Nacho: Még hátravan egy mérkőzés és esélyesek vagyunk a bajnoki címre

A Real Madrid 1-0-ra győzött az Athletic Bilbao vendégeként, így a csapat továbbra is esélyes a bajnoki cím megnyerésére. A találkozó után Nacho és Odriozola állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

Nacho

A mérkőzés: „A célunk a győzelem volt, míg az Atlético pontokat hullajt és így megnyerjük a ligát, azonban még hátravan egy mérkőzés és még mindig van esélyünk. Hátrányból sikerült fordítaniuk, ami bizonyítja, hogy sosem könnyű az ilyesmi.”

„Nehéz itt játszani, az Ahtletic pedig egy erős csapat, mely nem enged sok helyzetet az ellenfeleinek. Nagyon jól teljesítettünk védekezésben. A helyzetek kialakításával voltak gondok, de összességében jó teljesítményt nyújtottunk, összeszedettek voltunk és a legfontosabb, hogy megnyertük a meccset.”

Versenyfutás a végső győzelemért: „Még van egy forduló és tovább kell harcolnunk. A futballban bármi megtörténhet. Ez a címer megtanít az utolsó percig küzdeni és mi pontosan ezt fogjuk tenni.”

Elmaradt tizenegyes: „A kezezés szabálya kicsit becsapós. A félidőben láttam az esetet és számomra egyértelműen büntető volt, de végső soron mindig a saját érdekeinket védjük.”

Zidane lehetséges távozása: „Kering egy történet arról, hogy Zidane mondott nekünk valamit nemrég az öltözőben, de szerződése van és nagyon boldog, hogy itt lehet. Elkötelezett az irányunkba és ez egy olyan döntés, amit ő és klub hoz meg, mi azonban azt szeretnénk, hogy maradjon.”

Nacho

Odriozola

A mérkőzés: „Szeretnék gratulálni a csapatnak, megmutattuk, mit is jelent ez a címer: az utolsó pillanatig tartó küzdőszellemet az évközben jelentkező rengeteg sérülés és koronavírus-fertőzés ellenére. Magunkra koncentrálunk, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk az első perctől kezdve egészen az utolsóig és megérdemeltük a győzelmet. Mi vagyunk a Real Madrid, az utolsó pillanatig küzdeni fogunk.”

„Az edző mindig azt mondta nekünk, hogy amit csinálunk, az jó, talán a támadóharmadban voltunk kicsit halványabbak, de sikerült megszereznünk a győztes találatot. Elvégeztük a munkát és még van egy mérkőzésünk.”

Harc a bajnoki címért: „Nagyon büszke vagyok minden csapattársamra. Az idényünket az állhatatosság jellemzi leginkább, mindig sikerült felállnunk a padlóról, most pedig az utolsó pillanatig küzdünk és reméljük, hogy elnyerjük a jutalmunkat. Ez egy kupadöntő lesz, ez jelent most mindent, amiért játszunk. Ez a címer megtanítja, hogy az utolsó másodpercig harcolnod kell, mi pedig ezt is fogjuk tenni.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK