2021. November 27., Saturday

Modrić: Büszke vagyok arra, hogy lejátszhattam 400 mérkőzést a Real Madridban

  • Gy. András
  • Oct. 26, 2021, 10:09 a.m.
A horvát középpályást a Real Madrid elnöke köszöntötte Valdebebasban.

„Ez csodálatos. Nagyon büszke vagyok arra, hogy lejátszhattam 400 mérkőzést a Real Madridban. Nagyon boldog vagyok és büszke. Remélem, hogy még több meccsen léphetek majd pályára, és kiderül, hogy mennyi van még bennem.”

„Minden, ami az érkezésem óta történt a Real Madridnál, számomra egy csodás utazás volt. Soha nem gondoltam volna, hogy elérem azt, amit eddig sikerült elérnem. Kilenc évnyi álom és boldogság. Felfoghatatlan.”

Modric és Pérez

„Az első pillanattól kezdve jól érzem magam, egy álmom vált valóra azzal, hogy a Real Madridban futballozhatok. Ami ezután jött, az csodálatos, és el sem tudtam volna képzelni ennyi mindent. Boldog vagyok és hálás mindenért, amit megtapasztalhattam az itt eltöltött időszakomban, és most még többet akarunk.”

„A gyerekeknek azt üzenem, hogy ha fociznak, ahogy én is tettem, akkor állítsanak maguknak célokat, és próbálják meg elérni azokat. Harcolniuk kell, hinniük kell magukban, keményen kell dolgozniuk minden egyes nap, hogy elérjék, amit akarnak. És ha igazán akarják, akkor hinniük kell abban, hogy elkötelezettséggel, kemény munkával és ha szeretik amit csinálnak, akkor bármit elérhetnek.”


Hozzászólások

Tabella