Aleksander Čeferin: Már csak három klub hiszi azt, hogy a föld lapos

Az UEFA elnöke a Telegraph Sport újságírójával beszélgetett, legfőképp a Szuperliga kapcsán. Čeferin nem válogatta meg a szavait, keményen fogalmazva, dühösen mondta el a véleményét a Szuperligáról, illetve a kezdeményezést még a mai napig életben tartó három csapatról.

„Amikor visszajöttem Szlovéniába, egy idős, bottal közlekedő hölgy megállított az utcán, és azt mondta: ’Köszönöm, hogy harcol azokkal a gazemberekkel’. És nem is néz futballt. Ez egy társadalmi kérdés.” 

„Egy svájci barátom fia hazaért az iskolából, és azt mondta: ’Apa, mi támogatjuk a Szuperligát vagy ellenezzük?’. Az apja erre azt válaszolta, hogy ’ellenezzük’. A kilenc éves fia így válaszolt: ’Hála Istennek. A suliban mindenki ellenzi.’.”

„Bizonyos szempontból jó, hogy ez az egész megtörtént, mivel mindig a levegőben volt – a nagy klubok a többiek ellen.”

„Mondok egy példát. Bejöhetek a házadba, és mondhatom neked, hogy ’mennyit ér’? Ha te azt mondod, 500.000 font, akkor én azt mondom, adok neked egymilliót, és távozz. De te azt fogod mondani, hogy ’nem, nem. Ez az én házam.’”

Ceferina kép forrása: SkySports Twitter video

„Ez egy komoly dolog volt, a fenyegetés most elmúlt. Egy másik nézőpontból pedig látszik, hogy Európának milyen sokat jelent a futball.”

„Úgy gondolom, hogy a három klub [Real Madrid, Barcelona, Juventus], amely még mindig azt hiszi, hogy létezik a Szuperliga, bizonyos módon segített nekünk, hiszen most már sokkal könnyebb szolidaritásról és minden másról beszélni, mivel nyugodtan mondhatjuk nekik, hogy menjenek a Szuperligájukba, ha nem tetszik nekik valami. Az emberek azt mondták, hogy az angol klubok amerikai tulajdonosai a hibásak, de ne felejtsük el, hogy csak három klub szerint lapos a föld, és közülük kettő spanyol és egy olasz.”

„Korábban, jó néhány évig nehéz volt, mivel mindig volt egyfajta fenyegetettség, de most egyértelmű, hogy akinek megvan a magához való esze, nem próbálná meg ezt újra. Kemény volt, stresszes, 48 óráig. De jó, hogy megtörtént.”

„Nagyon fontos, hogy életben tartsuk az álmokat mindenki számára, még fontosabb, mint korábban. Nézzük az Európa-liga döntőjét. A Villarrel nyerte meg a trófeát, egy 50.000-es városból. Nyertek a pályán. Ez egy egyértelmű jel.”

„Az Európai Unió olyan jogszabályokat fog alkotni, amelyek segítségével megvédhető a sport feljutással és kieséssel kapcsolatos modellje, és megakadályoz bármilyen jövőbeli szakadár Szuperliga létrejöttét.”

A Real Madrid, a Barcelona és a Juventus jogi lépéseket tesz az UEFA és a kilenc visszatáncoló klub ellen is, akik idő közben kihátráltak a Szuperliga ügye mögül. Ezzel a három klub kockáztatja a következő idény BL-szereplését is.

„Még azok is megértik, akik a világon a legkevésbé vannak tisztában az ezzel kapcsolatos dolgokkal, hogy a Szuperligának vége.”

„Az UEFA beszélni fog az Európai Unióval, támogatva Emmanuel Macron indítványát, mely szerint tiltanak minden olyan kezdeményezést, amely a feljutás – kiesés modelljét változtatná meg. Vannak nemzeti bajnokságok, európai tornák, kvalifikálnod kell magad ezekbe. Ez a futball esszenciája.”

„Örülök, hogy a brit kormány is gondolkodik néhány jogi szabályozáson annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhető legyen az önjelölt Szuperliga megalkotása.”

„Az angol klubok nélkül nehéz lenne azt mondani, hogy ez egy komoly sorozat. Beszéltem Joel Glazerrel, őszintén elmondta, hogy hibát követtek el. Tudják, hogy szankciókkal kell szembenézniük, és soha nem tesznek ilyet újra. Én hiszek neki.”

„Ed Woodward azt mondta nekem, hogy nem tudta, mi történik. De nem tudom. Nem akarom őt meggyanúsítani. Nem mondtam róla semmit senkinek. Csak azt mondtam, hogy felhívott, és arról beszélt, hogy jók a BL-reformok. Lehet, hogy akkor őszinte volt. Nem tudom. Később mindenesetre azt akarta megmagyaráznni, hogy nem tudta, hogy a Szuperliga készül. Ennyit tudok.”

„Örülök, hogy a Chelsea és a Manchester City már nincs benne ebben, és az UEFA tagjai. Nem tudom, hogy miért kellene őket üldöznünk az egész hátralévő életükben. Számomra a 9 klub esetében a történetnek vége, ugyanúgy kezelem őket, mint a többi klubot.”

„Sokat segített az angol kormány és a szurkolók reakciója, ez tény. Úgy gondolom, hogy ezeket a klubokat mégsem szabad olyan keményen kezelni, ezt a hat angol együttest, mivel megértették, hogy hibáztak. Számomra eléggé nagy meglepetés, hogy fogalmuk sem volt, mibe ugranak bele. De ahhoz is kell egyfajta nagyság, hogy beismerd, ha hibáztál, és vissza tudj lépni.”

„Nem mondanám, hogy meglepett a kormány beavatkozása, de egyértelműen lenyűgözött. Láttam, hogy ők is a mi nézeteinket osztják, a szurkolókét, a futballtársadalomét, ami nagyon fontos volt.”

„Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy segített a dolgon az, hogy az UEFA jelöltje a 2030-as világbajnokság megrendezésére Anglia. Mindenesetre nagyra értékelem a támogatásukat. Sokat segített, hogy mind összefogtunk. Ez nem az UEFA-nak volt segítség, hanem a futballnak. A fő kérdés ez volt: jöhet 12 milliárdos és megveheti a futballt? A válasz egyértelműen az, hogy nem. Nem számoltak azzal, hogy a futball az örökségünk, kultúránk, történelmünk része, és nem eladó. Nagyon jó és nagyon fontos volt, hogy összefogtunk. Ezt az egészet összekapcsolni bármilyen ajánlattal, számomra problémás lenne.”

„Nézze. Az a három klub a legfurcsábbak között van, akiket valaha is láttam. Kijöttek egy sajtóközleménnyel, amely szerint a Szuperliga még mindig létezik, hogy nekik még mindig ott a Szuperliga. Két nappal később benyújtották a jelentkezésüket a következő idény BL-kiírására.”

„Tehát ők benne vannak a Szuperligában és kiszálltak a Bajnokok Ligájából, de ott akarnak lenni a Bajnokok Ligájában? Azt mondták, hogy a Bajnokok Ligájának vége, de mégis játszani akarnak benne? Most fenyegetőznek, leveleket küldenek arról, hogy beperelnek minket ilyen-olyan bíróságokon. Egyértelmű, hogy túl sok pénzük van. Inkább a női futballba és az utánpótlásba kellene fektetniük.”

Ceferina kép forrása: SkySports Twitter video

„Úgy gondolom, hogy a másik 9 klubot is fenyegetik. Most tényleg így akarnak újra a család tagjai lenni? Fenyegetéssel? Néhány napja kijött egy közlemény, amely szerint ha nem születik meg a Szuperliga, akkor a futballnak vége, vagy valami hasonló. Micsoda tévedés.”

„Hogy szerepeljenek-e a BL-ben? Nézze. Számomra az az ideális helyzet, amikor mindenki, aki kvalifikálja magát, játszik. De persze nehéz velük kommunikálni, amikor hirtelen eltűntek, majd mostanáig nem is jelentek meg. Amit kapunk tőlük, az néhány levél. Nem olvasom el őket, de a jogi részlegünk szerint minden lehetséges módon fenyegetnek minket. Amikor az Európai Klubszövetség 244 klubjával beszélek, nem ez a három klub a legnépszerűbb. Mindenkit beperelnek, mindenkit fenyegetnek. Ők úgy gondolják, hogy majd játszanak a saját elit sorozatukban, és adományokat osztogatnak. Senkinek nem kell az adomány.”

„A német 50+1 modellt nehéz lenne Angliában is bevezetni. Németországban működik, de ott teljesen más volt a helyzet. Ha megveszel egy klubot egymilliárdért, kétmilliárdért, akkor hogy vehetnének el ebből a szurkolók 51 százalékot?”

„De most minden könnyebb lesz, hiszen összefogtunk, van esélyünk mindent megbeszélni. Bizonyos szempontból javítanunk kell a sorozatainkon a bevételek szempontjából. A szurkolók azt kiabálják folyamatosan, hogy UEFA, pénz, ez meg az, de a pénz 93,5%-a a klubokhoz vándorol, ami óriási szám.”

„Egy másik szempontból pedig tiszteletben kell tartanunk a ligákat. Jobb a kapcsolatunk velük, mint valaha. Most a klubszövetség a három klub nélkül sokkal őszintébb. Remélem, hogy nem vagyok naiv, bár ezt kétlem, úgyhogy optimista vagyok.”

„Nem az én döntésem, de úgy gondolom, hogy az angol labdarúgás nem veszítene sokat azzal, ha megszüntetnék a ligakupát. Vannak bizonyos anyagi jellegű ösztönzések az alacsonyabb osztályú klubok irányába, de ezt máshogy is meg tudnák oldani. Ha változtatni akarunk, akkor meg kell változtatnunk az alapokat.”

„Nem mondhatjuk, hogy az UEFA-nál van pénzügyi fair play, a ligákban pedig nincs. Nem mondhatjuk, hogy a BL-ben van keretlimit, de a bajnokságokban lehet 150 játékosod. Ezeket a dolgokat helyre kell tenni. Nem akarok semmit sem túlerőltetni, nem az én hatásköröm nyomást helyezni a ligákra, de megpróbáljuk felsorakoztatni az érveinket.”

„A BL kapcsán jó ötletnek tűnik a futballhét. Képzeljék csak el, ha mondjuk négy csapat érkezik meg Londonba, hogy lejátsszák az elődöntőket és a döntőt. Lenne néhány utánpótlás mérkőzés, női BL-meccs, talán koncertek és hasonlók. Lehetne kombinálni a jegyeket, a női döntőket a legnagyobb stadionokban lehetne lejátszani. Persze ez Európa nagyjából öt városában lenne működőképes, nem többen. Hiszen hatalmas városnak kell lennie, nem tudom, 150.000 szurkoló, klubok, stb.”

„A FIFA által újragondolt klubvilágbajnokság soha nem lesz olyan érdekes, mint a Bajnokok Ligája, ez az egyik dolog. A másik az, hogy a megállapodás értelmében négy évente lenne, a 24 résztvevőből 8 lenne európai klub. Számomra ez is egy érdekes sorozat lenne, tudnánk egymást népszerűsíteni. Nem látom, hogy problémát okoznának számunkra ezzel. A naptár nem tenné lehetővé, hogy négy évnél gyakrabban rendezzenek ilyen tornát, ha pedig ez a helyzet, az nem gond.”

„Az, hogy kétévente legyen futball-vb, nem működne. Teljesen irracionális döntés lenne. Ez már futballpolitika, ami néha problémásabb mint a sima. A naptár telített. Katar után a következő vb 2026-ban lesz. 2028 az Eb és a Copa America éve. Mikor játszol? És egyáltalán megengedhető, hogy a játékosok minden nyáron részt vegyenek egy egyhónapos tornán? Ez irracionális.”

„Azzal sem tudok teljes mértékben azonosulni, hogy a most megrendezésre kerülő Eb-t 12 országban fogják lejátszani. Ezt még az elnökségem előtt döntötték el, én pedig úgy gondolom, hogy ez egy nagyon bonyolult modell. És a szurkolók utaznak. Nem tudom, az olasz, török, walesi, svájci csoport Rómában és Bakuban játszik. Ez hosszú utazás, ráadásul itt a Covid. Szóval nehéz, nagyon nehéz. Aztán vannak vörös, sárga és zöld zónák, és ezek minden nap változnak. Nem tudom, hogy mi lesz jövő hónapban. Ez hatalmas kihívás számunkra. Ez volt életem legrosszabb éve, de ha ezt túlélem, akkor úgy gondolom, hogy talán még néhányat túl fogok.”

Forrás: Telegraph
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK