Vinícius Jr.: Keményen dolgozom, hogy örömet szerezhessek a szurkolóknak

A Real Madrid egy izgalmas mérkőzést követően 1 ponttal távozott a Levante otthonából. A találkozó után a madridiak utolsó két góljának szerzője, Vinícius Jr. nyilatkozott.

A döntetlen

"A Real Madridnál sosem elég, ha csak 1 pontot szerzel. Még fejlődnünk kell, hogy minden alkalommal 3 ponttal távozhassunk. Olyan teljesítményre van szükségünk a második félidőben, mint amit az Alavés ellen mutattunk, továbbá jobban kell fokuszálnunk és óvatosabbnak kell majd lennünk ahhoz, hogy győzelmeket tudjunk elérni."

vinícius-jr.-levante-vs-real-madrid

"Nagyon elégedett vagyok az eddig mutatott teljesítményemmel, azonban ezt fent is kell tartanom. Nem csak a befejezéseken, hanem a játékom taktikai és technikai oldalán is sokat dolgoztam, hogy segíthessem a csapatot, és ezt így fogom folytatni, hogy örömet szerezhessek a Real Madrid szurkolóinak."

Gólok

"Sokat dolgoztunk azon, hogy miként tudnánk lerázni a védőinket. Az edző kérte, hogy ebben fejlődjek még. Amikor a gólom előtt Casemiro indított, az is ennek volt az egyik példája. A második gól szép volt. Keményen dolgozom, hogy segítsem a csapatot."
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK