Ancelotti: Ez egy fontos és nehéz győzelem volt

Az olasz mester az Inter Milan elleni győztes BL-mérkőzés után.

„Ez egy rendkívül fontos, nehéz győzelem volt. Nagyon nehéz volt az első félidő, a második aztán már valamivel jobban sikerült. Komplett teljesítményt nyújtottunk, jó dolgokkal és hibákkal tarkítva. A csapat nagyszerű hozzáállásról tett tanúbizonyságot. Courtois-nak köszönhetően sikerült elkerülni a bekapott gólt az első játékrészben, de védekezésben összességében nem voltunk rosszak.”

„Ha hátrébb játszunk, több esélyünk van kontrázni, de ezt nem sikerült jól kiviteleznünk az első félidőben. Máshogy hoztuk ki a labdát, három védővel helyezkedve, Vini szabadabban játszhatott. Később az Inter kicsit lelassult, mivel addig hatalmas iramot diktáltak, ekkor aztán jobban tudtuk irányítani a játékot, és több helyzetet dolgoztunk ki.”

„Rodrygo beállása után szélesebben tudtunk játszani. Kerestük a megoldást a széleken. Lenyűgözött a csapat teljesítménye, mivel tényleg vissza kellett zárnunk, egységesnek kellett maradnunk. Ez a csapat rendelkezik a szükséges kvalitásokkal és elkötelezett, ez nagyon fontos. Az, hogy nem kaptunk gólt, jót tett az önbizalmunknak védekezés szempontjából. Mind a négyen remekül teljesítettek a védelemben. Néha feljebb kell menned, hogy nyomás alá helyezd a szélsőt, ők pedig remekül csinálták ezt.”

Ancelotti

„Már beszéltem a játékosokkal, de mindig azok döntik el a meccset, akik beállnak. Mondtam Rodrygónak, hogy nem az számít, hogy hány percet játszik, hanem hogy azokat a perceket hogyan játssza le. Rodrygónak ma fontos szerep jutott, nem csak a gól miatt, hanem ahogy segítette a csapatot, sokat futott a védelemben, én pedig nagyon elégedett voltam vele. Kulcsszereplő lehet. Néha az első perctől játszik majd, és mások jöhetnek be, hogy eldönthessenek egy meccset.”

„Camavinga egy olyan srác, aki képes a Real Madridban játszani, pontosan ezért igazoltuk. Nagyon fiatal, de komoly kvalitásokkal rendelkezik, és megvan benne a potenciál, hogy berobbanjon. Védekezésben javulnia kell, de ezt meg is fogja tenni.”

„A játékosok megérdemelték a győzelmet, mivel nagy nyomás alatt voltak az első félidőben, és komolyan feljavultak a másodikra. Amikor változtatsz és friss játékosokat küldesz a pályára egy ilyen nagy iramú meccsen, az tényleg megteremti a különbséget, és nagyon jól teljesítettek. Gondoltam rá, hogy beküldöm Edent a második félidőben, de amikor az Inter átrendezte a középpályát, úgy gondoltam, hogy olyan játékosok legyenek a pályán, akiket a széleken tudunk jól kihasználni, mint Rodrygo vagy Vinícius.”

„Courtois megmentett minket az első félidőben. Két vagy három világklasszis védést is bemutatott, de nem védekeztünk rosszul. Elveszítettünk néhány labdát a térfelünkön, de ezen kívül mindenki nagyon jól játszott. Inkább a védekezésre koncentráltak, mivel az Inter nagyon erős, de jól teljesítettünk.”

„Ez egy intenzív mérkőzés volt, de az Inter komoly energiákat mozgatott meg az első játékrészben a folyamatos letámadással, ez pedig kihatott a második félidei játékukra. Remekül játszottak az első játékrészben, mi pedig a másodikban voltunk jobbak. A csapat jó erőnléti állapotban van, mivel vannak játékosaink, akik duzzadnak az energiától, mint Vini Jr., Casemiro, Camavinga, Valverde és a többiek. Ők olyan játékosok, akik sok energiát visznek a játékba. Nagyon erős fiatal játékosaink vannak, komoly kvalitásokkal. Tapasztalatot kell vinnem ebbe a típusú játékba, de ez teljesen normális.”

„Nacho a tapasztalata miatt játszott. Miguel még túl fiatal, vasárnap este meccse volt. A mai mérkőzésen nagyon fontos volt a tapasztalat. Nagyon tetszik Alaba középső védőként, és ha jól van, nincs vészhelyzet, akkor ezen a poszton fog játszani.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK