2021. June 19., Saturday

Hazard-t nem a Real Madridnak teremtették

  • Gy. András
  • May 7, 2021, 5:37 p.m.
A MARCA újságírójának szubjektív véleménye a belga játékos kapcsán.

Eden Hazard már két éve a világ legkomolyabb elvárásait támasztó klubjánál van, és ha közelebbről megvizsgáljuk a dolgot, úgy tűnik, ez nem neki való. Ha valaki a világ legsikeresebb klubjának valaha volt legdrágább igazolása, az jár némi kötelezettséggel, mint például újabb trófeák elhódításához való hozzájárulás, de Hazard az elmúlt két évben még semmit nem tett hozzá. Tehetett volna valamit akár szerdán, a BL-elődöntő visszavágóján, de a meccs ismét elment mellette. Amikor vége lett az összecsapásnak, együtt nevetgélt a Chelsea játékosával, ami nem mutatott túl jó, figyelembe véve Modrić, Casemiro vagy Karim Benzema reakcióját a meccs után. Ez meglehetősen feldühítette a Real Madrid szurkolóit, és ők nem arról híresek, hogy könnyen elfelejtenék az ilyen dolgokat. A belga játékos, látva az esetre érkezett reakciókat, a közösségi médiában kért bocsánatot, mondván senkit nem akart megbántani.

Ez a bocsánatkérés az első, amiért tapsot érdemel, hiszen az elmúlt évben sem a pályán, sem pedig azon kívül nem hozta azt a szintet, amit egy Real Madrid játékostól elvárna az ember. Mindössze 40 mérkőzésen lépett pályára a lehetséges 99-ből, összesen 2388 percet töltött a pályán (a lehetséges játékpercek 26%-át), mialatt négy gólt szerzett. Négy alkalommal játszott végig mérkőzést, 9 sérülése miatt összesen 396 napot hagyott ki. 2020 márciusában meg kellett műteni a jobb bokáját, miután 2019 novemberében honfitársa, Thomas Meunier belépője következtében megsérült. Mindezeken túl Hazard koronavírus miatt is pihenőre kényszerült. Figyelembe véve azt, hogy a Real Madrid 120 millió eurót fizetett érte úgy, hogy csupán egy év volt hátra a szerződéséből a Chelsea játékosaként, és azt, hogy évi nettó 15 millió eurót keres, ezáltal a keret legjobban fizetett játékosa, csak egy lehetséges következtetést vonhatunk le. Ahogy a klub történetének legdrágább, úgy legrosszabb igazolása is egyben. Legalább is amíg nem bizonyítja be, hogy ez nem így van.

Hazard már a legelső napon sem volt képes felnőni a feladathoz, hiszen hat kilogramm túlsúllyal érkezett meg az előszezonra. A klubnál sokan már ezen a napon rájöttek arra, hogy hibát követtek el, amikor őt választották ki Cristiano Ronaldo pótlására. A játékos második idényének elején ez csak megerősítésre került, amikor még mindig sérülten elutazott a belga válogatottal, ahelyett, hogy a felépülésére koncentrált volna. Hazard nem köteleződött el, de nem is figyel oda magára kellőképpen. Nem rendelkezik egy vezér mentalitásával, és nem képes felnőni az elvárásokhoz, amelyek egy Real Madrid szupersztárral szemben megvannak. Ha nem gondolt bele abba, hogy a Real Madrid szurkolónak fájdalmat okoz azzal, ha röhögcsélni látják őt a szerdai meccs után, akkor ez azért van, mert a futball nem a legfontosabb dolog számára. Amikor épp vezetnie kellene a Real Madridot, akkor ez azt mutatja meg, hogy rossz helyen van. Hazard egy kiváló futballista, de nem akart a legjobb lenni, és pontosan ezért nem a Real Madridnak teremtették.


Hozzászólások

Tabella