Egytől egyig: Sahtar Doneck – Real Madrid (0-5)

Nem indult egyszerűnek a találkozó, de gála lett belőle. Bár szeretett csapatunk a kezdetektől fogva mezőnyfölényben játszott, helyzeteket dolgozott ki, az áttörés nem akart összejönni. Végül az ukránok csapatkapitánya a játékrész vége felé megadta a kezdőlökést, onnantól pedig csak a különbség volt a kérdés, hála a második félidei hatékonyságnak. Mi ismét megpróbáljuk értékelni a látottakat egy tízes skálán, szigorúan szubjektív keretek között.

Csapatok

Sahtar Doneck (4,2) – szerkesztői pontszám (3)
A kezdeti ellenállás is csupán annyira volt elég, hogy elodázza a madridi vezető gólt, aztán miután beindult a szekér, ők nem állították meg azt, csak felültek rá egy adag popcornnal. Becsületükre szóljon, a hajrát megnyomták, hogy legalább a szépítés összejöjjön, de Courtois lehúzva hagyta a rolót, így De Zerbi legénységének tovább kell várnia az első csoportkörös (nem ön)gólra az idei BL-szezonban.

Real Madrid (8,6) – szerkesztői pontszám (9)
A meccset elindító sípszótól kezdve a Real Madrid egyértelműen uralta a találkozót. Bár a helyzetek folyamatosan érkeztek (15 lövésünk volt már az első félidőben is), vagy a rossz célzás, vagy Trubin kapus állt az utunkba. Aztán jött egy Lucas indítás Benzema felé, amibe Kryvtsov számunkra tökéletesen piszkált bele, a többi pedig történelem. A második félidőben a hatékonyság mellett a látványra sem lehetett panasz, hiszen különösen tetszetős találatokkal növeltük az előnyt. Marcelo százados lett a BL-ben, és Vallejo is bemutatkozhatott a szezonban, szóval ez egy remek estének bizonyult végül, és biztató főpróbának a Clásico előtt.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Vini Jr. (9,5) – szerkesztői pontszám (9,5)
Már-már félelmetes volt az a higgadtság és magabiztosság, amit a kapu előtt láthattunk tőle a második félidőben. Először a Lukától kapott varázslatos passzt fejezte be szemet gyönyörködtető nyugalommal, majd a teljes ukrán védelmet lenullázta egy csodálatos szólóval és süvítette a labdát a hálóba, végül Rodrygónak is tűpontosan készítette vissza a labdát egy jó ütemű kiugrást követően. Továbbra is óriási formában van a srác, nagy szükség lesz az ilyen teljesítményre a Barcelona ellen is.

211020_ee_vini

Thibaut Courtois (8,6) – szerkesztői pontszám (9)
A belga kapus hibátlan meccset tudhatott magáénak. Az első félidőben egy jó ütemű kimozdulásával akadályozott meg egy ukrán kontrát, aztán a későbbiekben jó néhányszor megtornásztatták, de mindig odaért és hárítani tudott, egyszer egy hatalmas bravúrt bemutatva. Üdítő látvány ez a fajta határozottság és átjátszhatatlanság hálóőrünktől.

Karim Benzema (8,6) – szerkesztői pontszám (8,5)
A francia nem teljesített rosszul, hiszen több gólunkban is szerepet vállalt, betalálnia azonban csak a hajrában sikerült neki. Egy nagyon veszélyes kapáslövése volt az első játékrész végén, ott az ukrán kapus szenzációs védésén múlt a dolog, aztán próbálkozott, de nem jött össze semmi, amitől kissé görcsössé is vált, a többiek becsületére szóljon, hogy próbálták kiszolgálni a csékát, hogy felavassa ő is a hazaiak kapuját. Aztán ez a ráadásban csak összejött, aminek örültem, hiszen a francia gólokban való részvételével és mezőnymunkájával kiérdemelte a habot a tortára.

>>> Támadótriónk nyilatkozatait a mérkőzés kapcsán itt olvashatod! <<<

Luka Modrić (8,6) – szerkesztői pontszám (8,5)
A középpálya motorja volt a horvát, aki szerintem a szezon eddigi legszebb gólpasszát produkálta Vininek. Három kulcspasszánál csak az előbb említett kolléga tudott többet összehozni (4), 96%-os passzpontosságával pedig a legjobb volt a középpályások közül. Egy újabb eredményes este csapatunk veteránjától, aki 13 perc pihenőt is kapott a találkozó végén, kérdés, hogy a mester hogyan kalkulál vele, és a középső hármassal a hétvégi rangadón.

Toni Kroos (8,3) – szerkesztői pontszám (7,5)
Itt azért van eltérés az én meglátásom és a szurkolói pontszámok között. Szerintem a középső hármasból Toni játszott a leghalványabban, ami nem azt jelenti, hogy rossz volt, sőt. Progresszív passzait és jó ütemű súlypontáthelyezéseit továbbra is öröm nézni, volt egy remek lövése is a találkozó legelején, azonban nem gyakorolt akkora hatást a mérkőzés alakulására, mint társai, és pontatlanabb is volt a szokásosnál.

211020_ee_toni

Rodrygo (8,2) – szerkesztői pontszám (8)
Neki valahogy semmi sem akart összejönni az első félidőben, aztán belejött és góllal zárta ő is a mérkőzést. Bár hagyományosan a Real Madrid bal oldala szokott erősebb lenni támadásban, dicséret illeti a brazilt, hogy vele van leginkább élet a másik szélen, szóval nálam mindenképpen a csapatban maradna a Barcelona ellen is. Góljánál ügyesen érkezett a második hullámban, a befejezés pedig kíméletlen volt.

Ferland Mendy (8,2) – szerkesztői pontszám (8)
A Sahtar teljes jobboldala le volt halva a mérkőzés alatt, és ez nagyrészt Mendynek köszönhető, aki nagyon hiányzott már ebbe a védelembe. Szinte semmi aktivitás nem volt az ő oldalán, ha mégis, annak könnyen útját tudta állni. Nem túl gyakori, hogy egy hátvéd ennyi kihagyás után ilyen magas szintet produkálva térjen vissza, így becsüljük meg balbekkünk játékát.

>>> Ancelotti külön kitért a francia védő teljesítményére nyilatkozatában, itt olvashatod! <<<

David Alaba (8) – szerkesztői pontszám (8)
Jól irányította a védelmet, és megbízhatóan kezdte meg hátulról a támadások indítását. Közel 98%-os passzpontosságot hozott össze 82 sikeres átadással, csupán két hosszú passzt rontott el. Egy szerelése volt, támadásban nem tette ellene magasra a lécet a Sahtar.

Éder Militão (7,9) – szerkesztői pontszám (8)
Míg Alaba inkább szervezett, Militão az elhárításban jeleskedett két közvetlen szereléssel, és három megelőző szereléssel, utóbbinál többet senki nem produkált a csapatunkban. Minimális nyomás ellen kitartott a védelem, hétvégén vélhetően több dolga lesz a belső párosban, most hiba lenne megbontani ezt a kettőst.

El Clásico meccsnézésGyere és nézd velünk te is az El Clásicót!

Casemiro (7,8) – szerkesztői pontszám (8,5)
Szerintem Casemiro egyértelműen a legjobbak között volt, bár az olvasói pontszámok ezt nem tükrözik. Hat szerelése kiemelkedő volt az egész csapatban, ukrán lehetőségek tömkelegét akadályozta meg a középpályán, mindenhol ott volt, elsősorban miatta nem alakult ki sokkal több lehetősége a hazai csapatnak. Amennyire rosszul játszott a válogatott szünet előtt, most mintha kicserélték volna.

Lucas Vázquez (6,9) – szerkesztői pontszám (7)
Veszélyes indítása alapozta meg az első találatot, emellett nem játszott kiemelkedően rosszul, de jó néhány pontatlan beadása is volt, és a Sahtar elsősorban az ő oldalán veszélyeztetett, többször meg is előzve őt. Számomra kérdéses a jelenléte a Clásicón, kíváncsi leszek, hogy hogy dönt majd a mester.
A cserejátékosokat most nehéz lenne pontozni, hiszen a századossá avanzsált Marcelo is csupán a 69. percben érkezett 0-4-nél, a lényegi kérdések pedig már akkorra eldőltek, így most ettől eltekintünk, de azért Asensio ügyes meglátására és gólpasszára írjunk be egy pirospontot.

Edzői értékelés

Carlo Ancelotti (8,7) – szerkesztői pontszám (8,5)
Előre megbeszéltük a mesterrel, hogy mi lesz a kezdő, de a végeredmény kapcsán tévedtem, én ennél borúlátóbb voltam. Nem vagyok benne biztos, hogy mi teljesítettünk ennyire jól, vagy a Sahtar volt ennyire gyenge, az igazság itt is valahol félúton van. A mester kezdője mindenesetre jól muzsikált, a cserék időzítésével viszont továbbra is vannak fenntartásaim, véleményem szerint még egy kicsit több lehetőség lett volna a pihentetésre a hétvége előtt, az öt cseréből négy azonban csak a végjátékban érkezett. De amúgy a helyzetek, a befejezések a helyükön voltak, ezért dicséret illeti Carlót és a csapatot.
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK