2021. September 22., Wednesday

A Tizediktől a Moratazóig

  • Gy. András
  • June 2, 2021, 5:02 p.m.
A MARCA újságírójának gondolatai Ancelotti visszatéréséhez kapcsolódóan.

A legfiatalabbak már nem fognak emlékezni erre, hiszen nem szenvedtek miatta, de Carlo Ancelotti 1989 tavaszán kezdte el beírni magát a Real Madrid történelemkönyveibe. Carletto akkoriban az Arrigo Sacchi féle AC Milan kiváló középpályása volt, és ő kezdte meg a gólgyártást a Real Madrid történetének legcsúfosabb európai vereségének alkalmával: 5-0 a Milan ellen a San Siróban, az 1988/1989-es idényben. Voltak más, végeredmény szempontjából hasonló vereségek a Real Madrid történelmében, de ez különösen kegyetlen volt, mivel végleg eltemette a „keselyű ötösét”, egy olyan generációt, amely számos alkalommal próbálta megszerezni a Hetediket, ám sosem sikerült neki, bár a bukás egyszer sem volt olyan nagy, mint azon a milánói estén.

Ancelotti Francisco Buyo eszén járt túl a San Siróban, ezzel felnyitva egy sebet, amelynek egy évtized kellett a gyógyuláshoz, amíg Predrag Mijatovic meg nem lőtte azt a bizonyos gólt Angelo Peruzzi mellett az Amsterdam Arenában, 1998 májusában. A Hetedik sokára érkezett meg, de a Tizedik is: Zinédine Zidane Glasgow-i kapáslövésétől Sergio Ramos megállíthatatlan lisszaboni fejeséig. Ekkor már Ancelotti ült a Real Madrid kispadján, ahová azzal a céllal érkezett, hogy megkönnyítse egy intenzív Mourinho-korszak megemésztését. A portugál közelebb vitte a Real Madridot a BL-sikerhez, de végül az olasz volt az, aki mindkét fülénél megragadta a serleget, egy olyan Madriddal, amely olyan sokban különbözik a jelenlegitől, hogy az ember beleborzong, ha rá gondol. Cristiano Ronaldo a legjobb formájában, Gareth Bale, aki ekkor még előrébb helyezte a futballt a golfnál, Angel Di María beadásai, Xabi Alonso passzai, és egy Sergio Ramos, aki többet foglalkozott a futballal, mint a lovakkal, tv-szereplésekkel és szerződéshosszabbításokkal, Marcelo és Isco (a két srác, akik megváltoztatták a döntő dinamikáját) itt indultak el karrierjük csúcsára. Más idők, más futball, más Real Madrid.

A BL-siker, amelyet egy Király-kupa-győzelem előzött meg, melynek során Marc Bartra kisiklott a Bale nevű gyorsvonat mellett, egy remek 2014/2015-ös idényt ígért. És az is lehetett volna, de Luka Modric megsérült, és a Real Madrid iránytű nélkül maradt, egy frissen érkező Toni Kroosszal, lesokkolva Xabi Alonso Münchenbe való távozásától, a Manchester United bármennyit megadott volna Di Maríának, a Real Madrid pedig elveszítette a bajnoki címért folytatott harcot két vereséggel a San Mamésben és a Nou Campban, miután 15 fordulón át vezette a tabellát. Mégis, az európai búcsú volt az, amely megpecsételte Carletto sorsát. Egy tartalékos Madrid (amely 3-0-ra nyert a Liverpool ellen az Anfielden, Chicharito góljával pedig kiejtette az Atlético Madridot a negyeddöntőben) alulmaradt a Juventusszal szemben, miközben Morata kétszer is betalált, egyszer Torinóban, egyszer Madridban, ezzel örök kétséget hagyva, hogy vajon a Real Madrid képes lett volna-e sorozatban 5 BL-t nyerni, ahogy Di Stéfano csapata, hiszen ezután következett Zidane BL-triplázása.

Senki nem mondta volna ezt meg 2015-ben, de most Zidane a Real Madrid múltja, Carlo pedig a jövője. A kérdés most az, hogy a „puha kezű” edző képes lesz-e megerősíteni egy olyan csapatot és klubot, amely inkább áll készen a forradalomra, mint a jó érzésekre, pozitív hangulatra és cigarettára.


Hozzászólások

Tabella