Beszámoló: Sheriff Tiraspol – Real Madrid (0-3): Megvan a győzelem és a továbbjutás

A Real Madrid magabiztos győzelemmel biztosította be továbbjutását a BL csoportjából. A Sheriff nem tudott csodát tenni, de az már így is biztos, hogy az Európa-ligában folytathatják.

A Real Madrid a Sheriff Tiraspol legyőzésével bebiztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között. Alaba, Kroos és Benzema volt eredményes ezen a tiraszpoli estén. A csapat sorozatban ötödik győzelmét érte el, ebből hármat idegenben. Amennyiben a következő fordulóban nem szenved vereséget az Intertől, biztosan csoportelsőként várhatja a következő sorsolást.

A csapat már az első 45 percben megnyugtató előnyre tett szert, hiszen két gólt is szerzett, továbbá számos ígéretes helyzetet is kialakított. Az első igazán veszélyes helyzetre a 18. percig kellett várni, amikor is Carvajal középre adott labdája találta meg Rodrygót, azonban Athanasiadis nagy bravúrral védeni tudta a brazil lövését. Öt perccel később Rodrygo Benzemához játszotta a labdát, de a francia fejese a kapu fölött elszállva hagyta el a játékteret. Úgy tűnt, hogy már csak idő kérdése, mikor szerzi meg a vezetést a vendég együttes, és fél óra játék után ez meg is történt. Egy Casemiro ellen elkövetett szabálytalanságot követően Alaba végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos előteréből, az osztrák pedig remekül lőtte meg a labdát, ami megpattant Cristiano lábán, így pedig védhetetlennek bizonyult a hazai kapus számára. 0-1.

Benzema

A gól tovább lendített a Real Madrid játékán, újabb helyzeteket alakítottak ki. A 41. percben Mendy keresztezett, labdája Carvajalt találta meg, aki kapásból lőtt kapura. A nagyszerű mozdulat végül nem eredményezett gólt, a labda milliméterekkel tévesztett célt. Az első félidő hosszabbításában aztán növelni tudta előnyét a Madrid. Luka Modrić, Rodrygo és Vinícius Jr. játszott össze nagyszerűen a tizenhatos környékén, végül Rodrygo passzolt Toni Krooshoz, aki kapásból, egy nagyszerűen helyezett lövéssel kínálta meg a hazai kaput. A labda a felső lécet találta el, amelyről a kapuba pattant, a gólbíró pedig azonnal jelezte, érvényes a találat. 0-2.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe, a Madrid továbbra is irányította a meccset. Az 55. percben Benzema kapott labdát a tizenhatos vonalánál Mendytől, a francia pedig nem sokat teketóriázott, nagy lövést küldött a bal alsóba, a kapus tehetetlen volt. 0-3.

Ancelotti a 60. percig várt az első cserével, ekkor Marcelo állt be Mendy helyére. A 65. percben aztán Alaba és Carvajal is lement a pályáról, őket Nacho és Lucas váltotta. Alaba érzett némi fájdalmat a lábában, így az ő esetében az elővigyázatosság volt a csere oka. A 85. percben Rodrygo és Casemiro helyét Asensio és Blanco foglalta el a pályán.

Az előny birtokában a blancók aztán érezhetően visszavettek az iramból, amit a hazaiak megpróbáltak kihasználni. Több lövésük is volt gyors egymásutánban, azonban Courtois résen volt, és remekül avatkozott közbe, illetve a kapufa is a Madrid mellett állt, hiszen Thill lövése kifelé pattant róla. A Madridnak ez figyelmeztető jel volt, így újra összekapta magát a csapat, a 88. percben pedig még tovább is növelhette volna az előnyét. A 88. percben Asensio eresztett meg egy nagy löketet, azonban Athanasiadis hatalmasat védett, egy perccel később pedig Benzema lövésénél volt résen.

Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK