2021. April 15., Thursday

Ramos nyugodt a jövőjét illetően

  • K. Matyi
  • April 1, 2021, 10:59 a.m.
Sergio Ramos jövőjével kapcsolatban még mindig csak találgathatunk. A szerdai, Koszovó elleni mérkőzést követően azonban elmondta, ha bármilyen döntés születik, azt ő fogja először közölni, de azt is hozzátette, jelenleg nincsenek fejlemények a szerződéshosszabbítást illetően.

A spanyolok kapitánya szerdán 180. alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, így négy mérkőzésre van a rekordtartótól, az egyiptomi Ahmed Hassantól. Mindössze négy percet kapott a 3-1-s győzelemmel záruló összecsapáson, a lefújás után pedig már klubcsapata sikerére koncentrálhat, ahol szerződése az idény végeztével érvényét veszti.

A Real Madrid jelenleg harmadik a spanyol bajnokságban, hat ponttal lemaradva a listavezető Atlético Madrid mögött, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Liverpool vár a blancókra, a két kupameccs között pedig a Barcelonát fogadják a Di Stéfanóban.

Ramos a TVE-nek adott nyilatkozatában reagált a pletykákra, miszerint az MLS-be, Angliába vagy Franciaországba igazolhat: „A jövőmmel kapcsolatban elég világos voltam, nincsenek fejlemények jelenleg és nem tudok semmit sem mondani. Új hírek esetén én leszek az első, aki tudatja majd veletek. Az elkövetkezendő két hétben sorsdöntő meccsek várnak ránk, a bajnokságban az Eibar és a Barcelona ellen, a Bajnokok Ligájában pedig a Liverpoollal csapunk össze, remélhetőleg jó formában leszünk majd.”

Sergio Ramos

Négy mérkőzésre a rekordtól

Luis Enriquét a mérkőzés után amiatt kérték számon, hogy miért küldte be Ramost a meccs ilyen kései szakaszában, hiszen még csak most épült fel térdsérüléséből, mely miatt két hónapot kényszerült kihagyni. Miután a győzelem már biztos volt, köszönhetően Dani Olmo, Ferrán Torres és Gerard Moreno találatainak, a szövetségi kapitány technikai döntésként magyarázta a kapitány becserélését.

„Ramosnál nem léptek fel komplikációk” – nyilatkozta. „Én döntöm el, hogy kik a legalkalmasabbak arra, hogy kezdjenek. Igaz, hogy Ramos már jól van, de csak most tért vissza sérüléséből, meglehetősen hamar. Ez a valóság. Azok, akik jobb formában vannak, játszanak. Hogy tetszik-e vagy sem, az már egy másik kérdés.”

A kérdésre, miszerint a válogatott kapitánya a rekorddöntésre állt be, a következőt válaszolta: „A vezéregyéniségek helyzetében az okozza a nehézséget, hogy minden helyzetben vezérek. Ha a cserepadon ülnek, vagy a lelátón, és onnan én döntöm el, hogy mi a legjobb a csapatnak. Szeretnék megjutalmazni egy olyan játékost, aki véleményem szerint megérdemli, hogy minden rekordot megdöntsön.”


Hozzászólások

Tabella