Nacho: Nyilvánvaló, hogy védekezésben kell még fejlődnünk

Carlo Ancelotti mellett a Real Madrid sajátnevelésű védője, Nacho jelent meg a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, és meglehetősen beszédes kedvében válaszolt a neki szegezett kérdésekre.

„Az ellenfelünk egy olyan csapat, amely készen áll arra, hogy harcba szálljon a Bajnokok Ligájában. Megverték a Shakhtart, akik az előző idényben meglehetősen sok gondot okoztak nekünk. A Bernabéuban játsszuk majd a mérkőzést, ezt az extra motivációt és vágyat a siker elérésére kell fordítanunk. Magabiztosak vagyunk, szeretnénk egy jó évet a Bajnokok Ligájában.”

„Egy nagyon fontos meccs vár ránk egy olyan csapat ellen, amelyről nem tudok túlságosan sokat, és csak kevés időnk volt készülni az ellenük lejátszandó mérkőzésre, hiszen szombaton este még meccsünk volt. Készülni fogunk még a találkozóra, hiszen a továbbjutás szempontjából ez egy fontos pillanat. Izgatottan várjuk, hogy a Bajnokok Ligája keretein belül is visszatérhessünk a Bernabéuba, és nem számít, hogy ezt melyik csapat ellen tehetjük meg, a célunk mindig a győzelem.”

„Ancelotti már jól ismert minket, amikor visszatért. Néhány évvel ezelőtt a jelenlegi keret sok játékosa játszott már az irányítása alatt, emellett nagyon tapasztalt a futball világában. Elérte, hogy a csapat tagjai még szorosabban fűződjenek egymáshoz, emellett a jelenlegi Real Madrid egy nagyon energetikus, sok gólt szerző csapattá alakult. Jelenleg jó formának örvendünk, nem is lehetnénk jobb helyzetben, hiszen vezetjük a bajnokságot és a Bajnokok Ligájában is azért játszhatunk, hogy a csoport első helyére kerüljünk.”

„Több poszton is bevethető vagyok, de alapvetően középhátvédként definiálnám magam, hiszen ez az a poszt, ahol a legtöbbet tudom adni a csapatnak, mivel szinte egész életemben itt játszottam. Tudok alkalmazkodni a szélső védő szerepéhez is, és az is igaz, hogy a hiányzók miatt korábban már mindkét szélen szerepeltem. Hozzászoktam már ehhez is, nem jelent gondot számomra. Megvan a tapasztalatom és a motivációm is ahhoz, hogy jól tudjak teljesíteni a széleken, de az edzővel együtt mindketten jól tudjuk, hogy az eredeti posztom középen van.”

„Hét vagy nyolc meccs van a hátunk mögött, és mindössze egyetlen egyről hiányoztam egy kisebb sérülés miatt. Ha a dolgok alakulására tekintünk a szezon kezdetétől, akkor szinte állandó kezdőnek tudhatom magam, de igaz, hogy sok hiányzó van a védelemben, főként a szélső védők posztján, szóval meglátjuk, hogy mit tartogat számomra a jövő. Mindig bevetésre készen, a lehető legtöbb meccsen pályára akarok lépni. Minden arról szól, hogy folytatni kell a harcot, hiszen még hosszú út áll előttünk.”

„Nyilvánvaló, hogy védekezésben még fejlődnünk kell. Túlságosan sok gólt kaptunk eddig, de ennek ellenére is jó formában vagyunk és vezetjük a bajnokságot, ahol még mindig veretlenek vagyunk. Ez magabiztosságot kölcsönöz. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, a meccsek sorozatával pedig biztos vagyok benne, hogy fejlődni fogunk, főként a játék bizonyos elemeiben.”

„A védelem, a támadósor és a középpálya is állandó reflektorfényben van ebben a csapatban. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell, de nagyon jó alapot szolgálnak számunkra az itt lévő nagy játékosok. Ha folytatjuk a jól működő dolgokat és elérjük, hogy az egész csapat együtt védekezzen és támadjon, akkor pozitív dolgok elé nézünk.”

„Sok dolog változott azáltal, hogy én is a kapitányok egyike lettem. Mindig is éreztem, hogy fontos vagyok a csapat számára, hogy egy olyan játékos vagyok, aki sokkal szorosabban kötődik a klubhoz és átérzi annak értékeit. Mindig próbálok segíteni a fiataloknak is. Az előző idény nagyon fontos volt számomra a jövőm szempontjából, és a mostani idényben is jól indulnak a dolgok, magabiztos vagyok, sok meccsen szerepelhetek. Sok különleges élmény vár még rám, ezért is kell folytatnom a harcot. Ez az egész még csak most kezdődött.”

„Nem foglalkozhatunk azzal, hogy esélyesek vagyunk-e, hiszen hiába kiáltanak ki minket annak, a nyomás attól ugyanakkora rajtunk. Nagyon erős és versenyképes keretünk van, az előző idényben is jól meneteltünk, majdnem elértük a döntőt is. Magabiztosak vagyunk, jó idényt szeretnénk zárni a Bajnokok Ligájában, hiszen nagyon kedveljük ezt a sorozatot. Senki sem zárja ki, hogy a Real Madrid itt lehet a legutolsó pillanatig.”

„A Valencia, az Inter és a Villarreal mind jól szervezett csapatok, tudják, hogy mit csinálnak. Ennek ellenére a háromból két ellenfél ellen győzni tudtunk, az egyikükkel pedig döntetlent játszottunk. A pozitív dolgokra kell koncentrálnunk: még mindig az élen vagyunk. Folytatnunk kell a fejlődést védekezésben és támadásépítésben, de jelenleg az első helyen vagyunk, csapatként pedig nagyon erősen hiszünk abban, amit csinálunk.”

„Úgy vélem, hogy a Villarreal ellen tiszta büntető volt az Albiol elkésett szerelési kísérlete. Szomorú, hogy a VAR alig öt másodpercig vizsgálta az esetet. A futball viszont ilyen, mindig lesznek vitatott helyzetek. Ezúttal mi úgy véltük, hogy ez büntető volt, a Villarreal viszont nem így látta. A LaLigában van néhány nagyon jó játékvezető, akiknek nehéz dolguk van ezen a szinten. Ez az eset viszont büntetőt ért volna.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK