Alaba és Vázquez: Érik a csere a Bayern és a Real Madrid között

Elképzelhető-e egyáltalán egy olyan csere a Real Madrid és a Bayern München között, amely semmilyen költséggel nem jár? Egyre valószínűbbnek tűnő eseményről beszélünk, nagyon úgy fest ugyanis, hogy David Alaba és Lucas Vázquez klubot cserélnek a nyár folyamán.

Tény, hogy mindkét játékos elutasította a csapata által kínált szerződéshosszabbítási ajánlatot, a szimbolikus csere pedig hamarosan megtörténhet. Az osztrák hátvédet már november óta szinte a Real Madrid játékosaként kezelik, a tárgyalásokat pedig az elkövetkezendő hetekben zárhatják le.

A most futó idényt egy nem teljesen szokványos tényező is befolyásolja a múltbéli szezonokhoz képest. A világjárvány hatására a klubok igyekeznek megtartani lejáró szerződésű, ámde kulcsfontosságú játékosaikat. A listát a két spanyol gigász csapatkapitányai vezetik. Sem Sergio Ramos, sem Lionel Messi nem határozott még a jövőjéről – legalábbis hivatalosan. A visszaszámlálás elkezdődött, és egyik játékos sem jelentette még be, hol fogja folytatni pályafutását.

A sor azonban nem velük ér véget. Sergio Agüero hétfőn megerősítette, hogy nyáron elhagyja a Manchester Cityt, de többek között Gianluigi Donnarumma, Memphis Depay, Julian Draxler és Eric García szerződése is a végéhez ér nyáron jelenlegi klubjánál.

A topklubok megegyeztek abban, hogy az átigazolások terén nem lépnek át egy határt annak érdekében, hogy ne robbanjon fel a piac, mely mindannyiuk közös érdeke. A csapatok ismerik egymás lépéseit a szabadon igazolható játékosok piacán, és jelenleg egyik ilyen labdarúgó sem nyilatkozott jövőjéről.

Lucas Vázquez elutasította a Real Madrid megkeresését, a Bayern München pedig türelmesen vár és dolgozik azon, hogy a szélsőt a csapatában tudja. Azt már november óta tudni, hogy a sokoldalú David Alaba távozik az idény végén Münchenből, mivel nem sikerült megegyezniük a hosszabbításról.

Amennyiben a találgatások hivatalos formát öltenek, mindkét klub egyszerre nyer és veszít el egy sokoldalú értéket. Alaba a válogatottban és a Bayernben is a kezdőcsapat állandó tagja, míg Vázquez – bár a 2018-as világbajnokság óta nem szerepelt a spanyol nemzeti tizenegyben – a Real Madridban egyre inkább kulcsjátékossá vált, mivel több poszton is bevethető és szereti elvégezni a piszkos munkát is.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK