2021. September 27., Monday

Egytől egyig: Real Madrid - Liverpool (3-1)

  • Cs. Dániel
  • April 7, 2021, 9:32 a.m.
A Real Madrid az Eibar elleni győzelmet követően a Liverpoolt fogadta a spanyol fővárosban. Mindkét csapat igen sok sérülttel, több kulcsjátékos hiányában indult neki a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek, de ennek tudatában is valamiféle előnyt kellett kiépíteni a Real Madridnak, hogy nyugodtan utazhasson majd az idegenbeli találkozóra. Nézzük tehát a szokásos értékelést, továbbra is szubjektív módon.

Csapatok

Real Madrid (8)
Sokkal energikusabban kezdte a mérkőzést a hazai gárda, gyorsabb labdajáratások és kreatívabb támadásvezetés jellemezte a Realt az első félidőben. Kroos parádés labdája Viníciusnak élményszámba ment, utána pedig sikerült kihasználni a vörösök hibáját Asensiónak. A második játékrész elején azonban kicsit mintha meglepődött volna a csapat, amikor az angolok egyel magasabb fokozatra kapcsoltak, ennek köszönhetően Salah révén megszerezte a szépítő gólt a Liverpool. Ezek után csak bízni tudtam benne, hogy ne következzen az idén már nem egyszer látott összezuhanás, szerencsére ez nem is következett be. Végül 15 kapura lövéssel fejezte be a meccset Zidane csapata, és habár az ellenfél már más játékot produkált a második játékrészben, a védelem nagyon jól helytállt és Viníciusnak köszönhetően sikerült kétgólosra növelni az előnyt a visszavágó előtt. 

Liverpool (4)
Katasztrofálisan kezdték a találkozót, ráadásul elő is jöttek azok a problémák, amelyek ebből a szedett-vedett védelmi összeállításból adódnak. Rengeteg eladott labdával játszottak, ráadásul a hátsó négyes sem volt a helyzet magaslatán, többször Alisson kapuja előtt vétettek igen komoly hibákat. Klopp már a félidő előtt stabilizálni akarta a középpályát, így az addig nagyon pontatlan Keita helyére Thiago érkezett. A szünet után már sikerült jobb játékot mutatniuk, valamivel gyorsabb támadásvezetés jellemezte az addig igen halovány liverpooli támadósort, végül azonban hátrányból várhatják a visszavágót. Ennél kicsit többre számítottam tőlük, de alapvetően jól látszott ezen a meccsen, hogy a Liverpoolt sokkal jobban megviseli a sok sérült, illetve azok alternatíváinak hiánya.

Játékosok

A meccs embere - Vinícius Junior (9)
Nem volt tökéletes a játéka, voltak periódusok, amikor kicsit beleszürkült a mezőnybe, de alapvetően egy ilyen Viníciusért könyörgök már egy ideje. A szokásos, dinamikus játékát hozta ezúttal is, sebességéből fakadóan nagy fejtörést okozott az ellenfél védelmének, de ezúttal nem vállalt felesleges párharcokat és inkább a pontosságra törekedett. Előkészítő szerepben is jól muzsikált, elég, ha csak a Modrićnak visszapasszolt labdájára vagy Asensiónak előkészített passzára gondolunk, amelyekből igen komoly helyzet is kialakulhatott volna. Első góljánál legjobb ütemben lépett ki a védők közül hibátlanul lekezelve Kroos passzát, de a második találatánál is egy váratlan megoldással tréfálta meg Alissont. 

Thibaut Courtois (7)
Nem feltétlen ez volt a legnehezebb meccse a belga kapusnak, de amit kellett azt fogta, többször jól mozdult ki kapujából. A gólról nem sokat tehetett, bár majdnem sikerült megfognia Salah közeli lövését.

Lucas Vázquez (7)
Attól függetlenül, hogy a Liverpool góljánál kicsit beragadt, nem tudok haragudni rá, mert egyébként hozta a tőle megszokott megbízható teljesítményt. Labdakihozataloknál hasznos tagja volt a védelemnek, támadások építésében pedig ugyancsak jól működött közre. Párharcainak nagy részét megnyerte, végül négy tisztázással és három szereléssel fejezte be a meccset. 

Éder Militão (8)
A védelemben találta magát Varane és Ramos hiánya miatt és egyáltalán nem látszott rajta, hogy nincs játékban. Kellően magabiztos helytállás volt ez a védelem közepén, levegőben pedig szinte verhetetlen volt, emellé társul öt felszabadítás és három labdaszerzés. Majdhogynem hibátlanul játszotta végig a 90 percet, ráadásul passzjátékban is jól működött együtt a társakkal.

Nacho (6)
Kicsit halványnak éreztem, volt néhány kevésbé magabiztos megoldása. Labdakihozataloknál nem volt annyira hatékony, mint társai, jórészt biztonsági megoldásokat választott. 

Ferland Mendy (7)
Érzésem szerint a hátsó négyes egyik legjobbja volt Militão után, Salah ellen igen hatékonyan sikerült lehoznia a találkozót, de az előrejátékban is fontos szerepe volt. Jól működött együtt Viníciusszal a bal oldalon, fáradhatatlanul robotolt a saját és az ellenfél tizenhatosa között, nem egyszer gondot okozva Alexander-Arnoldnak.

Casemiro (7,5)
Kicsit gyengébben kezdte a meccset, de ahogy haladtunk előre, annál jobban belelendült a játékba a brazil középpályás. Több fontos labdaszerzése és szerelése volt a pálya szinte minden szegletén, két labdaszerzéssel és nyolc szereléssel fejezte be a meccset. 

Luka Modrić (7)
Jó teljesítménnyel rukkolt elő a horvát, viszont ezúttal nem éreztem olyan átütőnek a játékát, mint ahogy azt megszokhattuk tőle. Kellően labdabiztos volt, a letámadások során szokásos módon megingathatatlan volt német társához hasonlóan, bár egy-egy pontatlanság most benne volt a játékában. 

Toni Kroos (8,5)
A meccs egyik legjobbja volt nálam. Tulajdonképpen végig dominálta a középpályát, mélységből irányította a csapatot, illetve indította a madridi támadásokat. Kilenc hosszú átadásából mindegyik célt ért, folyamatosan forgatta a játékot a pálya két széle között, ez jól láthatóan nem ízlett a liverpooli védelemnek. Viníciusnak adott gólpassza pedig bizonyította zsenialitását, ráadásul a csapat második gólja előtt is ő ívelte előre a labdát, amiből aztán jött az ellenfél védelmének hibája. Négy kulcspasszal és egy lövéssel a háta mögött jött le a pályáról. 

Marco Asensio (7)
Egyre jobb formába lendül Asensio, ezúttal is góllal vette ki a részét a győzelemből, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Real Madrid legutóbbi négy meccsén betalált az ellenfél hálójába. Könnyen szerezhetett volna még egy gólt, azonban Vinícius előkészítése után rossz megoldást választott, illetve egy kontra során ugyanígy nem a legjobb opció mellett döntött, így ezek kicsit árnyalják a képet.

Karim Benzema (6)
Nem az ő meccse volt, legalábbis ami az ellenfél kapuja előtti teljesítményét illeti. Két lövése volt a meccsen, egyiket szépen védte Alisson. Alapvetően a társak nem igazán találták meg a beadások során, pedig több alkalommal is jó pozícióban várta a labdát a liverpooli kapu előtt. Reméljük, a visszavágóra tartogatja a gólokat. 

Cserejátékosok

Fede Valverde (6)
Asensio helyett érkezett nagyjából húsz percre az uruguayi, azonban pár pontos passzon kívül nem igazán gyakorolt komoly hatást a játékra, a stabilabb középpályás védekezés érdekében küldte be Zidane.

Rodrygo (-)
Viníciust váltotta a 85. percben, nem sikerült felvennie a ritmust ennyi idő alatt. 

Edzői teljesítmény - Zinédine Zidane (8)
Jól rakta össze a csapat játékát, sebességben és kreativitásban is a jobbik arcát mutatta ezen az estén a Real Madrid. A sok hiányzót megfelelően pótolta, tulajdonképpen kis túlzással a komplett védelem hiányzott, azonban így is sikerült egy gólon tartani a Liverpoolt. Vinícius és Asensio játszatása ugyancsak pozitívum, mindketten rengeteg mozgással igyekeztek zavart okozni az ellenfél védelmében, ami láthatóan sikerült is. Reméljük, a visszavágóra is sikerül hasonló mentalitásban pályára küldeni a csapatot, előtte azonban még egy nagy feladatot kell megoldania, ugyanis következik a Barcelona elleni találkozó, ami a bajnokság végkimenetele szempontjából ugyancsak a szezon egyik legfontosabb meccse lesz. 
 


Hozzászólások

Tabella