Ancelotti: Jó teljesítményt nyújtottunk, amiben a szurkolóknak is kiemelt szerepe volt.

Carlo Ancelotti nyilatkozott a sajtószobában, miután csapata egy gólzáporos mérkőzésen 5-2-re legyőzte a Celta Vigo együttesét.

Teljesítmény

„Meggyőző támadójátékot mutatott a csapat Benzemával, Viníciussal, Hazard-ral és Miguel Gutiérrezzel, aki egy nagyszerű beadással asszisztált Karim gólja előtt. Amiben azonban nem tudtunk hasonló teljesítményt nyújtani az a védelmünk szervezettsége, ezért ezen a területen még van mit javítanunk. Ez nehéz szituációkba sodort minket, amelyekből a szurkolóink kisegítették a csapatot. A játékosaim nem hagyták, hogy egy percre is meginogjon az önbizalmuk, ez pedig egy nagyszerű második félidőt eredményezett, azonban a mérkőzés elején túl sok lehetőséget ajándékoztunk az ellenfélnek.”

„Megmutattuk mire vagyunk képesek a támadó harmadban. A védelmünkön még javítanunk kell, mivel ott nem hoztuk az elvárt szintet. Voltak fontos hiányzóink Alaba és Mendy személyében, de többet kell segítenünk egymásnak, amikor nincs nálunk a labda. Ha sikerül ezeket a hibákat kiküszöbölnünk, az sokban fog segíteni az elkövetkezendő meccseken, amikor a labda nem a mi birtokunkban van.”

„Nagyszerű formában van. Hihetetlen magas szintet hoz jelenleg. Lenyűgöző az a képesség, amit Viní Jr. magáénak tudhat. Jól kezdte a szezont, ami nagy segítség a csapat számára. A folytatásban is ezt kéne nyújtania. Jelen pillanatban tele van önbizalommal és hideg fejjel értékesíti a lehetőségeit a kapu előtt.”

Bernabéu közönsége

„Nem láttam Viní Jr. gólörömét, de hallottam, hogy a nézők közé ugrott. Tényleg mögöttünk állnak a szurkolóink. Nagyon jó hangulat volt ma este a Bernabéuban. Ez lesz a világ legjobb stadionja, ebben biztos vagyok. 15 napja jártam itt és akkor még elképzelhetetlen volt, hogy két hét elteltével mérkőzést játszunk a Bernabéuban. Jó teljesítményt nyújtottunk, jó hangulatban, ebben a nagyszerű stadionban.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK