Klopp: Több helyzetet kell kialakítanunk, mint Madridban, ami nem lesz nehéz

Jürgen Klopp sajtótájékoztatója a BL-negyeddöntő visszavágóját megelőzően.

A Liverpoolnak már nincs veszíteni valója?
„Hadd fogalmazzak úgy, hogy sok mindent nem veszíthetünk, mert 3-1-nél látszólag meg van pecsételve a sorsunk. Mi azonban mindent bele fogunk adni. Úgy gondolom ezt kell tennünk ebben a helyzetben, és ez így is lesz. Ez az aznap esti teljesítmények következménye. Ők jobbak voltak, mi pedig rosszabbak, mint amire képesek vagyunk, vagy mint ami elvárható lett volna tőlünk. De a madridi találkozó csupán a párharc első felvonása volt.”

Lehetséges lesz majd az Anfieldhez méltó hangulatot teremteni a szurkolók nélkül?
„Meg kell próbálnunk. Ma már több interjúm is volt, és mindenki a múltban elért fordításainkról beszélt, amihez a szurkolóink is kellettek. Ez így igaz. Azonban még jónéhány nehézséggel kell szembenéznünk, míg egyáltalán a mérkőzés megnyeréséről beszélhetnénk, ami persze a legfőbb célunk lenne. A szurkolóink hiánya pedig csak egy újabb nehezítés. Az előző mérkőzés végeredménye probléma, az ellenfél kvalitása probléma, és végül, de nem utolsó sorban a szurkolók hiánya is egy probléma.”

KloppA kép forrása: YouTube (liverpoolfc.com)

Trent Alexander-Arnold magára találása a hétvégén.
„Pontosan ez az, ami elvárható lenne minden játékostól. Nehezemre esik úgy válaszolni a kérdésedre, hogy ne tűnjön úgy, mintha eddig nem játszott volna jól. Mostanra egyértelművé vált, hogy nem teljesítünk valami jól az idei szezonban. Trent idegesen kezdett, azonban egy adott ponttól egyre jobb lett a játéka. Olyan jól játszott volna most, mint ahogy azt tehette volna, vagy tette a múltban? Nem tudom biztosan. Azóta pedig elkezdődött a vita arról, hogy vajon újra magára talált-e. Ezelőtt is adott már gólpasszt a csapatban. Igen, ez egy kivételes helyzet volt, amire jól reagált, de véleményem szerint nem arról van szó, hogy korábban mélyponton lett volna, amiből ki kellett kerülnie. Csupán nem kapott behívót a válogatottba, ez minden.”

Jól jőhetnek a Barcelona elleni 2019-es fordítással szerzett tapasztalatok?
„Persze, és a sor itt még be sem fejeződik. Nem tudom, hogy hasznos lesz vagy sem, de már nem is tudom melyik évben, még a Dortmund padján meccseltem a Madriddal. Az első mérkőzésen Madridban gyengén játszottunk, a Madrid egyértelműen jobb volt és végül 3-0-ra kikaptunk. Ezt követően egy német újságíró megkérdezte tőlem, hogy ez lenne-e a vég, én pedig azt mondtam, hogy „Valószínűleg igen, de mit tehetünk? Még le kell játszanunk a visszavágót is.” A következő mérkőzésen 37 percet követően már 2-0-ra vezettünk. Igaz, végül maradt a 2-0-s eredmény, és nem jutottunk tovább, ugyankkor mind tudjuk, hogy milyen a futball: bármi megtörténhet.”

„Megértem, hogy most az eredmény foglalkoztat mindenkit, de engem sokkal jobban érdekel a teljesítmény. Magunkhoz méltón kell játszanunk, úgy, ahogy tudunk, és meg kell próbálnunk megnyerni a mérkőzést. Ennyi az egész. Majd meglátjuk, hogy mindez mire lesz elegendő. Egy 1-0-s győzelem azt jelentené, hogy bármikor szereztük azt a gólt, volt 1 vagy 5 vagy 10 percünk, hogy a másodikat is megszerezzük. Ezek apróságok, de nagyon fontosak egy olyan képességű csapat ellen, amilyen a Real Madrid. A lehető legjobb formádat kell hoznod a védekezésben is, ami nem jött össze az előző összecsapás alkalmával. Ezért tartom ezt legalább olyan fontosnak, mint a többi dolgot. Mindig minden a mérkőzések megnyeréséről szól, így lesz ez holnap este is. Hogy ez elegendő lesz-e egy fordításhoz? Fogalmam sincs, de korábban sem tudtam előre. Arra kell összpontosítanunk, hogy újra elhitessük magunkkal, van esélyünk. Ha ez sikerül holnap estig, akkor bármi megtörténhet. De kétségtelenül nehéz dolgunk lesz.”

