2021. November 27., Saturday

Egytől egyig: Real Madrid – Sahtar Doneck (2-1)

  • Zs. Csaba
  • Nov. 4, 2021, 10:19 a.m.
Megnyerte negyedik csoportmeccsét Carlo Ancelotti legénysége, így azért nyugodtabban készülhet a Bajnokok Ligája csoportkörének hajrájára. Az eredményt tudjuk, az érintettek nyilatkoztak, így nem maradt más, pontoznunk és értékelnünk kell. Szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid – 6,3 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Nagyon erősen kezdte a meccset kedvenc csapatunk, az első 20 percben abszolút domináltak a srácok, a vendégek csak elvétve tudták átlépni a félpályát. Érezni lehetett az akaratot, a játékkedvet, de azt is sejthettük, hogy ezt a tempót nem lehet 90 percen át tartani. Így is lett. Az első játékrész felét követően visszább kapcsoltak a fiúk, ennek megfelelően érkeztek a Sahtar támadásai is – a védelem pedig rendesen izzadt, nem egy rettenetesen elcsúszott védekezést, üzemzavart láthattunk, egy ilyen szituáció következményeként született meg a vendégek találata is. A második félidőben pedig az volt az érzése, hogy a srácok pontosan annyi energiát akarnak belefektetni a játékba, amennyit nagyon muszáj, annál egy dekával sem többet. Nem volt kifejezetten szórakoztató így a második félidő, de egy ilyen erőltetett menetet diktáló versenynaptár mellett nem is várhatjuk el minden második-harmadik napon a sziporkázó játékot. Itt most a győzelem volt a lényeg, a Bajnokok Ligája egyik sötét lova ellen pedig nem rossz eredmény ez. 

Sahtar Doneck – 6,2 (szerkesztői pontszám: 6)
Nem véletlen ezzel a mondattal fejeztem be a madridi blokkot, a Sahtar tényleg az a csapat a Bajnokok Ligájában, amelyik bármikor meg tud lepni bárkit, így mindig van egyfajta félelem, izgalom az emberben, amikor ellenük játszik szeretett csapatunk. Most akadt olyan szituáció bőven, amikor felszisszenhettünk. Némi szerencsével, több pontossággal, na meg a másik oldalon a god-módban védő Courtois nélkül akár több gólt is szerezhettek volna. Szerencsére nem így történt. Volt egy-két kifejezetten jó egyéni teljesítmény az oldalukon, de így sem sikerült felülkerekedniük a némileg takarékos vendéglátójukon. 

Játékosok

A meccs legjobbja – Karim Benzema – 8,4 (szerkesztői pontszám: 9)
Igazi keselyűként csapott le a felé kószáló labdákra, és nagyon jól tudott élni a helyzeteivel. Ha őszinték akarunk lenni, nála jobban talán senki sem érdemelte volna meg, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe a csapat 1000. BL-gólja nyomán – noha Karimnak már nem kell tepernie azért, hogy oldalak íródjanak róla az említett könyvben, azért mégis szépen mutat a neve mellett ez a nagyszerű szám. Két találatának köszönhetően zsebben a három pont, de a passzai is pontosak voltak (91%), sokat mozgott, kivette a részét az összjátékokból is. Nem volt túl jó érzés látni, amint cserét kér, de ha hinni lehet az első információknak, semmi komoly problémája nincs. Ne is legyen, nagy szükség van rá. 

Thibaut Courtois – 8,1 (szerkesztői pontszám: 8)
Végig nagyon éber volt, lefülelt szinte minden középre érkező labdát, függetlenül attól, hogy laposan gurították vagy emelték a játékszert. Emellett volt kifejezetten fontos és látványos egy az egy elleni védése is, a legnagyobbra a 45. percben került sor. Ott gyakorlatilag góltól mentette meg csapatát, így egy pontot alsó hangon a számlájára írhatunk. A gólnál sajnos tehetetlen volt, kíméletlen lövés érkezett felé a védelem kihagyását követően. 

Ddani Carvajal – 6,1 (szerkesztői pontszám: 6)
Nem százszázalékos még a spanyol jobbhátvéd, legalábbis ami a formáját illeti. A meccs legelején volt már egy olyan szituáció, amiben nagyon lassúnak tűnt – jóllehet, a Sahtar támadó meglehetősen gyorsak, akkora sebességbeli különbség azért Danival szemben nem szokott kiütközni, sokkal inkább írnám ezt a meccshiány számlájára. Ennek ellenére viszont sokkal kevésbé volt súlytalan a csapat jobb oldala Dani jelenlétében, mint a hétvégi bajnokin. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is. 

Éder Militão – 6,5 (szerkesztői pontszám: 7)
Ha a középső párost tekintem, akkor a brazilnak tudok jobb pontszámot adni. Egyrészt azért, mert több labdaszerzést sikerült összehoznia, mint osztrák társának, másrészt pedig azért, mert kevesebb helyezkedési hibát vétett – pedig azért nem egyszer előfordult vele is, hogy nem a megfelelő helyen kószált. Courtois első félidei bődületes védésénél például pont ő és Alaba nem tudták megfelelően zárni a területet, vagy nem értették meg egymást teljesen, de kevés híján igen komoly galibát okoztak. Emellett volt egy olyan sprintje, ami után gyakorlatilag minden mozdulatával egy oxigénpalackért kiáltott – ez talán jelzésértékű lehet, hiszen gyakorlatilag nem kapott még pihenőt az idény kezdete óta. 

madridstore

David Alaba – 6,6 (szerkesztői pontszám: 6)
Gyengébbnek éreztem a brazil társánál, több olyan szituációnak is főszereplője volt, amiből komoly helyzetet tudtak kialakítani a vendégek. Ilyen volt az imént említett Sahtar ziccer, de sajnos ezek közé tartozik a kapott gól is, ahol pedig Mendyvel karöltve sikerült összehozni a tankönyvekbe elrettentő példaként írandó védekezést. A „túlterhelés” teljes mértékben igaz lehet rá is, azt pedig már a stábnak jegyezném meg halkan, hogy egy ilyen rúgótechnikával megáldott játékost nyugodtan lehet és kell is használni a szabadrúgásoknál – pláne ballábas szögben. 

Ferland Mendy – 6,1 (szerkesztői pontszám: 6)
A kapott gólról már elmélkedtem, annak ugyebár főszereplője volt, de összességében is hasonló az érzésem vele kapcsolatban, mint Carvajallal: még közel sincs csúcsformában a hosszú kihagyást követően. Ez érződik a sebességén, a védekezésén, és az amúgy sem teljesen acélos támadásán is. Ez utóbbit szemlélteti az a luft, amit az ötös sarkán sikerült összekapálnia. Az viszont már jócskán mellette szól, hogy még így is sikerült vele védekezésben előre lépnie a csapatnak, 98 százalékos passzpontosságát pedig kivágatja a statisztikai oldalakról és büszkén mutogathatja Toni Kroosnak a holnapi edzésen. 

Casemiro – 5,7 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Itt némileg eltér azért a véleményünk. Voltak ugyan nagy pontatlanságai ezúttal is, a saját harmadában is többször elszórta a labdát, de ki kell emelni, hogy több fontos támadásnak is aktív résztvevője volt, köszönhetően a meglepően gyors és pontos reakcióinak, passzainak vagy átadásainak. Ilyen volt például az az offenzíva, melyet Modrić fejezhetett be és védett nagy bravúrral a Sahtar kapusa. A második gól előtti gyönyörű passzáról pedig nem is beszélve... az az észrevétel, a kivitelezés, a gyorsaság – gyakorlatilag egy teljes jelenetsor arról, ami egyáltalán nem jellemzi a brazilt. Ezt most mégis tökéletesen vitte véghez, és szemkápráztatóra sikerült.

Toni Kroos – 6,3 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Igaz, hogy Mendy lesimázta, hiszen a német ezúttal csak 96 százalékot hozott össze, de azért Kroosnak sincs miért szégyenkeznie – ezen kívül persze. 11 hosszú átadásából 9 csapattársat talált és ezúttal azért a védekező munkából is jócskán kivette részét. Ez utóbbiról tanúskodik öt labdaszerzése is. Mozgatta a csapatot, a második félidő második felében pedig a legtöbbször már lassította is a játékot. A legnagyobb hibáját egy rossz passz formájában az első félidőben láthattuk, amiből akár komoly helyzet is születhetett volna. Szerény véleményem, hogy nem feltétlen kellett volna végigjátszania a találkozót, hiszen visszatérése óta ő sem pihent, gyanítom, hétvégén sem fog. 

Luka Modrić – 6,7 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Nem emlékszem, hogy mikor volt utoljára ennyi helyzete egy meccsen, arra meg pláne nem, hogy mikor fordult vele elő, hogy egy ilyet sem tudott gólra váltani. Az első félidő legelején gyakorlatilag ziccert rontott, Lucas középre tett labdája után pedig az ellenfél kapusa mentett nagyot lábbal. Nem volt ennek ellenére rossz meccse a horvátnak, amit negatívumként fel lehet róni számára, az a helyezkedés, több olyan szituáció is volt, ahol nagyon könnyen át tudták játszani őt a középpályán. 

Vini Jr. – 8,1 (szerkesztői pontszám: 9)
Ha a csapat játékában nem is mindig lehetett megtalálni a szemet gyönyörködtető szépséget tegnap este, amikor Vininél volt a labda, valahogy mindig sikerült belecsempésznie egy kis fűszert az egyébként sótlan és ízetlen pillanatokba. A brazilos lendület és szemtelenség mellé azért belefért két nagyon okos gólpassz is, de öt kulcspasszával sem tudott versenyezni senki. Mi mást is kívánhatnánk, tartson ki ez a lendület úgy bő tíz esztendőn át! 

Lucas Vázquez – 5,8 (szerkesztői pontszám: 6)
Engem személy szerint nem lepett meg az, hogy Lucas is a kezdőcsapatban találta magát, a jelenleg elérhető opciók közül egyszerűen benne van a legtöbb lendület és veszély is – furcsa ezt így leírni, még furcsább belegondolni a ténybe, de sajnos Rodrygo kiesésével senki más nem tudja ellátni megfelelően a feladatokat a jobb oldalon. Nem volt kifejezetten erős meccse, de három kulcspassz azért így is belefért, és sokat segített abban, hogy szilárd legyen a jobb oldal védekezése. 

Cserejátékosok 

Nacho – 6,2 (szerkesztői pontszám: 6)
Az utolsó 25 percre érkezett Carvajal helyére – gondolom, Danit szeretné a stáb kímélni, hogy elkerüljenek egy újabb izomproblémát. Sokat nem kellett Nachónak hozzátenni a védekezéshez, a támadásokban pedig ismerjük a korlátait. Röviden összefoglalva, helytállt. 

Luka Jović – 5,3 (szerkesztői pontszám: 5,5) 
Nem volt hálás feladat bejönni 10 percre egy olyan csapatba, amelyik már nagyon nem akar focizni. A labdákat próbálta tartani, ezekből a helyzetekből több szabadrúgást is kiharcolt, tehát ment vele az idő. 

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 6,2 (szerkesztői pontszám: 6,5) 
Carlo részéről nem éreztem túlságosan sok problémát, a csapat összeállítása rendben volt, talán a CKM trió, valamint a középhátvéd páros túlterhelését tudnám említeni, mint negatívum. Ezekből még lehetnek problémáink a jövőben. Amint azt már említettem, engem nem lepett meg Lucas kezdőcsapatba való nevezése sem, és szerintem ez nem is volt egy ördögtől való gondolat – tekintve, hogy Asensio mennyire súlytalan a jobb oldalon. Furcsa, hogy nem használta a cseréket, érkezhetett volna Camavinga is, sőt, Asensio a meccs végére, elmondása szerint Marcelo is 40 percen át melegített... Ő az, aki mindig hangot ad a zsúfolt meccsnaptárnak, most mégsem mert belenyúlni a csapatba, pedig annyira azért nem volt magabiztos a pályán a gárda, hogy ne lehessen változtatni. 


  • Forrás: penamadridista.hu
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella