Beszámoló: Real Madrid – Sheriff Tiraspol (1-2): Hatalmas meglepetés a Bernabéuban

A blancók vereséget szenvedtek a csoport legesélytelenebbnek kikiáltott együttesétől.

A Real Madrid kezdőjében, ahogy várható volt, láthattunk változásokat az előző meccsekhez képest. Courtois maradt a kapuban, a védelemben Nacho, Militão, Alaba és Miguel, a középpályán Casemiro, Camavinga és Valverde, támadásban pedig Hazard, Vinícius Jr. és Benzema kapott lehetőséget.

Az első néhány perc komolyabb események nélkül zajlott, a Real Madrid tartotta a labdát, kereste a lehetőséget, de a Tiraspol fegyelmezetten védekezett. Az 5. percben Camavingával szemben szabálytalankodtak a tizenhatos bal sarkától néhány méterre, Alaba végezte el a szabadrúgást, ám a beadása elment a kapu előtt.

Valverde

A 7. percben Militaõ indította Nachót, a spanyol középre játszott az érkező Vinícius elé, aki befelé húzott, ám túl későn szánta magát lövésre, így a védők blokkolni tudták. Egy perccel később Camavinga kapta lesen a labdát, így hiába sarkazott a kapuba középen Karim Benzema, ez már csak a sípszó után történt.

A 13. percben Camavinga ellen már harmadszor szabálytalankodtak, láthatóan nem tudtak mit kezdeni a francia robbanékonyságával. A 15. percben aztán a Sheriff próbálkozott, Castañeda ígéretesen indult meg, de Valverde szabályosan szerelte, mielőtt lőni tudott volna. Az első negyed óra egyértelműen a Real Madridé volt, a Sheriffnél lényegében alig volt a labda.

A 16. percben aztán Hazard-ral szemben szabálytalankodtak a tizenhatos vonalánál, így a blancók jöhettek ígéretes helyről szabadrúgással. A pontrúgást Benzema végezte el, jól lőtte a hosszú sarok irányába, ám nem ment eléggé a sarokra, így a kapus vetődve védeni tudott. A szögletből nem alakult ki veszély.

A 18. percben ismét Hazard-t buktatták, Arboleda meg is kapta érte a sárga lapot, a nagyjából 30 méterre a kaputól járó szabadrúgást Alaba végezte el, ám a sorfalban elakadt a kísérlete.

A 24. percben Camavinga indult meg, őt szerelték, de Benzema sarokkal hátranyúlva tovább tudta játszani a labdát, végül Hazard küldte át bal oldalról a jobb oldalon érkező Valverdének, az uruguayi pedig kapura lőtt, ám lövése a jobb felső sarok mellett hagyta el a játékteret.

Aztán hatalmas meglepetésre a 25. percben megszerezte a vezetést a Sheriff. Egy kontratámadás végén Cristiano ívelt a tizenhatoson belül teljesen üresen álló  Yakhshibaevhez, aki a hosszú sarokba fejelt, Courtois tehetetlen volt. 0-1.

Miguel

A 31. percben Benzema játszott össze Hazard-ral, végül Karim egy cselsorozat után küldte középre a labdát, ahol Casemiro tartózkodott, azonban a védők fel tudtak szabadítani, a kipattanót Miguel küldte kapura, ám lövése fölé ment.

A túloldalon aztán Courtois hibázott nagyot, ellenfélhez passzolt, a Tiraspol pedig hamar lövésig jutott, ám Yakhshibaev kísérlete néhány centivel elkerülte a hosszú sarkot. Itt most szerencséje volt a Madridnak.

A 34. percben Vinícius előtt adódott lehetőség, azonban a brazil, miután megnézte magának a hosszú sarkot senkitől sem zavartatva, kapu mellé tekert. A 35. percben Benzema játszott össze Hazard-ral, a belga kapura lőtt, a kapus nagyot védett, a kipattanóra érkezett Nacho, ám fejese elkerülte a kaput. A 37. percben ismét Karim próbálkozott. A tizenhatos előtt kapta meg a labdát Hazard-tól, ám lövése néhány centivel a kapu mellé ment. A bekapott gól láthatóan felrázta a Madridot, a Sheriff nem igazán jutott szóhoz ezekben a percekben.

A 38. percben Casemiro kapott sárga lapot egy lényegében teljesen felesleges mezhúzásért.

A 43. percben aztán a brazil próbálkozott életerős lövéssel, ám a kapus vetődve védeni tudott, a kipattanót Nacho küldte középre, de a védők tisztázni tudtak Benzema elől.

A 45. percben Valverdével szemben szabálytalankodott Addo, a megmozdulás sárga lapot és szabadrúgást ért. Alaba ívelt középre, ám a kapus kiöklözte a beadást, a játékvezető pedig lefújta az első félidőt.

A második játékrészre az edzők nem változtattak a szünetben, bár az látható volt, hogy Jovid, Kroos és Modrić is melegíteni kezdett. A Sheriff mindjárt egy sárga lappal kezdte a félidőt, Dulanto buktatta Valverdét, amiért megkapta a lapot.

Benzema

Az 56. percig kellett várni az első komolyabb helyzetre, Hazard próbálkozott nagyjából 17 méterről, ám lövését a kapus hárítani tudta. Egy perccel később Vinícius – Benzema összejáték végén a brazil lövését bevetődve blokkolták.

A 60. percben Vinícius gyalogolhatott volna be a kapuba, ám hátulról belerúgtak a lábfejébe, így kibillent az egyensúlyából és elesett. A VAR megvizsgálta a helyzetet, de nem látta szabálytalannak a szituációt.

A 63. percben azonban ismét Vinícius villant, gyönyörű csellel vert át két embert, akik aztán csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül. A bíró először nem ítélt büntetőt, de a videózás után már igen. Érdekesség, hogy a büntető előtti reklamálásáért Ancelotti is sárga lapot kapott. A büntetőt Karim Benzema végezte el, aki bődületes erővel lőtte a bal oldalra a labdát, így a kapus úgy sem tudott védeni, hogy egyébként az irányt érezte. 1-1!

Az egyenlítés után azonnal cserélt Ancelotti. Miguel helyére Kroos, Hazard helyére Jović, Nacho helyére Rodrygo, Casemiro helyére pedig Modrić állt be.

A 68. percben Valverde beadása kipattant, Camavinga Vinihez passzolt, ám a brazil lövésénél közös erővel védeni tudott a blokkoló védő és a kapus. A Madrid lényegében egy pillanatra sem veszítette el a labdát, folyamatos nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját.

A 72. percben egy kontra végén aztán a blancók kapujában kötött ki a labda, ám a találatot teljesen jogosan érvénytelennek minősítette a VAR.

A 75. percben aztán Modrić játszott össze Benzemával, a horvát küldte kapura a labdát, ám a kapus fejét találta el a lövése. A hálóőr ápolásra is szorult az eset után, de tudta folytatni a meccset. A szögletet követően néhány passz után Militão lőtt kapura, ám a kapus nagyot védett, a kipattanót pedig Vinícius eltekerte a hosszúra, ahol senkinek nem volt esélye azt elérni.

A 81. percben Jović rántotta vissza ellenfelét, amiért sárga lapot kapott. Egy perccel később Benzema ugratta ki Viníciust, aki visszatette lövésre Rodrygónak, ám a brazil csúnyán fölé lőtt. A 83. percben kontráztak a vendégek, kapura is lőttek, Courtois azonban magabiztosan védett.

Militao

A 88. percben jöhetett volna el Jovic nagy pillanata, Rodrygo beadása után kapura lőtt, ám lövésébe az utolsó pillanatban bele tudott kapni a bevetődő vendég védő.

A 89. percben aztán élete gólját lőtte meg Sebastian Thill, egy bedobás után került elé a labda, amit állítgatás nélkül lőtt a hosszú sarokba, Courtois hiába vetődött, ezt a lövést nem lehetett védeni. 1-2… A gólörömért kapott sárga lap vélhetően nem érdekelte a játékost.

A 90. percben Kolovos helyére Nikolov állt be. A játékvezető 6 percet hosszabbított. Az első négy percben lényegében nem történt semmi. A 95. percben Valverde lőtt kapura, ám a blokkról kapufára pattant a lövése. A szögletből aztán Vinícius próbálkozott, ám nem találta el jól a labdát. Az utolsó pillanatban még Benzema is kapura lőtt, de lényegében a kapus kezébe. Ezt követően érdemi dolog már nem történt a meccsen, ami a Sheriff Tiraspol játékosai és szurkolói számára egy örök emlék marad.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK