Beharangozó: Real Madrid – Osasuna

A szezon utolsó hónapjába érkezve a csapatnak hatalmas szüksége lenne egy győzelemre a baszk alakulat ellen, hogy versenyben maradhasson a bajnoki címért.Mindent a versenyben maradásért!

A kedd esti Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonását követően, ezúttal a bajnokság 34. fordulójában lép pályára a Di Stéfanóban a Real Madrid az Osasuna csapatát fogadva. A habfehérek bámulatos veretlenségi sorozata már 18 meccs óta tart és joggal pályázhatnak a bajnoki és Bajnokok Ligája címre egyaránt.

Egy küzdelmekkel teli április után, amely során 11 gólig jutott a csapat, most egy hasonlóan nehéznek ígérkező véghajrá vár a játékosokra. Ebből a 11 gólból 9 a Karim Benzema, Marco Asensio, Vini Jr. trióhoz köthető és az elkövetkezendőkben is döntő fontosságú lesz az ő teljesítményük a kapu előtt, csakúgy, mint a védekező alakulaté, amely az elmúlt 5 mérkőzésből mindösszesen csak egyen engedett gólt az ellenfélnek.

beharangozo-real-madrid-osasuna

„Meg akarjuk nyerni a bajnokságot, és a végsőkig küzdeni fogunk ezért” – fogalmazott Zinédine Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A francia mester keretének a legutóbbi 6 gólból 4-et jegyző Benzema is tagja.

Zavartalanul a tabella közepén
Jagoba Arrasate csapatának az eddig összeszedett 40 pontja egyelőre a 7. helyre elég 5 mérkőzéssel a vége előtt, ám izgalomra nincs okuk, mivel már bebiztosították a helyüket a LaLiga következő kiírására. A sikerekben nagy szerepet vállaltak a csapat gólzsákjai, Budimir és Roberto Torres (7, illetve 6 gól). Az elmúlt találkozókból kiindulva Zidane csapata jó eséllyel pályázhat győzelemre, miután az elmúlt 10 hazai mérkőzés mindegyikén sikerült otthon tartani a 3 pontot az Osasuna ellen. 
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK