Ramos a bírónak: A házamat teszem rá, hogy ez büntető

A blancók kapitánya mindent megtett azért, hogy meggyőzze a játékvezetőt.

A Real Madrid az Elche ellen játszott az Alfredo Di Stéfanóban a spanyol bajnokság hétvégi fordulójában. A találkozót Benzema hosszabbításban szerzett második góljának köszönhetően hátrányból fordítva meg tudta nyerni, azonban volt egy érdekes eset a vendégek tizenhatosán belül, még 0-0-s állásnál.

Sergio Ramos a mérkőzés 53. percében földre került az Elche kapuja előtt, de nem önszántából. Egy, a szögletzászló mellől elvégzett szabadrúgás után emelkedett volna a magasba, hogy a felé tartó labdát fejjel tegye a kapu irányába. Azonban a rá figyelő vendég védő a levegőbe emelkedő Ramos karját beakasztotta, és annál fogva a földre rántotta, megakadályozva ezzel a fejelés lehetőségét, ráadásul veszélyeztetve a kapitány testi épségét. (Az eset az összefoglaló 28. másodpercétől megtekinthető.)

Mivel Ramos érzékelte, hogy az eset büntetőt ér (amit egyébként később a MARCA bíró szakértője is megerősített), azonnal megpróbálta meggyőzni a játékvezetőt arról, hogy hozza meg a helyes ítéletet, vagy legalább használja a VAR-t. Jorge Figueroa Vázquez azonban hajthatatlannak bizonyult.

Ramosforrás: youtube.com

A kapitány próbálkozását azonban a COPE mikrofonjai elcsípték, így számunkra is kiderülhet, hogy mi hangzott el pontosan. Íme Ramos mondatai:

„Ez nem tizenegyes? Az Isten szerelmére!”

„Nézd vissza videón, nem kapaszkodtam belé. Nézd vissza, ez egyértelmű tizenegyes.”

„Ha nem, akkor véletlenül törtem el a kezem.”

„Könyörgöm, nézd vissza. A házamat teszem rá, hogy büntető.”

„Teljesen tiszta tizenegyes. Itt maradok, mert büntetőt fogok rúgni, meglátod. Juan, nézd vissza.”

A Real Madrid kapitányának szavai süket fülekre találtak, a büntető elmaradt, az Elche pedig nem sokkal később megszerezte a vezetést. A meccset végül sikerült megfordítania a Madridnak, így 2-1-es végeredménnyel zárva megszerezte a három pontot. (Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy később a túloldalon is volt egy véleményes szituáció, ahol szintén néma maradt a síp, ám a MARCA bíró szakértője szerint ott is büntetőt kellett volna ítélni.)

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK