Beszámoló: Real Madrid Femenino 1-1 Manchester City

Két esztendővel ezelőtt vált valósággá, a 2020/2021-es idényben bajnoki második helyezésével kiérdemelte a szereplést, s a tegnapi – történelmi – napon bemutatkozott a női Bajnokok Ligájában a Real Madrid Femenino. Bár a második félidő elején a Manchester City előnyhöz jutott, Kenti Robles hosszabbításban szerzett találatával egyenlíteni tudtak a blancók.

A Real Madrid Femenino a Manchester City ellen elért 1-1-es döntetlennel debütált a Bajnokok Ligájában. Az angolok a második félidő elején ugyan megszerezték a vezetést, de a 92. percben Kenti Robles egalizálta az eredményt. Az epikus finálé mellett az este egyik kiemelkedő teljesítményt nyújtó főszereplője a Real Madrid hálóőre, Misa volt, aki a mérkőzés elején három szemkápráztató bravúrt is bemutatott, melyekkel életben tartotta a hölgyek reményeit. A 6. percben Beckie tizenhatos vonaláról megeresztett lövését, négy perccel később egy veszélyes keresztlabdát, majd a 12. minutumban egy közeli lövést sikerült hárítania. Ezen a ponton a fővárosiak átvették a kezdeményezést és mindvégig dominálták az első félidőt. A 22. percben Esther kapott remek labdát Nahikaritól, de próbálkozását az angolok kapusa bravúrral védeni tudta. Az első játékrészben Esthernek több alkalma is volt, hogy megszerezze a vezetést, de egy szögletrúgást követően fejese az oldalhálót találta el, Kacitól kapott labdája centikkel ment a kapu mellé, míg a blancóknak ítélt tizenegyest a 44. percben a felső léc fölé bombázta.

A második játékrész kezdetét jelző sípszó után alig két perccel Weir csapott le egy kipattanó labdára, majd életerős lövése a hálóban kötött ki. A Real Madrid nem tört össze, nem sokkal később Olga beadását Esther fejelte a felső lécre. Derekasan küzdöttek a mieink, ahogy az a Real Madridot mindig is jellemezte, az utolsó pillanatig hajtottak a lányok. A kitartásnak a hosszabbításban meg is lett az eredménye: Athenea beívelése még lecsúszott Esther lábáról, de a kavarodást kihasználva Kenti Robles lecsapott a labdára és a kapufa mellé küldte azt.

David Aznar immáron a visszavágóra koncentrálhat, melyet szeptember 8-án rendeznek a Manchester City Academy stadionban.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK