Hivatalos közlemény: Szuperliga

Az UEFA által május 7-én a Szuperligával és a 9 alapító klub álláspontjával kapcsolatosan kiadott közleményre reagálva a Fútbol Club Barcelona, a Juventus és a Real Madrid az alábbi nyilatkozatot teszi.

Az UEFA május 7-én kiadott közleménye ide kattintva olvasható. Előzményként célszerű mindenképp azzal kezdeni.

I. Az alapító klubok elfogadhatatlan külső nyomástól, fenyegetésektől és támadásoktól szenvedtek és szenvednek jelenleg is, melyek célja, hogy a projekt elhagyására kényszerítsék őket, ezáltal pedig megfosszák őket azon joguktól és kötelességüktől, hogy konkrét javaslatok és konstruktív párbeszéd útján nyújtsanak megoldást a futball ökoszisztémájának problémáira. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan, figyelembe véve, hogy a jogrend és a bíróság már a Szuperliga kezdeményezés mellett döntött, és utasította az UEFA-t és a FIFA-t, hogy tartózkodjanak a közvetlen vagy kapcsolt szervezeteiken keresztüli lépésektől, amelyek bármilyen módon hátráltatják ezt a kezdeményezést, miközben a bírósági eljárások folyamatban vannak.

II. A Szuperliga projekt a 12 alapító klub által együttesen került megalkotásra:
a. a futball iparág jelenlegi fenntarthatatlan helyzetének megoldása céljával. A 12 alapító klub ugyanazokat az aggodalmakat fogalmazza meg – ahogy az európai labdarúgás többi érdekeltje is – különösen a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetben, vagyis hogy elkerülhetetlen a strukturális átalakulás ahhoz, hogy a sportágunk hosszú távú túlélése biztosítva legyen. Ennek érdekében április 18-án bejelentették azirányú szándékukat, hogy megalapítják a Szuperligát, és kialakítanak egy kommunikációs csatornát az UEFA-val és a FIFA-val, a felek közötti konstruktív együttműködés jegyében, erről pedig haladéktalanul értesítették is az érintetteket. 

b. a jelenlegi futballstruktúra és ökoszisztéma iránti maximális tisztelettel. Az alapító klubok egyetértettek abban, hogy a Szuperliga kizárólag abban az esetben kerülne elindításra, ha a sorozatot az UEFA és/vagy a FIFA elismerné, és ha a jogi szabályozásokkal összeegyeztethető lenne, továbbá biztosított lenne, hogy a résztvevő klubok továbbra is változatlanul részt tudnának venni a különböző nemzeti tornákon. Mindenesetre annak ellenére, hogy az UEFA és a FIFA is tisztában volt a fentiekkel, kategorikusan elzárkóztak bármilyen kommunikációs csatorna kialakításától.

c. hogy pénzügyi stabilitást adjanak az egész európai futballcsaládnak, amely jelenleg egy komoly gazdasági krízistől szenved, veszélyeztetve sok klub fennmaradását. Ennek alátámasztására a bejelentett kötelezettségvállalás a szolidaritási hozzájárulásokra vonatkozóan többszörözné a hozzájárulások mértékét az UEFA által biztosítottakhoz képest, továbbá olyan pénzügyi fenntarthatóságra vonatkozó szabályozások megalkotására vállalt kötelezettséget, amely tiszta, átlátható, szakértők által felügyelt módon biztosítaná ezt.

III. A 12 alapító klub azzal is tisztában volt, hogy a Szuperliga egy kivételes lehetőség arra, hogy a világ szurkolói számára a lehető legjobb show-t biztosítsuk, továbbá megerősítsük a sport iránti globális érdeklődést, amely nem magától értetődően létezik, és új generációs kihívásokkal néz szembe. Emellett az egyik fő célja az volt, hogy népszerűsítse a női futballt szerte a világon, ami egy óriási, ám jelenleg alábecsült lehetőség a szektor számára.

IV. Teljes mértékben tisztában vagyunk a Szuperligára adott reakciók sokszínűségével, és azzal, hogy szükséges átgondolnunk néhány ilyen reakció okát. Szükség esetén készen állunk újragondolni az előterjesztett megközelítést. Mindenesetre nagy felelőtlenség lenne most feladni ezt a küldetést, melynek célja, hogy hatékony és fenntartható megoldásokat nyújtsunk a futball iparágát veszélyeztető létező problémákra, úgy, hogy tisztában vagyunk a szektor rendszerszintű problémáival és szükségleteivel.

V. Nagyon sajnáljuk, hogy barátaink és a Szuperliga projekt alapító partnerei egy ellentmondásos, összeegyeztethetetlen helyzetbe kerültek az UEFA tegnapi nyilatkozatában leírt kötelezettségek bevállalásával. Mindenesetre figyelembe véve azt, hogy a problémák, amelyek a 12 klub hetekkel ezelőtti Szuperliga-bejelentéséhez vezettek, nem oldódtak meg, szeretnénk újra megerősíteni, hogy a történelmünkre való tekintettel, az érdekeltjeinkkel és a szurkolóinkkal szembeni kötelezettségeink okán, a futball érdekében és a szektor pénzügyi stabilitása miatt kötelességünk felelősségteljesen viselkedni, és arra törekedni, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldásokat, még úgy is, hogy mindeközben folyamatos nyomás alatt és fenyegetések középpontjában vagyunk az UEFA irányából.

VI. Végül szeretnénk ismét megerősíteni az UEFA, a FIFA és a többi érdekelt számára azt, amit már a Szuperliga megalapításakor is megtettünk, vagyis azt, hogy elkötelezetten és határozottan szeretnénk tisztelettel és elfogadhatatlan nyomás nélkül párbeszédet folytatni, a törvények által biztosított kereteken belül, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb megoldást az egész futballcsalád fenntarthatóságára vonatkozóan.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Thibaut Courtois
Tovább

Orvosi jelentés: Thibaut Courtois

A Real Madrid hivatalos közleménye a játékos műtétje kapcsán. Játékosunk, Thibaut Courtois a Real Madrid orvosi csapatának felügyelete…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A tegnapi napon a klub ismét hivatalos úton reagált az El Sadarban elhangzott, Vinícius-t célzó szurkolói inzultusokra. Az…