Cserejátékosok:   

Nacho – 6,8 (szerkesztői pontszám: 7)

Kényszerű csere volt a spanyol, de remekül szállt be, több esetben is sikerrel állította meg a Sheriff támadásait.

Marcelo – 6,6 (szerkesztői pontszám: 6,5)

Mendyt váltotta a kapitány, aki kis szerencsével gólpasszt adhatott volna Asensiónak, ám a Sheriff kapusa óriási bravúrral hárítani tudott.

Lucas Vázquez – 6,1 (szerkesztői pontszám: 6)

Halványabb volt, mint Carvajal, kevésbé tűnt fel a támadásokkal.

Asensio – 6,9 (szerkesztői pontszám: 7,5)

Erős tíz perce volt a spanyolnak, aki picit felkavarta az állóvizet. Kis híján kétszer is betalált, első helyzetét talán helyezhette volna jobban is, bár kapásból nagyon nehéz feladat pontosan irányítani a labdát.

Blanco – 6,5 (szerkesztői pontszám: -)

Asensióval együtt érkezett, 10 perc alatt meglepően sok, 16 labdaérintése volt, és minden labdája társat talált. Több lehetőséget érdemelne.

Carlo Ancelotti – 7,9 (szerkesztői pontszám: 8)

Alapvetően jó volt a csapat játéka, és a mester munkája, de nem lehet elmenni amellett, hogy szerintem rosszul menedzseli a keretet, és a rendelkezésre álló játékosokat a mester, mind pszichológiai, mind sportszakmai szempontból. Nincs indoka annak, hogy a Sheriff ellen, 0-3-as állásnál miért ne cseréljük le azonnal az idősebb kulcsjátékoskat. Nem értem, hogy miért a védelembe cserélt a mester, amikor Benzema, Modrić, Casemiro, és Vini is lassan csapágyasra vannak már járatva, és fontos meccsek következnek a szezonban. Azt már meg sem említem, hogy Camavinga, Blanco, Jović és Isco elvétve kapnak bizonyítási lehetőséget, de ha ég a ház, akkor ők vannak behozva tűzoltónak, majd csodálkozik mindenki, hogy nem tudtak sokat hozzátenni a játék képéhez. Ezzel ellentétben ott van Asensio, aki megkapta a lehetőséget, élt is vele, és jól is tudott beszállni a csapatba.
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK