Miguel Gutiérrez: Marcelo elsőként segít, ha szükségem van a támogatásra

Miguel Gutiérrez az egyik legjobb dolog, ami a Real Madriddal történhetett az előző idény végén. A sérülések által megtizedelt keret arra kényszerítette Zidane-t, hogy több ízben utánpótlás játékosokra támaszkodjon. Közülük néhányan köszönték a lehetőséget és éltek is vele, ezzel pedig komoly lépést tettek a felnőtt csapatba kerülés felé.

Blanco mellett Miguel volt a másik, aki komolyabb hatással tudott lenni a csapat teljesítményére azok közül, akik lehetőséghez jutottak (Marvin Park, Arribas, Chust vagy épp Hugo Duro).

Gutiérrez úgy tervezi, hogy marad és megvárja, miként dönt Ancelotti a jövőjét illetően. Mendy és Marcelo társaságában persze nincs könnyű dolga. „Ami velem történt, az egy valóra vált álom. A világ legjobbjaival játszhatok, s azon fogok dolgozni, hogy még sokáig a Real Madridnál maradhassak.” – mesélt szándékairól a Real Madrid TV egyik műsorában.

Ahogy helyet kapott Zidane elképzeléseiben, s amint lehetősége nyílt bizonyítani tehetségét, nem is tétlenkedett. Gondoljunk csak a Granada elleni mérkőzésére: kezdőként lépett a pályára és egy csodálatos gólpasszt adott Modrić-nak. „Befelé vettem át a labdát, majd megláttam Modrić-ot, ahogy kéri a azt. Abban a pillanatban tettem, amit a helyzet megkívánt, és megpróbáltam hozzá passzolni a labdát. Végül is jól sült el, és a gól is látványosra sikeredett. „Micsoda passz volt, Miguelito!” – emlékszem Modrić csak ennyit kiabált.”

Miguel 2021. április 21-én, a Cádiz elleni mérkőzésen debütált, apránként került egyre inkább előtérbe, míg az utolsó három bajnokin már a kezdő tagja volt. „Az utánpótlás minden játékosa erről a pillanatról álmodik. A kemény munka gyümölcs végre beérett. Úgy emlékszem rá, mint egy csodálatos és különleges momentumra” – idézi fel a bemutatkozását.

Az ifjú spanyol nem felejtkezett meg a csapattársaktól kapott támogatásról sem, külön kiemelve Marcelót: „A keret minden tagja támogatott, főként azok, akik a klub növendékei voltak és pontosan tudják, milyen alulról felküzdeni magad. Marcelónak kiváltképp hálás vagyok, hiszen az én posztomon ő legtapasztaltabb játékos, rengeteg tanáccsal látott el, s bármikor is szorultam segítségre, elsőként érkezett.”
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK