Zidane: Nem gondolom, hogy szörnyű edző lennék, de abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok a legjobb

A Getafe elleni bajnoki mérkőzés előtt Zinédine Zidane megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

„Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók büszkék a csapatra, és vezetőedzőként én is nagyon boldog vagyok, hiszen a játékosaim egytől egyig elhivatottak. Most egy hónap leforgása alatt tíz mérkőzés vár ránk, így megy ez. Most ebben a helyzetben vagyunk, ugyanakkor örülünk, hiszen még két sorozatért is harcban állunk. Most koncentrálnunk kell, hiszen egy nagyon fontos meccs vár ránk holnap. Ez a keret, ez a csapat már nagyon sok mindent nyert, de még mindig folyamatosan éhes a sikerre.”

„Intenzív hetek és nagyon kimerítő mérkőzések vannak mögöttünk, de a legfontosabb, hogy mentálisan nagyon jó állapotnak örvendünk. Holnap egy igen komoly fizikai teszt vár ránk, de három pont forog kockán. A keret elhivatott és csak a holnapi meccsre összpontosít, ami egy nagyon nehéz találkozó lesz.”

„Minden egyes játékos érintett ebben a projektben, tisztában vagyunk vele, hogy még tíz meccset le kell játszanunk. Megpróbáljuk folytatni azt, amit ezidáig tettünk, használni akarjuk a teljes keretet. Nagyon sok játékosunk dőlt ki, de azok, akik pályára léptek a közelmúltban, mind jól teljesítettek, ami árulkodik ennek a csapatnak a karakteréről. Még semmit sem nyertünk, úgyhogy folytatnunk kell a munkát.”

„A legnagyobb erősségem ebben a szerepben, hogy élvezem a munkámat, illetve egy olyan csapatom van, amely nagyon keményen dolgozik és mindig többet akar, annak ellenére is, hogy már sok mindent nyertek. Folytatni fogjuk a harcot, és ha meccseket akarsz nyerni, akkor ezt kell tenned. A munka gyümölcse, hogy nagyon különleges dolgokat érhetsz el.”

„A játékosok hisznek abban, amit csinálnak, a kihívások pedig csak erősebbé tesznek. Nagyon büszke vagyok vagyok erre. Örömmel tölte el, hogy látom, mennyire koncentrálnak és odafigyelnek mindenre, amit csak teszünk. Mindannyian készen állnak, de regenerálódnunk is kell. A regenerálódás az apró részletekre való odafigyelésen alapszik, és elengedhetetlen ahhoz, hogy készen állj a rád váró meccsekre.”

„Boldog vagyok, de jelenleg csak a holnapi meccs jár a fejemben. Sosem tekintek a jövőbe. Most itt vagyok, és az utolsó napig harcolni fogunk. Igaz, hogy elég szerencsés vagyok, hiszen ezt a csapatot edzhetem és ennél a nagyszerű klubnál lehetek. Nem gondolom, hogy szörnyű edző lennék, de abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok a legjobb. Élvezem, amit csinálok, és nagyon fontos, hogy szenvedélyes legyél a számodra fontos és élvezetes dolgokban.”

„Tudom, hogy hol vagyok. A legfontosabb, hogy mindig mindent bele kell adni. Pontosan ez az, amit én, valamint a játékosaim is teszünk, és ők a legfontosabbak. Szeretnék többet beszélni a futballról, de általában az emberek más dolgokra kíváncsiak. Ugyanakkor az a véleményem, hogy jobb, ha a labdarúgásról beszélünk, és tudom, hogy mindannyian szeretitek a futballt.”

„Nagyon örülök, hogy az elnök úr velünk marad és folytatja, de jelenleg tényleg csak a holnapi meccsre gondolok. Senki sem tudja, hogy később mi történik majd, így napról napra kell haladnunk.”

„Hazard jól van, egyre jobban dolgozik, és újra a csapattal akar lenni. Meglátjuk, hogy ki kap szerepet a holnapi meccsen. Sokkal óvatosabbak vagyunk, hiszen Eden és Carvajal is szenvedtek már a sérülésekbe való visszaesés miatt. Jobban vannak, és ez jó hír a csapatnak.”

„Militão nagyon elhivatott és kiválóan teljesített az elmúlt hetekben. Minden egyes játékos több játékidőre vágyik. Ő megmutatta, hogy készen állt, és amikor kellett, nagyon jól teljesített.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK