Kroos: Képesek vagyunk megnyerni a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is

Szerda este 9 órakor a Stamford Bridge-n csap össze a Real Madrid a Chelsea-vel a BL-elődöntő visszavágóján. A mérkőzés előtt Toni Kroos válaszolt a sajtó munkatársainak kérdéseire.

A mérkőzés

„Fontos lesz, hogy milyen minőséget képviselünk. Nem lehet kérdés, hogy mindent beleadunk. Ezt kell tennünk, a többi a mérkőzés alakulásán múlik és azon, hogy milyen teljesítményt teszünk le az asztalra. Ezt kell tennünk annak érdekében, hogy a döntőbe jussunk.”

„A védekezésünk erős és ez fontos, amikor egy ilyen kaliberű összecsapásról beszélünk olyan csapatok ellen, mint a Chelsea. Képesek vagyunk a továbbjutásra és megfelelően felkészülünk a mérkőzésre. Egy kicsit több helyzetet kell kialakítanunk, mint az első mérkőzésen. Szükségünk lesz erre, ha tovább akarunk jutni.”

„Általánosságban elmondható, hogy ez nem egy megszokott, nyugodt idény. Ha a sérüléseket, a jó, valamint a rossz teljesítményeinket egy lapra tesszük, láthatjuk, hogy két trófeáért is küzdünk és mindkettőt meg akarjuk szerezni. Itt a lehetőség, hogy a döntőbe kerüljünk. Sokan azt mondják, hogy elfáradtunk, de holnap fontos mérkőzésünk lesz és mindent bele fogunk adni. Nem kételkedünk abban, hogy képesek vagyunk megnyerni mindkét sorozatot.”

Kulcsfontosságú területek

„Az odavágó első 35 percében nem helyeztünk megfelelő nyomást a védelmükre, túl későn kapcsoltunk magasabb fokozatra. Pontosan ezt akarták, a támadósorukban képviselt minőséget és sebességet így tudták kihasználni. Az első 35 perc után jobban játszottunk. Mélyebbre húzódtunk és kompaktabb futballt játszottunk, ami a segítségünkre volt. A második félidőben nem alakítottunk ki túl sok helyzetet, de jól érezzük magunkat, ha nálunk van a labda.”

Toni Kroos

Erőnlét

„Fizikálisan képesek vagyunk felvenni a versenyt a Chelsea-vel. Visszatért néhány olyan társunk is, aki az odavágón nem szerepelhetett. Varane most nincs velünk, de mindenki más itt van, készen a játékra és a küzdelemre. Fontos, hogy a képességeinket is megmutassuk a fizikai erőnk mellett.”

Az ellenfél játékosai

„Az elmúlt 15 évben, mióta futballista vagyok nem fordult elő, hogy valaki miatt nem alszom éjszaka. Német edzőjük van és egyáltalán nem lep meg az, amit csinálnak. Csapatként játszanak és nagyon jól védekeznek, kevés gólt kapnak. Minőségi és gyors játékosaik vannak, de nekünk is, emellett tapasztaltak vagyunk az ilyen kaliberű mérkőzéseken. Nekik is megvannak a saját fegyvereik és ezért is játszhatnak az elődöntőben. Nem tudnék azonban egyetlen játékost kiemelni.”

A legjobb középpálya a labdarúgás történelmében?

„Nem nézem más csapatok mérkőzéseit, csak magunkról tudok beszélni. Örülök annak, hogy ezt mondják az emberek. Casemiro, Modrić és én mindent beleadunk annak érdekében, hogy címeket szerezzünk. Nem számít, ha ti alkotjátok a legjobb középpályát, de nem nyertek semmit. Jó idényt futunk és ezért is vagyunk ennél a klubnál.”

Sergio Ramos

„Hogy játszik-e holnap, az az edzőtől függ. Sergio az évek során megmutatta, hogy az ilyen mérkőzéseken mennyire fontos a jelenléte.”

Hazard

„Tudjuk, hogy mennyire jó játékos. Szégyen, hogy az elmúlt hónapokban a sérülései miatt nem léphetett pályára. Azonban most jobban odafigyel az erőnlétére, ami nagyon fontos annak érdekében, hogy a legjobb formáját nyújtsa. Ő egy olyan játékos, aki még sokat adhat nekünk. Nem tudom pontosan, hogy van és még csak egy mérkőzésen kezdett, de igazi veszélyforrás az ellenfél kapujára. Nem számít, mennyit hagyott ki, csak remélem, hogy a segítségünkre lesz.”

Eden Hazard

A 2012-es döntő

„Megtanultam, hogy mielőtt bármit is nyernél, szenvedned kell, és az a vereség igazi szenvedés volt számomra.”

Antonio Blanco

„Nem fél attól, ha nála van a labda, ez a legfontosabb. Ha jól érzi magát, az segít növelni az önbizalmát és a csapat hasznára is van. Jól teljesít annak ellenére, hogy nem játszott még sokat. Van benne valami, minőségi játékossá válhat magasabb szinten is.”

Zidane jövője

„Úgy vélem, hogy Zidane folytatni fogja a munkát, mert még van egy év a szerződéséből.”

Kanté

„Egy jó, fizikálisan erős játékos. Elöl és hátul is hasznos. Az első 25-30 percben megcsillogtatta minden kiemelkedő képességét. Jobban irányításod alá vonhatod a mérkőzést, ha nálad van a labda, a Real Madridtól pedig pontosan ezt láthattuk a második félidőben.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK