Leonardo: Mbappé távozni akar

A PSG sportigazgatója jó néhány fontos gondolatot osztott meg egy francia újságíróval Mbappé ügye kapcsán.

„Mindent megtettünk annak érdekében, hogy Mbappé maradjon velünk, és egy héttel a piac lezárása előtt nem fogjuk megváltoztatni a terveinket. Két ajánlatot tettünk neki, egyet két hónapja, amivel a többi legjobban kereső játékossal egy szintre került volna, illetve egyet legutóbb, amellyel föléjük helyeztük volna. Kylian a projektünk fontos része, központi eleme, de nem áll a projekt felett. Úgy tűnik, hogy a Real Madrid stratégiája az, hogy a mi oldalunkról legyen meg az elutasítás, ők pedig ezzel megmutatják, hogy mindent megtettek, és várniuk kell még egy évet, hogy ingyen megszerezzék a játékost. A Real már két éve ezt csinálja, ez pedig inkorrekt, sőt, illegális, mivel a játékossal is felvették a kapcsolatot. Ez a stratégiájuk: küldjünk egy ajánlatot, hét nappal az átigazolási időszak vége előtt. Aztán megmutatják Kyliannak az elutasításunkat, hogy ők mindent megtettek, majd a következő évre elkezdenek tárgyalni.”

„Ha valaki menni akar, nem állunk az útjába, de a feltételeinknek teljesülnie kell, ahogy minden más játékos esetében is. De egy álmot hoztunk létre ezen a nyáron a játékosokkal, és nem hagyjuk, hogy ezt bárki tönkretegye. Az ajánlatról úgy gondoljuk, hogy messze van attól, amit Kylian képvisel. A pénz egy részével a Monacónak is tartozunk, így nem gondoljuk, hogy megfelelő lenne az ajánlat.”

„Nemet mondtunk a Madridnak. Újabb ajánlatot még nem kaptunk. Úgy gondoljuk, hogy a Real Madrid ajánlata nem megfelelő. Nem fogok pontos számokat mondani, de 160 millió euró körüli összegről van szó. Kevesebbről, mint amennyit mi fizettünk annak idején érte [180 millió euró]. Ahogy az ajánlatukat megtették, azzal van a probléma, tiszteletlenek.”

Kylian Mbappé távozni akar, ez számomra egyértelműnek tűnik. Ha el akar menni, akkor el is fog menni, de a feltételeink teljesülése esetén, ahogy mindenki más esetében. Mi soha nem akartuk, hogy távozzon, nem is gondoltunk erre, komoly ajánlatokat tettünk neki. A játékos is ígéretet tett arra, hogy ingyen nem fogja elhagyni a klubot, de mégis úgy tűnik, hogy ezzel a stratégiával ingyen távozik majd.”

„Sosem akartuk őt eladni. Beszéltek arról az emberek, hogy én eladnám, Nasser pedig nem. De mindketten ugyanazt gondoljuk. A klubunkat képviseljük. A célunk az, hogy hosszabbítson, maradjon. De ha egy játékos menni akar, és a feltételeink teljesülnek, akkor mehet. Ez nem csak Kylianra igaz, hanem mindenkire.”

„Nem tervezünk újra beszélni a Real Madriddal. Augusztus 31-én itt a határidő. Ilyen az átigazolási piac. Mi szeretnénk vele hosszabbítani és azt akarjuk, hogy maradjon. Elengedni pedig nem fogjuk kevesebbért, mint amennyiért vettük, hiszen még tartozunk a Monacónak.”

„Nincs B tervünk. Nem készülünk semmire jelenleg a piacon. Azt akarjuk, hogy maradjon. Sosem gondoltunk B tervre. Egy nagyon jó hangulatot teremtettünk a klubon belül, nem hagyjuk, hogy ezt bárki is megváltoztassa.”

Forrás: MARCA, RMC
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK