Carvajal: Rég éreztem magam ilyen jól

A Real Madrid 3 ponttal távozott a Real Betis otthonából a szombat éjszakai mérkőzés után, amiről a gólszerző Carvajal és Casemiro nyilatkozott.

A mérkőzés

„Nagyon jól kezdtünk, viszont ezt követően túl nagy teret hagytunk a vonalaink között, ezt kihasználva pedig nagy nyomás alá tudott helyezni minket a Betis. Mára az volt a célunk, hogy egy stabil védőmunkával, kapott gól nélkül megússzuk a mérkőzést, és pont ez történt. Egy gólra volt szükségünk egy fontos győzelemhez, amit meg is szereztünk, így pedig sokkal nyugodtabban mehetünk a válogatott szünetre.”

„Félidőben az edző változtatott egy picit a taktikán, hogy veszélyesebbek lehessünk a Betis kapujára és jobban letámadhassunk, így pedig a kapujukhoz közelebb tudtunk labdákat szerezni. Vitathatatlan, hogy tele van a keretünk nagyszerű játékosokkal. Miguel ma lehetőséget kapott és jól teljesített.”

Carvajal

A gólöröm

„Személyesen egy nehéz időszakon vagyok túl, ennek volt betudható. Minden düh és kemény munka, amit hosszú napokon át fektettem abba, hogy játékra készen térhessek vissza, kitört belőlem. Szeretném a gólomat a feleségemnek és a fiamnak ajánlani, és remélem, hogy ez egy jó sorozat kezdetét jelenti.”

„Csak szeretném ezt a formát megtartani. Rég éreztem magam ilyen jól. Most pedig a válogatott szünet alatt pihenhetünk egy picit és feltölthetjük az elemeinket.”

Mbappé

„Ahogy pár napja az edző is mondta, ha jön valaki, aki erősíti a csapatot, az csak pozitív lehet. Meglátjuk, hogy sikerül-e végül minket erősítenie, mivel egy nagyon jó játékos.”

Casemiro

Real Betis

„Mindig nehéz itt játszani. Az erőfeszítés volt a kulcs, amit mindenki részéről láthattunk. Gratulálnunk kell nekik, mivel mindent bele kellett adnunk. Az első 10 percben jól kezdtük a mérkőzést, utána viszont átvették az irányítást, azonban nem tudtak sok helyzetet kialakítani, ami nagyon fontos.”

Casemiro

„Mindig nehéz feladat a Betis ellen játszani, mivel jó kvalitású játékosaik vannak. Ezen az úton kell tovább haladnunk. Még nagyon sok van a bajnokságból, viszont keményen edzünk és ez kell a végső győzelem megszerzéséhez. Ez 3 nagyon fontos pont.”

Carvajal és Benzema

„Azt eddig is tudtuk, hogy Karim mire képes, Carvajalnak pedig nagyon örülök. Nagyszerű lövés volt.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK