1. Van egy pillanat, ami minden alkalommal először fog eszembe jutni, ha a Valencia valamilyen módon szóba kerül. Ez pedig nem más, mint Ruud van Nistelrooy elképesztő kapásgólja 2007-ből. Igen, ez nálam még a BL-döntőt is megelőzi, pedig azt is élőben követtem a TV előtt. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy számomra a 2006/2007-es bajnoki idény minden idők legemlékezetesebb bajnoki menetelése, hiszen fej fej mellett haladva a Barcelonával, végül az utolsó mérkőzésen aratott győzelemmel sikerült bebiztosítani a győzelmet. Micsoda izgalmakat éltünk át akkor… De visszatérve a Valencia elleni meccsre. 2007. április 21-ét írtunk, a Real Madrid pedig egy álomszerű akciót vezetett a Bernabéuban a denevérek ellen a találkozó 18. percében, melynek végén Miguel Torres tűpontos beívelését Ruud van Nistelrooy elképesztő erővel küldte nem akárki, hanem Cañizares kapujába. A találatot és az akciót több kameraállásból is érdemes megnézni. A mérkőzés egyébként 2-1-es madridi sikert hozott, Nistelrooy mellett még Sergio Ramos talált be, további érdekesség pedig, hogy az ellenfél találatát Fernando Morientes szerezte.
2. Jó, nyilván nem mehetünk el szó nélkül a 2000-es BL-döntő mellett sem, amelyet 3-0-ra nyertünk meg a Héctor Cuper által irányított, többek között Mendietával, Kily Gonzálezzel, Caňizaresszel, Claudio Lópezzel felálló Valencia ellen. A mi oldalunkon Del Bosque ült a padon, a csapatban pedig olyan játékosok rúgták a bőrt, mint Raúl, Morientes, Roberto Carlos, McManaman, Redondo, Hierro vagy Casillas. Amit azonban kiemelnék a meccsről, az nem Raúl csodálatos, pályán végig rohanós és Overmars-t letérdeltetős gólja, vagy Morientes vezetést jelentő fejesgólja, hanem McManamané, ami örökre beleégett az agyamba. Nem is tudom, hogy lehetne jellemezni a mozdulatot, amivel az angol megőrjítette a közönséget, mindenesetre Steve nem sokat teketóriázott, amikor közeledett felé a labda, és kapásból kapura küldte a játékszert, ami kíméletlenül vágódott a hálóba. Ez volt a második BL-győzelem, aminek én magam személyesen örülhettem.
3. Számos pillanatot lehetne még feleleveníteni, de ezeket meghagyom majd a következő alkalmakra, amit harmadiknak választottam, az ismét egy madridi sikersztori. 2008 augusztusában a spanyol bajnok Real Madrid és a Király-kupa aktuális győztese, a Valencia küzdött meg egymással a Spanyol Szuperkupáért. Ebben az időszakban Bernd Schuster irányította a csapatot, és olyan játékosok futballoztak Madridban, mint Robben, De la Red, Diarra, Robinho vagy Van der Vaart, de Raúl, Salgado, Casillas, Guti, Higuaín és Ramos sem hiányozhatott. A túloldal sem szerénykedhetett, hiszen David Villa, Mata, David Silva, Baraja, Albiol, Joaquín, Morientes vagy Helguera is a csapatot erősítette, a kispadról pedig Unai Emery irányított.
Az első találkozót 3-2-re a Valencia nyerte, mindkét madridi gólt Nistelrooy szerezte, az tehát biztos volt, hogy a Madridnak fordítania kell a visszavágón. De ez a meccs sem indult jól, Silva révén megszerezték a vezetést a denevérek, ráadásul Van der Vaart a 39. percben piros lappal elköszönt. Nistelrooy büntetőből kiegyenlített az 50. percben, de jött a fekete leves, a 72. percben második sárga lappal ő is elköszönt. (Ez egy eléggé vitatott szituáció volt, én a mai napig meg vagyok győződve róla, hogy nem ért sárgát a belépő, a lassítások is ezt igazolták. A jó öreg Iturralde viszont már akkor sem szeretett minket.) Itt már sokan azt hihették, hogy vége mindennek, de a Real Madrid nem véletlenül Real Madrid.
A csapat megrázta magát, először Ramos talált be egy szögletet követő kavarodás után a 77. percben, majd jött Rubén de la Red bődületes bombája a 86-ban, a 89. percben pedig Higuaín is lefülelt egy hazaadást, szemfüles gólt szerzett. A Valenciának már csak egy Morientes-gólra futotta, így mi örülhettünk a végén 6-5-ös összesítéssel. A kupát természetesen Raúl emelte a magasba.
