2022. August 16., Tuesday

Mesterhármas: FC Barcelona

  • M. László (mrazo)
  • Oct. 24, 2021, 2:12 p.m.
Mindannyian tudjuk, hogy régen minden jobb volt, a pacsirták szebben dalolásztak reggel, a kerítés is kolbászból volt, és mi sokkal jobban voltunk fiatalok, mint a mostani generáció. Újonnan jelentkező rovatunkban felidézünk három dolgot az éppen aktuális ellenfelünk kapcsán. Szálljon be mindenki a DeLoreanbe, kössétek be a biztonsági öveket, és készüljetek az időutazásra.

1. Sssshhh!

Az El Clásico talán a futball és a spanyol bajnokság történelmének legikonikusabb mérkőzése. Őrzünk szebb és kevésbé szép emlékeket, édes győzelmeket, keserű vereségeket, de van, hogy csupán egy-egy meghatározó pillanatot. Ez utóbbiak közül az egyik legemblematikusabb, amikor az ifjú Raúl elhallgattatta a Nou Camp közönségét.

Volt idő az El Clásicók történetében, amikor a madridisták nem álmodozhattak arról, hogy a katalánokat saját szentélyükben kényszerítik térdre. E válságos időszak 1994 januárjában vette kezdetét, mikor is a Barcelona 5-0-ra legyőzte a Manuel Sanchíst, Rafael Martín Vázquezt és Emilio Butragueñót felvonultató Real Madridot. A katalánok hazai pályán megkezdett győzelmi szériája öt esztendeig tartott, ez idő alatt hat egymást követő mérkőzésen úgy tömték ki a fővárosiak hálóját, hogy egyetlen gólt sem kaptak. Azután eljött 1999. október 20-a. Raúl González Blanco, a Madrid külvárosából érkezett suhanc úgy határozott, visszaszerzi a klub elveszettnek hitt büszkeségét. A Barcelona többek között Figóval, Rivaldóval, Kluvierttel és Pep Guardiolával állt fel, nem csoda hát, hogy a mérkőzés egyértelmű katalán fölénnyel indult. A Nou Camp közönségét az első megdöbbenés akkor érte, mikor Raúl fejesével vezetést szerzett a Real Madrid, a második pedig akkor, mikor a mérkőzés hajrájában az ifjú reménység egy nagyon okos emeléssel kiegyenlített, majd csendre intette a jelen lévő katalánokat.

Felejthetetlen pillanat!

2. Valakinek malaca van… avagy szopós malac a pályán

Ha Raúl mozdulatsora emlékezetes volt, akkor nem kevésbé az a 2002. november 23-án történt incidens sem. Luis Figo öt csodálatos esztendőt töltött a Barcelonánál, mikor 2000-ben úgy döntött, hogy bázisát átteszi Madridba. Kijelenthetjük, hogy ez a döntése igen népszerűtlennek bizonyult.

Fülsiketítőt hangzavar és füttyszó fogadta a portugál klasszist visszatérése alkalmából. Mikor a Barcelonánál 1956 óta dolgozó bemondó, Manel Vich, aki korrektségéről és jólneveltségéről volt híres, Figo nevének felolvasása után szándékosan hosszabb szünetet tartott, hogy teret engedjen a tomboló dühnek és gyűlöletnek, sejteni lehetett, nem egy szokványos estéről lesz szó. A Canal+ pálya mellé helyezett mikrofonjait olyan hanghatás érte, amely megegyezett egy jumbo jet felszállásának hangerejével. Ignacio Gil, az ABC fotóriportere, visszaemlékezései alkalmával előadta, hogy öngyújtók, pénzérmék, műanyag palackok záporoztak a Real Madrid játékosaira, különösen Luis Figót nem kímélték, aki a mérkőzés folyamán több ízben végzett el szögletrúgást, így került a szurkolók közvetlen közelébe. Ahogy az elhíresült fotókról aztán megtudhattuk, a sok behajigált tárgy közé végül megérkezett Cucu-malac is. Hihetetlen és roppant bizarr látványt nyújtott a fűben heverő disznófej. A Canal+ munkatársának sikerült beszélni az elkövetővel is, aki nemes egyszerűséggel annyit mondott, hogy egy disznónak tartja Figót, aki elárulta és összetörte a szívét. Ez volt nem mindennapi tettének egyetlen motivációja.

3. La Manita

Ez fájni fog, mindenkinek. Nagyon. Nem is lesz hosszú. Emlékszem, Mourinhót megváltóként vártam, bizonyosra vettem, hogy felkavarja az állóvizet, és ismét sikerpályára állítja a Real Madridot. Különösebben nem is cáfolt rám, sokat köszönhetünk neki mi magunk is, szurkolók. Én kifejezetten kedveltem a Madridnak azt a harcias, kíméletlen, sokszor mocskos kiadását, ami végül a Barcelona egyeduralmának is véget vetett. Ha létezik olyan, hogy valaki mourinhista, jómagam bizonyosan az vagyok.

2010-ben megérkezett a portugál sztáredző, a keretben Cristiano, Benzema, Ramos, Casillas és a többiek, majd a verhetetlen Barcelona elleni őszi bajnoki. Pep és José első találkozása. Én meg a kanapén izgatottan, türelmetlenül, reménykedve. Aztán a hidegzuhany, az elkeseredettség, és Jeffrén Suárez gólja, mint tőrdöfés a szívbe. Tapasz a sebre: azóta Jeffrén a thai bajnokságban szereplő Lamphun Warriors csapatát erősíti. Erről ennyit!
 


Hozzászólások

Tabella