KloppA kép forrása: YouTube (liverpoolfc.com)

Mennyire lesz fontos kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést?
„Nagyon. De ez valójában az összes mérkőzésre igaz. Sosem szeretnél gólt kapni, ha eléggé koncentrálsz, ez sikerülhet, márpedig erre törekszünk. Nem feledkezhetünk meg a védekezésről, mert akkor biztos pórul járunk. Nem tudom, hogy akad-e bárki, aki megakadályozhatja a Real Madridot abban, hogy gólszerzési lehetőségei legyenek. Egy hete legyőztek minket. Igen, nem játszottunk jól. Azonban pár nappal később a Barcelonát is legyőzték egy nagyon fontos rangadón, szóval egyértelműen jó formában vannak. Ezt figyelmen kívül kell hagynunk, és a lehető legmagasabb szinten kell védekeznünk, majd helyzeteket teremtenünk. Ez minden. Nem újdonság, azonban mindig annak tűnik. A találkozó mindenesetre 0-0-val kezdődik, de ha 1-0-ra vezetnének, akkor egy normális mérkőzésen 2 gólt kéne szereznünk a győzelemhez vagy 1-et a pontmentéshez. Most azonban a pont semmit sem ér, a 2-1 szintúgy. Tehát ez a helyzet. Nem teljesíthetünk 100% alatt, hogy legyen esélyünk, ez pedig nem egy lehetetlen küldetés, szóval meg kell próbálnunk.”

Mennyire motiválóak a Liverpool európai porondon elért történelmi fordításai?
„Majd meglátjuk. A fiúk is ismerik a történeteket, sőt néhányan még részesei is voltak ezeknek. Sosem veheted biztosra a sikert, ahogy sosem vehetted, és a jövőben sem szabad. Lényegében ennyi. Nem azért fogsz fordítani, mert már sikerült a múltban. Csak akkor lehetsz képes egy ilyen fordításra, ha nagyon jó focit játszol a jelenben. Ezt kell majd tennünk. A legjobb az lenne, ha nem is hoznád magadat olyan helyzetbe, hogy fordításra legyen szükséged, de persze erről most értelmetlen beszélnünk. A helyzet adott. Ezért is olyan különleges ez a sorozat, az olyan szabályok miatt, mint például az idegenben lőtt gól számítása és az ehhez hasonló dolgok. Ez teszi igazán izgalmassá. Majd meglátjuk. Nem szabad gólt kapnunk, ha viszont erre sor kerül, akkor több helyzetet kell kialakítanunk, mint Madridban, ami nem lesz nehéz, mert ott nem sikerült túl sokat. A végén majd meglátjuk mi lesz. Egy szó, mint száz: sosem lehetsz biztos a fordításban, főleg szurkolók nélkül. Saját magunknak kell megteremtenünk a hangulatot a mérkőzésre, ami meg is lesz. Nem fogok ma, vagy most rögtön odamenni a srácokhoz és ilyen-olyan történeteket mesélni nekik. Nem, holnap lesz egy teljes napunk, reggel egy laza edzés, majd egy egész nap, hogy a hangulat szempontjából is felkészültek legyünk.” 

Mire számítasz a Real Madridtól?
Előszőr is a legkevésbé sem gondolom, hogy ha nem lennének tapasztaltak, akkor sikerült volna ennyiszer elhódítani a címet. Nagyon is tapasztaltak. Egy kemény és sérülésekkel teli szezon van mögöttük, ez egyértelmű. Ezt mindenki látja, és mi is hasonló helyzetben vagyunk. Mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk, szóval ezt senki sem használhatja kifogásként. Szimplán egy őrült szezon hajrájához értünk rengeteg mérkőzéssel és egyéb tényezőkkel a hátunk mögött, azonban az igazán fontos dolgok most dőlnek el, és biztos vagyok benne, hogy a Real Madrid 100%-os felkészültségi állapotban érkezik hozzánk. Erre készülünk, nem pedig arra, hogy mit éreztek 5 perccel a Barcelona legyőzését követően, amikor minden porcikád fáj. Jó formában vannak, erre készülünk.”

Mi lesz a kulcs a Liverpool továbbjutásához?
„Ahhoz, hogy legyőzd a Real Madridot, a tudásod legjavát kell nyújtanod védekezésben, mert nagyon erősek támadásban, de még akkor is nehéz dolgod van. Ott van az első góljuk. A legtöbb csapat esetében még egy fél helyzetnek sem mondhatjuk, azonban Toni Kroos passza, a labdaátvétel, majd a befejezés eszméletlen volt. Tehát, amikor jól védekezel és sok mindenben megakadályozod őket, ehhez hasonló dolgok még mindig történhetnek. Az ezt követő 2 gólban a hozzájárulási százalékunk azonban kétségtelenül magas volt. Tehát iszonyú keményen kell majd védekeznünk, és helyzeteket kell kidolgoznunk. Erre kell törekedünk. Nem tudok semmi újat feltalálni, csak mert 3-1-es hátrányban vagyunk. A labdarúgás hagyományos módszereit kell használnunk, vagy legalábbis megpróbálnunk használni.”

KloppA kép forrása: YouTube (liverpoolfc.com)

Láthatjuk majd a „valódi Liverpoolt”?
„Ez a cél, ez a cél. Ahogy mondtam, nincs semmi problémám a sajtótájékoztatókkal, de a sajtótájékoztatóknak csak negatív hatása lehet. hiszen ha mondok valamit, kiragadják, és kész a szalagcím, vagy minek is hívják. Ezeket nem szeretem, és semmi szükség rájuk. Már rég meccshangulatban vagyok, és ez azt jelenti, hogy bármit szeretnénk ebben a párharcban elérni, azt holnap a pályán kell majd megmutatnunk, és nem nekem most itt, vagy Robbónak később a sajtótájékoztatókon. Csak a holnap esti találkozó számít semmi más.”

Mi volt az oka a Liverpool első meccsen látott teljesítményének?
„Azt kell, hogy mondjam, nem ugyanaz nézni a Real Madridot és játszani ellenük, mert a játékosaik minősége hihetetlen, különösen, ha valamit nagyon szeretnének. Ezt láthattuk legutóbb is. Ahogy kiemeltem már korábban, az első góljuk egy két védő közé érkező zseniális ívelésből született, amit nagyon nehéz levédekezni. Vagy a megfelelő helyen vagy, vagy nem. Ez pusztán a szerencsén múlik, vagy le tudod védekezni, vagy nem. A másik kettőnél pedig nem védekeztünk elég jól. Az egyiknél azt hiszem ez elég egyértelmű volt, a másiknál nem csak a védelmünkkel volt a baj. Az egyszerűen felfoghatatlan, hogy nagyjából 14 méterre a kapunktól van egy bedobásuk és a befejezésig egyetlen egy szerelési kísérletet sem mutatunk be. Már itt elkezdődnek a problémák, amiken változtatnunk kell majd.”

„Hogy az izgatottságtól teljesítettünk volna ilyan rosszul? Nem tudom. A mérkőzés szintje őszintén szólva felettébb magas volt, de csupán magamat tudom ismételni: csak akkor tudod őket megakadályozni abban, amiben igazán jók, ha száz százalékot beleadsz. Ez akkor nem sikerült nekünk, de ha most sikerül, akkor minden kiegyenlítődik, és egy érdekesebb, izgalmasabb mérkőzés vár ránk. Az a tervünk, hogy megpróbáljuk megnyerni a meccset. Persze, amikor összesorsoltak minket a Real Madriddal, senki sem gondolta, hogy akkor inkább adják is fel. Amikor nagyon jól teljesítünk, akkor képesek vagyunk legyőzni a Real Madridot, de ahhoz tényleg nagyon jól kell teljesítenünk. Pontosan ez a holnapi tervünk, mindent megpróbálni. Ha megnyerjük a találkozót, akkor pedig megnézzük az eredményt. Ha 4-3, az nem sokat számít, de szép eredmény. Ha 2-1, az még mindig nem elég, de egy harmadik góllal már jó lehet. Ha 2-0, az már elég. Most még nem tudhatjuk mi lesz, de elég egyértelmű mit kell tennünk. Mindenki, aki látott már minket jól játszani, tudja, mire van szükségünk ezekben a helyzetekben. Arra, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk.”

Mit szólsz Vinícius Jr. első félidei teljesítményéhez?
„Lenyűgözött, de nem lepett meg. Ő egyértelműen egy kimagasló tehetség, és ezt mindenki tudta, mielőtt a Real Madridhoz igazolt volna. Azóta pedig értelemszerűen csak még jobb lett, ami jó dolog. Speciális védekezés? Igen, sajnos pont ez a helyzet, láttad, hogy az egyik gól kivédekezhető volt, a másik azonban egy nagyon-nagyon szép hosszú passz, majd egy nagyszerű labdaátvétel és egy pazar befejezés. Szóval igen, meg kell próbálnunk levédekezni a neki szánt labdákat, ami nagy kihívás lesz. Elkápráztatott? Igen. Meglepett? Nem.”

Toni Kroos teljesítménye.
„A német labdarúgás sok-sok éves történetének egyik legnagyobb tehetsége. Már fiatal kora óta különleges játékos. Nagyon korán szerződött a Bayernhez, ezt követően kölcsönbe ment a Leverkusenhez, majd vissza a Bayernbe, ahol káprázatosan játszott. Utána egy bátor húzást követően Madridba igazolt, ahol az egyik legsikeresebb labdarúgóvá vált. 2014-ben Németországgal pedig a világbajnoki címet is elnyerhette. Egyértelműen egy lenyűgöző karrier az övé, és még mindig elég fiatal, azt hiszem talán 29 körül lehet? Szóval még sok mindent letehet az asztalra. Nagyon szimpatikus és laza srác. Nem ismerjük annyira egymást, de már évek óta elismertem, vagy egy picit csodálom is, mivel egy káprázatos focista. A képességei megkérdőjelezhetetlenek… nem tudom, hogy ismered-e, de Bernd Schusteréhez hasonló. Ő is német volt és Spanyolországban játszott, de Toni még nála is több dinamikával és gyorsasággal játszik. Jó, nem egy sprinter, de mégis gyorsabb. Egy olyan srác, aki ellen nehéz védekezni, mivel mélyről és nagyon jól irányítja a játékot, feljebb is megtalálja a megfelelő passzsávokat, vagy a lehetőséget egy távoli lövésre. Szóval igen… Nem rossz kombináció, hogy őszinte legyek.”

Forrás: liverpoolfc.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK