Muriel: Megbüntettek minket a hibáinkért

Az Atalanta részéről Romero, Mæhle és Muriel nyilatkozott a tegnap esti mérkőzést követően, ahol a Real Madrid 3-1-es győzelmet aratott, és bebiztosította helyét a BL legjobb 8 csapata között.

Romero

A teljesítmény
„Az első találatukig, ami teljes mértékben a mi hibánk volt, mindösszesen egy lehetőségük volt és Djimsiti azt is tisztázta. Nagyon csalódottak vagyunk, mivel még csak nem is egy csúcsformában lévő Real Madriddal játszottunk. Nem tudom mit mondhatnék… Hosszú utat jártunk be. Innentől már csak a bajnokságra kell összpontosítanunk, hogy jövőre újból itt lehessünk.”

Büszkeség
„Persze, hogy büszke vagyok. Még ha ez most nehéz is, mert nemrég ért véget a meccs. Úgy gondolom, többre vagyunk hivatottak. Idáig eljutottunk az Atalanta második évében a Bajnokok Ligájában. Nagyon örülünk, hogy tovább tud fejlődni a csapat. és ez fontos. Még ha most szomorúak is vagyunk, hiszen tulajdonképpen mi nyitottuk meg a gólcsapot, és ráfizettünk a hátul elkövetett egyéni hibákra.”

Romero

Hibák
„Nem lehet hibázni. Benzema jól játszott elől, és már az első adandó alkalommal gólt szerzett. És ez így ment tovább. Ezek ellen a csapatok ellen nem hibázhatsz, aminek ma meg is ittuk a levét. Messzire jutottunk, és örülünk az Atalanta fejlődésének, de szerintem ebben több is lehetett volna.”

A továbbiak
„Most a bajnokságra kell fókuszálnunk, mivel még mindig bajnokok lehetünk. Az élbolyban kell maradnunk, hogy újra ebben a rangos sorozatban játszhassunk. Remélhetőleg ez így is lesz.”

Mæhle

Szintkülönbség
„A Real Madrid a világ egyik legjobb csapata, sajnos 3 gólt is kaptunk, ami nagyon sok, főleg ha egyébként is hátrányból indulsz. Összességében jobbak voltak.”

Hibák
„A Real Madridhoz hasonló csapatok már a legkisebb hibát is büntetik. Az első két gól a hibáinkból született, de ilyen a foci.”

Maehle

A folytatás
„Az olasz kupában döntőt játszunk, ahonnan trófeával akarunk visszatérni, mivel ez egy hatalmas siker lenne csapatszinten és egyénileg is. Emellett megpróbáljuk a Bajnokok Ligája következő kiírásába is kvalifikálni magunkat.”

Muriel

Hibák
„Úgy gondolom, hogy amikor ezeken a meccseken ilyen hibákat követsz el, akkor rettentő nehéz helyzetbe sodrod magadat. Megbüntettek minket. A bajnokságban nem mindig isszuk meg a hibáink levét, azonban a Bajnokok Ligája az egy másik kávéház. Ma egyértelműen csalódottan térünk haza, mivel ez máshogy is alakulhatott volna.”

„Igen, nagyon büszke vagyok. Egyértelmű, hogy ez segít majd nekünk újabb szintekre lépni, és minden tapasztalatunkkal küzdeni fogunk a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyekért a bajnokságban. Erre kell most koncentrálnunk. Oda kell tennünk magunkat az idény hátralevő részében, hogy jövőre újból itt lehessünk.”

Muriel

A gól
„A gólom semmit sem jelent, mivel tovább akartam jutni a csapattal. Szerettem volna, ha máshogy alakul a mérkőzés. Ez egy olyan gól, ami egyénileg akár számíthatna is, de az égvilágon semmit sem ér.”

A kupadöntő
„Kétségtelenül nagyszerű mérkőzések állnak még előttünk, ami nagyon jó érzés, és megpróbáljuk a tőlünk telhető maximumot beleadni. Meg akarjuk nyerni a döntőt, és a trófeát, illetve a bajnoki tabella élmezőnyében akarunk végezni.”

A képek forrása: YouTube

Forrás: atalanta.it
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK