Zidane: Türelmesek voltunk, ez kifizetődött

A francia mester az Osasuna legyőzése után.

„Nagyon jó érzésekkel távozom. Harcos győzelem volt. Sok helyzetet dolgoztunk ki az első félidőben, és ha ez történik, de nem találsz be, idegessé, feszültté válhatsz, de a mi esetünkben nem ez történt. Tovább játszottuk a játékunkat és kellően türelmesek voltunk, a gól pedig végül megjött.”

„Tudták, hogy ugyanúgy fogunk kijönni a pályára, mint az első félidőben. Egy egységként védekeztek középen, így a széleken kellett próbálkoznunk, maximálisan ki kellett használnunk a pálya teljes szélességét. A második játékrészben ezt tettük.”

„Elégedett vagyok a játékosaimmal. Amikor egy csapat úgy játszik, ahogy mi tettük az első félidőben, ahol volt öt lehetőségünk is gólt szerezni, de nem sikerült, akkor az frusztrálóan hat rájuk. Mindenesetre a szünetben elmondtam nekik, hogy jönni fog a gól, ha türelmesek lesznek, tovább játszottak, és meglett a gól. Nagyon örültem nekik, mert ha betalálsz, az igazi megkönnyebbülés, és most nekem is az volt. A gólörömöm a játékosaimnak szólt. Ők harcolnak a pályán, ami nem könnyű, hiszen az ellenfelek mindig mindent beleadnak, játszák a saját játékukat és harcolnak, ez pedig nehéz. A játékosok most nagyon elégedettek.”

Zidane

„Igaz, hogy sok nehézségen mentünk át, de ez van. Harcban állunk, nagyon igyekszünk, ma pedig újabb három pontot szereztünk. Négy meccsünk van még hátra. A végsőkig harcolni fogunk, van esélyünk. Nem azt mondom, hogy mi fogjuk megnyerni a ligát, de az biztos, hogy mindent bele fogunk adni. Ezt garantálhatom. Nagyon boldog vagyok, tényleg. Nem is lehetnék boldogabb. Az utánpótlás játékosok is behozzák az energiájukat a csapatba, ez pedig nagyon jót tesz nekünk. Kilenc hónapja harcolunk, versenyben vagyunk.”

„De koncentráljunk a mai meccsre. Örülünk, hogy megvan a három pont. Elégedett vagyok a játékosaimmal és az erőfeszítéseikkel. Reméljük, hogy Rafa sérülése nem komoly, de jelenleg nem tudok mit mondani. Beszéltem vele, azt mondta, hogy nem tűnt komolynak, én pedig remélem, hogy valóban így is van. Most a mai meccsre gondolunk. Ki kell élveznünk ezt a győzelmet, aztán tovább lépünk a szerdai meccsre.”

„Szerintem Hazard jól teljesített. Ahogy mondtátok, ez az első alkalom, hogy kezdett és közel 70 percet játszott. Jól teljesített, különösen Karim mögött. Keményen dolgoztak, elégedett vagyok a teljesítményükkel.”

„Sok meccset kell lejátszani. Luka és Toni ma pihentek, ez nagyon fontos. Blanco beugrott, és remekül teljesített. Jó munkát végzett. Harcos győzelem volt ez. Elégedett vagyok a játékosokkal, mivel nem könnyű megtenni azt, amit minden meccsen csinálnak. Újabb kapott gól nélküli meccset hoztak, és két gólt lőttek. Elégedettnek kell lennünk ezzel. Ez egy szép győzelem volt.”

„Ma nagyon jó állapotban voltunk fizikálisan és mentálisan is, a lefújás után már a regenerálódásra gondoltunk. Tudjuk, hogy ha három naponta játszunk, akkor minden apró részlet számít ahhoz, hogy újra erőre kapjunk, így megyünk bele minden meccsbe. Ma fizikálisan nagyon jók voltunk. Most élvezzük ki a győzelmet, pihenünk, aztán szerdán újra játszunk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK