Beharangozó: Liverpool – Real Madrid: Mindent bele az elődöntőért!

  • Gy. András
  • April 14, 2021, 1:29 p.m.
A ma este 21:00-kor megrendezésre kerülő, Liverpool elleni BL-mérkőzésen nem kisebb a tét, mint az elődöntőbe jutás. Zinédine Zidane csapata 3-1-es előnyből várja az összecsapást úgy, hogy a hétvégi El Clásico megnyerésével 13 meccsesre nőtt az együttes veretlenségi sorozata (11 győzelem, 2 döntetlen).

Az egyértelmű, hogy nem lesz könnyű meccs. A blancók a torna egyik esélyese, a 2019-es győztes ellen készülnek kiharcolni a továbbjutást. Az angol együttes hazai pályán elért eredményei a Bajnokok Ligája idei kiírásában megmutatják, hogy komoly kihívás elé néz a csapat. A Liverpool mindössze két gólt kapott eddig ezeken a találkozókon, ráadásul mindkettőt egy meccsen, az Atalanta elleni 2-0-s vereség alkalmával. A csapat három további meccsén nem tudtak betalálni ellenük, ráadásul mindhárom találkozót meg is nyerték: Midtjylland (2-0), Ajax (1-0) és Leipzig (2-0).

Benzema és Asensio

Mindenesetre ahogy a Real Madrid az odavágón már megmutatta, a legjobbját képes nyújtani az ilyen találkozókon. „Nem úgy kell kimennünk a pályára, hogy védeni akarjuk az előnyünket, hanem úgy, hogy meg akarjuk nyerni a meccset” – mondta Luka Modrić a találkozó előtt. Zinédine Zidane bizalmáról biztosította csapatát, amely az elmúlt 17 mérkőzésének mindegyikén betalált az ellenfelek hálójába. „Újabb nagyszerű teljesítményre lesz szükségünk a továbbjutáshoz” – mondta a francia mester. A blancók trénere 21 játékost nevezett a mérkőzésre, Fede Valverde végül megfelelően regenerálódott az El Clásico után, és ott van a keretben az a Karim Benzema is, aki az elmúlt 9 mérkőzéséből 8 alkalommal betalált, összesen 10 gólt szerezve.

Az angol együttes nem csupán a sorozat egyik legjobb védelmével rendelkezik (mindössze három bekapott góllal a negyeddöntő előtt), hanem számtalan kiváló támadó játékossal is rendelkeznek, akik képesek lehetnek megfordítani a párharc állását. A csapat eddigi 15 góljából 13-at a Salah (6), Jota (4), Mané (3) hármas szerezte a BL-ben. Minden jel arra mutat tehát, hogy izgalmas összecsapást láthatunk ma este a két európai óriás között, akik összesen 19 BEK/BL sikeren osztoznak (13 a Madrid, 6 a Liverpool esetében). A párharc győztese a legjobb négy között küzdhet majd meg a döntőbe jutásért.

A találkozó előtt Klopp mester mellett Andrew Robertson adott sajtótájékoztatót. A védő elmondta, hogy a csapat tisztában van azzal, hogy mennyire nehéz feladat előtt állnak, de hisznek abban, hogy ha a maximumot tudják nyújtani, tovább fognak jutni. Klopp mester kitért arra, hogy a korábbi történelmi fordítások most semmit nem érnek, ez egy teljesen más történet, ahol ráadásul egy egygólos győzelem nem lesz elég a cél eléréséhez, ami nem más, mint a továbbjutás.


Hozzászólások

Tabella