MARCA: A blancók célja Mbappé és Håland megszerzése

A Cristiano Ronaldo esetleges visszatérésével kapcsolatos hírek az elmúlt időszakban túlharsogták a Real Madrid átigazolási piaccal kapcsolatos valódi céljait, legalább is a médiában és a közösségi oldalakon. Ám a klub irodáiban egyáltalán nem ez a helyzet.

A klubvezetők számára továbbra is egyértelmű, hogy a 2021/2022-es idény vonatkozásában átalakításra lesz szükség, már ha azt a gazdasági helyzet lehetővé teszi. Ha ez megtörténik, és a szurkolók visszatérhetnek a stadionokba, akkor a blancók figyelme Mbappé és Håland megszerzésére összpontosul majd.

A francia támadó már hosszú évek óta téma a spanyol fővárosban, a norvég pedig nagyjából egy éve, de mindkét csatár arra hivatott, hogy szupersztár váljon belőlük.

A Real Madrid pénzügyi helyzete
2019-ben a Real Madrid komoly költekezést hajtott végre, hiszen 300 millió eurót fektettek Ferland Mendybe, Eden Hazard-ba, Luka Jovicba, Éder Militãóba és Rodrygóba. És bár nem mindegyik játékos váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a költekezés tényén ez nem változtat.

Az előző nyáron a Real Madrid a világjárvány következtében nem költött az átigazolási piacon. Jelenleg azonban sportszakmai szempontok miatt muszáj lesz újra zsebbe nyúlnia a blancók vezetőségének, ami vélhetően meg is történik, ha az élet visszaáll a normál(hoz közeli) kerékvágásba, és néhány jelenlegi kerettag távozik.

Mbappé és Håland
Egyértelmű, hogy Mbappé és Håland a legtöbb európai topcsapat számára potenciális célpont, hiszen a várakozások szerint a 22 és 20 éves játékosról szól majd a futball következő néhány éve, hasonlóan ahhoz, amit Cristiano Ronaldo és Lionel Messi esetében láthattunk.

A MARCA úgy tudja, hogy Mbappé esetében nem haladnak jól a szerződéshosszabbítási tárgyalások a PSG-vel, így a francia klub már ezen a nyáron túladhat a játékoson, ahelyett, hogy ingyen elengednék 2022 nyarán. A Real Madrid tudja, hogy Mbappé csodálja a klubot, bár ez akkor sem volt másképp, amikor 2017-ben a PSG-t választotta.

Håland esetében egyelőre nincs tényleges ajánlat. Florentino Pérez kiváló kapcsolatot ápol a Borussia Dortmund és a PSG vezetőivel is, ám ez ezekben az esetekben nem fog előnyt jelenteni. Mindenesetre a jó kapcsolat biztosítja, hogy a norvég helyzetével kapcsolatban naprakész információkkal rendelkezzen a klub.

A játékos ügynöke, Mino Raiola számos európai együttestől kapott már megkeresést. A Barcelona is érdeklődik, bár a katalán klub problémás gazdasági helyzete szinte lehetetlenné teszi egy ilyen átigazolás létrejöttét.

A hírek szerint Raiola és Håland édesapja is nyitott arra, hogy a játékos a Real Madridba igazoljon, de nem biztosak abban, hogy ennek most van itt az ideje. Úgy gondolják, hogy a Borussia Dortmund még mindig kiváló állomás a fejlődéshez a játékosnak, aki másfél éve még az osztrák bajnokságban futballozott.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK