Casemiro: Ez egy küzdelmes év volt

A játékosok közül Casemiro értékelt a Villarreal legyőzését követően.

„Előszőr is meg kellett nyernünk a mai mérkőzést, ezután pedig meg kellett néznünk, hogy mit játszik az Atlético Madrid Valladolidban. Hozták a kötelezőt és nyertek. Megnyerték a bajnokságot, jár nekik a gratuláció. Gratulálok mindannyiuknak.”

„Természetesen figyelemmel kísértük az ottani történéseket, de ettől függetlenül a saját feladatunkra koncentráltunk. Keményen dolgoztunk és harcoltunk, még akkor is, amikor az Atléti a vezetés megszerzésével már előnyben volt. Mindent beleadtunk, épp úgy, ahogy ez a címer megköveteli. Megtettük amit kellett és nyertünk.”

A szezon értékelése
„Több mint 60 sérüléssel kellett megküzdenünk, és akkor még ott volt a vírus is… Egy mérkőzésre voltunk a Bajnokok Ligája döntőjétől, és a bajnokságban is a végsőkig harcoltunk. Ez a címer azt kívánja meg, hogy nyerj. Minden játékosunk büszke, ez egy küzdéssel és kemény munkával fűszerezett idény volt, szóval ez így van rendjén. Számunkra ez egy nagyon nehéz év volt.”

Casemiro-Real-Madrid-Villarreal

„Az a csapat lesz a bajnok, amelyik a legtöbb mérkőzést nyeri, ez pedig most azt Atlético volt, így gratulálnunk kell nekik. Nem kereshetünk kifogásokat. A Madrid sosem bújik kifogások mögé. Ha több pontot érnek el, nem tehetünk mást, mint gratulálunk.”

Feszültség
„Egy nagyon erős Villarreallal találkoztunk ma. Pár napon belül Europa-liga-döntőt játszanak, amihez a világ összes szerencséjét kívánom nekik. A tabella első harmadában vannak. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de végül elvégeztük a feladatunkat és nyertünk.”

Zidane és Ramos jövője
„Erről az elnököt kell megkérdezned. Az edző és a kapitány két nagyon fontos személy, de ez nem az én döntésem.”

Várható változások
„Mindig szükséged van változtatásokra, különösen, ha nem sikerül trófeát nyerned. De úgy gondolom, hogy keményen dolgoztunk és jó munkát tettünk le az asztalra. A Real Madridnál mindig a győzelem a cél, szép játékkal és mindent beleadva.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK