Egytől egyig: Granada – Real Madrid (1-4)

A Sevilla elleni döntetlen után a Granada otthonába látogatott a Real Madrid, ahol az a kötelező feladat várt Zidane fiaira, hogy életben tartsák a bajnoki címhez fűzött reményeiket. Az Atlético Madrid sikerrel abszolválta aktuális találkozóját, így nem hullajthatott pontokat a Real Madrid. Nézzük a szokásos értékelést, ezúttal is szubjektív módon.

Csapatok

Real Madrid (9)
Nagyon hamar megszerezte a vezetést a csapat Modrić jóvoltából, így nem igazán kellett idegesen futballoznia Zidane fiainak. A Granada nem tudott olyan szorosan védekezni, hogy az igen foghíjas madridi csapat ne tudjon helyzeteket kialakítani, így a srácok Rodrygo révén megnyugtató előnnyel mehettek szünetre. A második játékrészben már az ellenfélnek is voltak próbálkozásai, az összefoltozott védelem azonban jól állta a sarat, egy megingás alkalmával azonban sikerült visszajönnie a meccsbe a Granadának – habár az ilyesfajta reményeket 4 perc alatt szertefoszlatta a Madrid két gyors góllal. Ezzel a meggyőző sikerrel még harcban van a gárda a bajnoki címért.

Real Madrid

Granada (4)
Nem igazán tudtak felnőni a feladathoz, a pontszerzésre reális esélyük nem igazán mutatkozott a 90 perc során. Az ellenfél próbálkozásait nem sikerült megakadályozniuk, a Real 16 alkalommal tüzelt, ebből pedig 7 alkalommal kaput is talált. A második félidő közepén valamelyest feljavult a játékuk, ám ez a javulás csupán egy gólra volt elég, pontra nem. 

Játékosok
A meccs embere – Fede Valverde (9)
Ilyen produkciót várok el Valverdétől, ugyanis ezzel a játékkal – és ha elkerülik a sérülések – nem kétséges, hogy a madridi középpálya alapköve lehet az elkövetkezendő időkben. Elképesztő teherbírással és sebességgel játszik, a pálya minden szegletén feltűnik. Gyors ritmusváltásait sokszor a granadai középpálya is csak messziről figyelte, ilyenkor rendszerint sikerült megbontani az ellenfél védekezését is. A meccset végül 4 kulcspasszal, 3 szereléssel és 2 labdaszerzéssel zárta.

Thibaut Courtois (7,5)
Nem sikerült végül lehoznia kapott gól nélkül a találkozót, de magabiztos teljesítményt nyújtott, és bemutatott pár nagy védést. Az első játékrészben kevésbé dolgoztatták meg, a szünet után azonban éledezett valamelyest a Granada is. 4 védéssel fejezte be a találkozót. 

Marvin Park (6,5)
45 perc játék jutott neki, de ennyi idő alatt is sikerült kiosztania egy gólpasszt, ami egy félpályánál történő labdaszerzéséből adódott. Kisebb izgalom azért látszódott rajta a hirtelen jött lehetőségtől, többször gondot okozott a labda átvétele, de ez nem gondolom, hogy tudásából fakadó hiányosság volt.

Eder Militão (7)
Ramos lassan folyamatos távollétében kap szerepet, ezúttal sem kellett csalódnunk benne. Egyre otthonosobban mozog a pályán, de azt is jó nézni, hogy a védelemben sokszor felveszi a vezér szerepét, irányítja a többieket. Ilyen habitussal és munkamorállal szép jövő állhat előtte, esetleg Varane párjaként, ha Ramos egyszer szögre akasztja a stoplist. 

Nacho (7,5)
Jól működött együtt ezúttal is brazil társával a védelem közepén, jó helyezkedésével pedig sikerült limitálnia a Granada támadásait. Rendszeresen lépett fel az ellenfél térfelére is, egy-egy váratlan megindulással igyekezett megbontani az ellenfél középpályás védekezését, több-kevesebb sikerrel. 6 labdaszerzéssel és 1 tisztázással a védelem legjobbja volt.

Miguel Gutierez (7,5)
A legjobb ifjonc volt a pályán és nem csak parádés gólpassza miatt. Stabil teljesítményt nyújtott a védelem bal oldalán, és rendszeresen felért az ellenfél tizenhatosához is. Voltak kisebb hibái, nem szabadult mindig időben a labdától, de alapvetően szép játék volt ez.

Casemiro (7,5)
A szokásos melós teljesítmény a braziltól, ezúttal is stabilan a középpályás védekezés lelke volt, ellentmondást nem tűrve szűrt Modrić és Valverde mellett. Szerencsére sikerült megúsznia csak egy sárga lappal (amit egyébként egy szabályos szerelés után kapott…), így lehet vele számolni az utolsó meccsekre is. 

Luka Modrić (8)
Nehezen lendült bele, az első játékrészben még az is átfutott az agyamon, hogy mostanra lett végleg kifacsarva. Utána azonban úgy játszotta végig a találkozót, hogy csak pislogtam néha, milyen sebességgel képes megindulni a labdával, vagy megtartani azt három ellenfél gyűrűjében. A meccs egyik legjobbja volt. 

Rodrygo (8)
Ő is a kezdőben találta magát, meg is hálálta a bizalmat egy góllal. A támadók közül a jobbak közé tartozott, a jobb oldalon rendszeresen zavart keltett az ellenfél védelmében. Nagyjából egy óra után Zidane lekapta a pályáról, nagyon sok rúgást kapott az ellenféltől. 

Karim Benzema (7,5)
Néha erősen beleszürkült, de tőle szokásos módon mindig oda lépett, ahol a játékszer volt. Góljához kellett az is, hogy Rui Silva katasztrofálisan jöjjön ki a kapujából, de hamar reagálva a helyzetre teljesen bebetonozta a csapat győzelmét. Négy lövéssel és két kulcspasszal fejezte be a találkozót, Mariano váltotta. 

Vinícius (5,5)
Szerintem lassan teljesen felesleges tőle várni a megváltást, ugyanis az kevés ehhez, hogy tíz meccsenként van egy átlagnál jobb teljesítmény a részéről. A kapu előtt továbbra sem képes szintet lépni, általában mindig egy-egy mozdulat hiányzik, valamint ott van még az is, hogy nem hoz jó döntéseket különböző szituációkban. Ellenben a másik oldalon ott van Rodrygo, aki egy labdaszerzés után nem cifrázta, csak tűpontosan kilőtte a jobb alsót. 

Cserejátékosok

Alvaro Odriozola (7)
Meglepődtem rajta, hogy nem a kezdőben kapott helyet, de így is sikerült jól beszállnia a második félidő legelején. A Granada góljánál kicsit bealudt, de utána jóvá tette hibáját és Hazard passzát gólra váltotta. 

Marco Asensio (6)
Nem sok mindent tudott felmutatni ezúttal csereként pályára lépve, egy lövésre azért így is jó volt.

Isco (6)
Valverde helyére érkezett, próbált folyamatosan a labda közelében lenni, néhány szép megmozdulásra így is futotta tőle, de komoly hatással már ő sem volt a teljesítményre, ami nyilván az eredményből is adódott.

Eden Hazard (7)
15 perc játék jutott neki ezúttal, de ez idő alatt is kapott jócskán az ellenfelektől a lábára, ráadásul ezek nem azok a kisebb odarúgások voltak csak. Végül sikerült egy gólpasszal hozzájárulnia a győzelemhez, még mindig remélem, hogy formába tud lendülni Madridban. 

Mariano (-)
Benzemát váltotta, de nem igazán tudott hatással lenni a játékra a hajrában. 

Edzői teljesítmény – Zinédine Zidane (8)
Zidane ezúttal jól meccselt, jó érzékkel nevezett kezdőbe több fiatal játékost, ráadásul egyikőjük sem lógott ki a csapatból, mindenki hozzátette a magáét ehhez mérkőzéshez. Külön örültem annak is, hogy kihasználta gyakorlatilag az összes cserelehetőségét, így a kispadról is több olyan játékos jutott szóhoz, akit egyébként nem túl sűrűn látunk a pályán. Két kötelező győzelmet kell hoznia még, bízni abban, hogy a városi rivális botlik, így még esély mutatkozhat a bajnoki címre.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK