Egytől egyig: Real Madrid – Celta Vigo (5-2)

Hosszú szünet után végre visszatért a csapat a szentélybe, ahol egy felejthetetlen élményt akartak nyújtani az újra kilátogató drukkerek számára. Lássuk tehát az értékelést, a Ti pontszámaitokkal megfűszerezve!

Csapatok:

Real Madrid (8,00)

Szépen tért vissza szeretett csapatunk a szentélybe, habár az első játékrész alapján lehetett volna az egész meccs sokkal kellemetlenebb kimenetelű is. Talán Pintus munkájának láthatjuk már gyümölcsét, azt tekintve, hogy milyen intenzitásra tudtak kapcsolni a srácok a második 45 percben. A támadásokra ismét nem panaszkodhatunk, hiszen rendkívül gyorsan és szépen váltott védekezésből támadásba a csapat, és nagyon sok helyzetet is dolgoztak ki, amelyeket jó hatásszámmal gólra is váltottak, azonban nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg a védekezésbeli hiányosságokat. Az eddigi négy bajnoki során hat gólt kapott a csapat, minden ellenünk vezetett támadásban ott rejlik a veszély, ami lehet hogy nem baj a kisebb spanyol csapatok ellen, de a rangadókon megbosszulhatja magát. Szerencsénkre Ancelotti is tisztában van ezzel a problémával, reméljük talál is rá valami megoldást az olasz mester.

Celta Vigo (5,71)

Egy jó félideje volt tegnap a Celtanak, amikor jelentősen ráijesztett a másfél éves hiátusból visszatérő madridi szurkolókra a galíciai csapat, azonban a második játékrészben már teljesen alárendelt szerepet játszottak. Sikerült két gólt is szerezniük, igaz, mindkettőhöz szükség volt Fortuna segítő kezeire, de ez a lényegen nem változtat. Minden támadásukban benne volt a veszély, a második góljuk után pedig a szünetig nem is engedték az ellenfelüket támadásokat vezetni. Ahogy már említettem a második félidőben teljesen alárendelt szerepet játszottak, és nem bírták az iramot a fantasztikus napot kifogó madridi támadókkal szemben. 

Játékosok:

A mérkőzés legjobbja: Karim Benzema (9,56)

Kariminho Benzema szerzett három gólt, és kiosztott egy gyönyörü gólpasszt a csapaton belüli legnagyobb hódolójának, Vini Jr.-nak. Ha erre a teljesítményre nem kapja meg a mérkőzés legjobbja címet, akkor sosem fogja. Nehéz bármi újat is mondani a francia legendánk teljesítményéről, eddig is a hátán cipelte a csapatot, ami a támadásokat illeti akkor eddig mindezt egymaga tette, ám idénre úgy látszik, hogy játszótársai is lettek. Ezidáig szerzett öt találatával vezeti a góllövőlistát, és így, hogy a Barcelonából legfőbb riválisa, Braithwaite lesérült négy hónapra, komoly esélyei lehetnek év végén is első helyen állni. 

Vini Jr. (9,37)

Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy van egy új játékosunk a bal szélen, mert ez a Vini nem az a Vini akit mi láttunk az elmúlt három évben. Higgadtság, intelligencia, hasznosság jellemzi a mostani játékát, ezeket a szavakat korábban maximum fosztó képzővel ellátva láthattuk vele kapcsán egy mondatban. Nem lehet kérdés afelől, hogy kezdenie kell, hihetetlen a kémiájuk Benzemával, a 85. percben 4-2-s vezetésnél is úgy fut, mintha az élete múlna rajta, és kiharcol egy tizenegyest, ami mérhetetlen örömet szerzett számára. Szerzett gólja és az azt követő gólöröme a meccs legszebb jelenete volt, jó látni a madridizmust és az alázatot benne. 

Luka Modrić (8,67)

Sokszor írjuk vele kapcsolatban, hogy jó az öreg a háznál, de szerintem tévedünk. Persze nem atikentben, hogy jó hogy itt van velünk, hanem azt nézve, hogy a horvát egyáltalán nem öreg, csak nem annyira fiatal maximum. Az öregek ugyanis elmennek Katarba vagy Japánba levezetni, míg az örök fiatalok a legmagasabb szinten játszanak parádésan hétről-hétre. A horvát mágus lényegében hibátlan meccset hozott össze, majdnem gólt is ünnepelhetett, ám talán még jobban is örült annak, hogy Camavinga értékesítette végül azt a helyzetet. A lecserelésénél a madridi publikum meghajolt előtte, teljesen jogosan. 

Fede Valverde (7,87)

Fáradásnak nyoma sem látszik rajta, pedig végigjátszotta a válogatott szünetet. Magánrepülővel jött Madridba, hogy részt tudjon venni a meccsen, amit szintén végigjátszott, mégpedig igen magas szinten. Végig robotolt a pálya jobb oldalán, jól visszazárt védekezésben, azon az oldalon nem is tudott nagyon sok támadást vezetni a Celta. Az első gólunk előtt csodálatosan tette vissza a labdát Benzemának, aki könyörtelenül gólra váltotta a helyzetet. Ancelotti vakarhatja a fejét, hogy hogyan állítsa össze a középpályát, hiszen érkezett Camavinga, Kroos vissza fog térni, Fede és Modric pedig kirobbanthatatlan formában vannak, és Casemiro is nélkülözhetetlen.   

Eduardo Camavinga (7,87)

Inkább a kezdeti lelkesedésnek, és a szerzett góljának köszönhető ez a magas pontszám, mintsem a pályán mutatott teljesítménynek. Rögtön első megmozdulásaként volt egy gyönyörű visszahúzós csele, utána remekül értékesítette a kipattanót, azonban játékban volt több csúnyán eladott labdája is igen rossz helyen. Ezek idővel meg fognak szűnni, még mindig csak 18 éves, nem egy kiforrott játékos jelenleg, így ha idén még nem sikerül teljesen beilleszkednie, azzal sincs semmi baj. Mindenesetre látszik rajta, hogy élvezi azt, hogy itt lehet, a debütáns gólért pedig jár a taps.

Thibaut Courtois (7,16)

A belga kapus a bekapott két gólról nem tehetett, minden más kapuja felé tartó labdát pedig magabiztosan hárított. Elnézve a csapat jelenlegi védekezését, meg lennék lepődve, ha idén be tudna jelentkezni a Zamora-díjért, de amíg minden meccsen tudunk legalább eggyel többet rúgni, mind az ellenfél, addig ez nem probléma.

Miguel Gutiérrez (6,77)

A fiatal spanyol balbekk kapta a legjobb értékelést a védelemből, ám ez inkább a gólpasszának, és az aktív támadójátékának tudható be, mintsem a tűpontos védekezésének. A második gólban rendkívül nagy szerepet vállalt, azonban mindkét vigói gól az ő oldaláról született, az elsőnél aktív szerepet is vállalt szerencsétlen passzával, de az egész meccs folyamán rosszul értették meg egymást Nachóval, és az összes veszélyes támadást erről az oldalról vezette az ellenfél. Összességében elmondhatjuk, hogy védekezésben van hova fejlődni, de támadásban nagyon ígéretes.

Eden Hazard (6,75)

Tegnap középen jutott lehetőséghez a belga támadó, aki egy sikeres válogatott szünet után új erőre is kaphatott volna, ám bőven maradt még benne. Félreértés ne essék, nem volt rossz amit láthattunk tőle, de a Real Madrid legdrágább igazolásától ez még mindig kevés. Amikor hozzá került a labda, akkor szép dolgokat csinált, volt két lövése is, pár megindulása, és 97%-os passzpontossága, ám meglehetősen keveset találkozott a játékszerrel. Ennél többre van szükség tőle. 

Dani Carvajal (6,57)

Támadásban nem tudott sokat hozzátenni a csapathoz tegnap Carvajal, azonban neki volt a legtöbb szerelése a pályán, és ő blokkolta a legtöbb lövést is. A Celta nem tudta zavarba hozni, fel is adták a támadást a csapatunk jobb oldalán. Meg kell említeni, hogy Daninak volt egy nagyon csúnyán eladott labdája, amiből nagyobb baj is születhetett volna, ám a Celta nem tudta gólra váltani a lehetőséget. Reméljük Pintus tud segíteni neki is abban, hogy elkerüljék a sérülések, és akkor kirobbanthatatlan lesz nálunk, és lehet hogy még Luis Enrique is behívja annak ellenére, hogy madridista. 

Casemiro (6,35)

A brazil tank ezúttal picit be volt rozsdásodva, lassúnak és körülményesnek érződött a játéka. Miguellel és Nachoval alkotott mini triójuk nem muzsikált olyan jól védekezésben, az első gólt pont ők hárman hozták össze a Celtának. Talán ma kezdhetett volna Blanco, hiszen Casemiro is egy nagyon megterhelő Dél-Amerikai túrán volt túl. Mindannyian tudjuk, hogy az ő szerepe kritikus egy jó szezont illetően, éppen ezért top prioritás, hogy találjon a csapat neki egy alternatívát. 

Asensio (6,15)

12 perchez jutott a spanyol szélső, azonban nem tudott hozzátenni a játékhoz semmit. Volt hét passza, és kétszer szerelték, de konkrét momentumra a becserélésén kívül nem emlékszem tegnap tőle. 

Éder Militão (6,05)

Picit kevésnek érzem ezt a pontszámot, számomra a brazil volt a legbiztosabb pontja a védekezésnek tegnap. A góloknál nem ő csúszott el, azonban párharcait megnyerte, labda nagyon nem jutott túl rajta, egyedüli hibájának a meccs végi fejesét tudom megemlíteni, ami elég suta volt. Alaba hiányában neki kellett volna lennie a védelem vezérének, ám Nachóval nem értették annyira jól egymást, mint a tavalyi szezon során oly sokszor. 

Nacho (5,99)

Nagyon bizonytalan volt a saját nevelésünk tegnap, nem tudom, hogy ez minek köszönhető pontosan, hiszen tőle mindig jó teljesítményt szokhattunk meg. Nagyon sok labda jutott át rajta, nem tudta megfelelően lezárni a területeket, és az ő feladata lett volna, hogy amíg nem ér vissza Miguel feltartsa a Celta támadásait, ám ebben többször kudarcot vallott. Az első gólnál ő is részt vett a Benny Hill showban, a második félidőben szerencsére nem volt már olyan sok dolga. 

A végén beálló cseréknek (Marcelo, Rodrygo) nagyon kevés idejük volt ahhoz, hogy értékelni lehessen őket.

Edzői teljesítmény:

Carlo Ancelotti (8,36)

Pár dolgot már lehet tisztán látni Ancelottival kapcsolatban. Az egyik, hogy látványosabb támadó foci játszik jelenleg a csapat, mint az elmúlt szezonban, a másik pedig az, hogy rendkívül jó döntés volt őt kinevezni Allegri helyett, aki szenved a Juventusszal. A jelenlegi mottó a lőjjünk többet, mint amennyit kapunk, ami hosszú távon nem biztos hogy fenntartható, főleg nagyobb csapatokkal szemben. Egyelőre én óvatosan vagyok optimista, mert a védelmünk miatt látom a sötét felhőket gyülekezni az égen a csapatunk felett.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK