2021. October 22., Friday

Camavinga: Az első napomon már az első edzés után nagyon fáradt voltam

  • Zs. Csaba
  • Sept. 27, 2021, 9:28 a.m.
A Real Madrid nyári szerzeménye a Téléfoot nevű műsorban adott rövidebb interjút, melyben mesélt az első benyomásairól és a jövőbeli terveiről, álmairól is.

„Amikor megtudtam, hogy a Real Madrid figyelemmel követi a sorsom és ajánlatot akarnak tenni a leigazolásomra, akkor egy pillanatig sem hezitáltam a döntést illetően. Ezek olyan dolgok, amiken nem gondolkodhatsz napokig.”

„A Rennes-t életem végéig kedvelni fogom, minden egyes bajnoki meccsüket megnézem. Igaz, hogy maradhattam volna még a Rennes csapatában. Mindig helye lesz ennek a klubnak a szívemben, sosem fogom elfelejteni őket. Hamarosan visszatérek a stadionba, hogy találkozhassak a barátaimmal.”

„Amikor a pályán vagyok, segíteni akarom a csapatomat. Amikor megszereztem az első gólomat, először nem is ünnepeltem, mert sosem gondoltam, hogy a debütálásomkor betalálhatok. Ha megnézitek újra a találatot, láthatjátok, hogy nem voltam közvetlenül benne a támadásban, jobbról érkeztem és kihasználtam, hogy kipattant a lövés. Első körben ránéztem a játékvezetőre, majd egy pillanat alatt minden őrültté vált.”

„Az edzések technikai minősége és intenzitása volt a leginkább szembetűnő, amikor megérkeztem. Az első napomon már az első edzés után nagyon fáradt voltam, de fokozatosan hozzászoktam az tréningekhez. Talán a nyelvi része a legnehezebb dolog, hiszen szeretek együtt nevetni és viccelődni a többiekkel, de egyelőre még nem igazán jó a spanyol tudásom.”

„Karim egy igazi vezér, amit sosem gondoltam, mert egy nagyon vicces fickó. Nagyon sokat beszélgetünk, mindenkivel jól kijön az öltözőben, példaként áll minden játékos előtt.”

„A világ legjobb klubjánál vagyok, ez segíthet abban is, hogy újra bekerüljek a francia válogatottba. Célom, hogy ott legyek a 2022-es világbajnokságon. Ehhez jól kell játszanom Madridban, hiszen csak ez segíthet abban, hogy újra ott legyek Franciaország csapatában.”


Hozzászólások

Tabella