Nacho: Azonnal aláírnám azt a forgatókönyvet, ami arról szól, hogy innen vonulhatok vissza

Zinédine Zidane mellett a csapat védelmének jolly jokere, Nacho Fernández állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

„Továbbra is az a célom és vágyam, hogy magamra öltsem ezt a mezt, hiszen különleges érzés. Különösképp úgy, hogy gyerekkorom óta ezt csinálom. Ez a klub az életem, és most, hogy én is fontosabb szerepet kapok, szeretnék még több mérkőzést nyerni. Különleges este vár ránk, a célunk, hogy folytassuk azokat a mesés estéket, amiket a közelmúltban élhettünk át. Nagyon magabiztosak vagyunk, már alig várjuk a mérkőzést.”

„Mané, Firmino, Salah és Jota mindannyian látványos formának örvendenek, egyénileg pedig a legjobb játékosok között vannak. A Liverpool minden egyes játékosa le akar majd győzni minket, de ugyanez igaz ránk is, hiszen mi is le akarjuk győzni őket. Igaz, hogy egy döntőben már nyertünk ellenük, és most ugyanez a vágyunk. Tetszik, ahogy a Liverpool támadósora játszik, nagyon jó játékosokkal.”

„A csapat jól teljesít négy védővel, valamint öttel is. Alkalmazkodunk ahhoz, amire az edző kér minket. Jó sorozatunk van a győztes meccsek tekintetében. A legfontosabb viszont, hogy reagáljunk arra, amit az edző kér. Nem számít, hogy milyen rendszerben játszunk, a legfontosabb, hogy mindent beleadjunk a jó eredmény elérése érdekében.”

„Nagyon fontosnak érzem magam, hiszen már sok mérkőzést játszhattam ebben a klubban. Ha választanom kéne egyetlen szezont, akkor az a mostani lenne. Fontosnak érzem magam, boldog vagyok, hogy ennyi meccsen pályára léphetek, az önbizalmam pedig rég nem volt ennyire rendben. Ki akarom hozni ebből a legtöbbet, hiszen számomra egy igazi álom, hogy itt játszhatok. Szeretnék még sokáig rendelkezésre állni, annak reményében, hogy a pályán visszafizethetem a belém vetett bizalmat.”

„A klub nyári döntései azt is jelentik, hogy személyes szinten is döntést kell hoznom, amit meg fogok beszélni az edzővel, a klubbal és a családommal is. Ez normális. Boldog vagyok itt, a szerződésem a következő idény végéig szól. Nem beszéltem még senkivel sem a hosszabbítást illetően. Arra koncentrálok, hogy játsszak, jól teljesítsek, aztán azt a döntést hozom majd, ami a legjobb számomra.”

„Nem foglalkozunk azzal, hogy esélyesek vagyunk-e vagy sem, ezt a kérdést meghagyjuk a szurkolóknak és az újságíróknak. Csapatként mindannyian tudjuk, hogy mit jelent az, hogy a Real Madridot képviselhetjük egy ilyen mérkőzésen.”

„Sergio a csapattársam és a barátom. Nyilvánvaló, hogy nem túl boldog a sérülése miatt, hiszen senki sem szereti a sérüléseket az idény egy ilyen fontos pillanatában. Azt szeretnénk, ha a lehető leggyorsabban visszatérne, hiszen nagyon fontos játékos. Ha a klubnál maradna, az lenne a legjobb dolog a klub, valamint Sergio számára is.”

„Azonnal aláírnám azt a forgatókönyvet, ami arról szól, hogy innen vonulhatok vissza. Álomszerű befejezés lenne. Minden egyes idényt szeretek a kezdete előtt átbeszélni az edzővel. Ha a dolgok komplikálttá válnának, akkor másképp döntenék. Labdarúgóként nem mondanék nemet arra, hogy egy másik bajnokságban is kipróbáljam magam, de jelenleg jól érzem magam, boldog vagyok itt. Nyáron hozom majd meg a döntésem.”

„Létfontosságú a mentális felkészülés ezen a szinten, sokkal fontosabb, mint az ellenfél karakterének elemzése. Ezek a párharcok apró részleteken múlnak, a fejben hozott döntések megtréfálhatnak, jó és rossz értelemben is. 90 percen át kell koncentrálnod maximálisan, jobbnak kell lenned ebben a tekintetben az ellenfelednél.”

„A kijevi döntő óta a Liverpool megnyerte a Bajnokok Ligáját, mi pedig elveszítettük Cristiano Ronaldót. A két csapat között viszont nincs túlságosan nagy különbség. Ha a történelmet vesszük alapul, akkor sokkal többet kell nyernünk a rekordjaink miatt. Mi viszont csak arra koncentrálunk, hogy van egy nagyszerű keretünk, amivel meg akarjuk nyerni a holnapi találkozót.”

„A Real Madrid neveltje, valamint spanyol állampolgárként kedvelem azokat a játékosokat, akik ilyen sok időt töltenek el a Real Madridnál. Hiába nyertünk olyan sok címet az elmúlt években, a keretben sok a spanyol, valamint a saját nevelésű játékos is. Ezeket a döntéseket viszont nem csak mi hozzuk, én csak a legjobbat kívánok a klubnak.”

„Sergio játékideje a válogatottban Luis Enrique döntése volt. Az, hogy megsérült, nem egy újkeletű dolog, hiszen labdarúgóként ezek a dolgok előfordulnak. Természetes, hogy el akarjuk kerülni a sérüléseket, de ilyen a futball. Nagyon izgulok, hogy egyszer visszatérhessek a válogatottba. Jó formának örvendek, de nem én döntöm el, hogy kapok-e meghívót vagy sem. Nekem csak folytatnom kell a kemény munkát és meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes. Remélem, hogy a szövetségi kapitány megváltoztatja a legutóbbi döntését és ott lehetek a következő keretben.”

„Ahogy az edzőnk is elmondta, minden jogunk megvan ahhoz, hogy harcoljunk a bajnoki címért. Három ponttal vagyunk lemaradva a listavezetőtől, és még rengeteg pontot lehet szerezni. Tiszteletre vágyunk. Ennél a klubnál minden egyes nap nyomás alatt vagyunk. Tudjuk, hogy hogyan kezeljük ezt, és amikor ilyen fontos pillanatokat élünk, azért harcolunk, hogy trófeát nyerjünk az idény végén.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK