Beszámoló: Atlético Madrid – Real Madrid (1-1): Döntetlen a városi derbin

Az Atlético Madrid Suárez góljával vezetett, azonban a találkozó vége előtt Benzema ki tudott egyenlíteni, így a Real Madrid egy ponttal távozott a Wandából.

A Real Madrid döntetlent játszott az Atlético Madriddal a Wanda Metropolitanóban. A hazai együttes agresszív letámadással kezdte a mérkőzést, amivel a blancók nem igazán tudtak mit kezdeni. A matracosok erőfeszítéseinek hamar meg is lett az eredménye, hiszen negyed órányi játék után megszerezték a vezetést. Llorente kapott labdát a félpályánál, a védelemből kimozduló Nacho azonban sem a labdát nem tudta elrúgni, sem pedig a játékost nem tudta megállítani, így Real Madrid korábbi középpályása tovább robogott a kapu felé, majd helyzetbe hozta Suárezt, aki nagyszerű mozdulattal, külsővel tekert a védeni igyekvő Courtois mellett a kapuba.

A Real Madridnak három perccel később megvolt a lehetősége az egyenlítésre. Asensio adta középre a labdát, Benzema ballal próbálkozott, azonban Oblak résen volt. A 28. percben aztán egy Casemiro kapáslövésnél kellett figyelnie a hazai hálóőrnek, de ismét jól oldotta meg a feladatát.

Casemiro és Benzema

Nem sokkal a félidő vége előtt került sor a találkozó legvitatottabb szituációjára. Kroos küldött középre szögletből egy labdát, amely eltalálta Felipe karját a büntetőterületen belül. A Real Madrid játékosai büntetőt reklamáltak, azonban Hernández Hernández nem ítélt tizenegyest, miután a videófelvételek tanulmányozása után nem látta azt megalapozottnak.

A második játékrész sokkal nyitottabb volt, Carrasco előtt az 53. percben ott is volt a lehetőség az előny tovább növelésére, ám Courtois nagyszerűen jött ki a kapujából és akadályozta meg a gólszerzésben. Két perccel később a kapusnak újra dolga akadt, ekkor Suárez próbálkozásánál tudott hárítani, maga mögé nyúlva állította meg a labdát a gólvonal előtt. Zinédine Zidane aztán kicsit megkavarta az állóvizet, és pályára küldte Viníciust és Valverdét Asensio és Rodrygo helyére. Ezt követően a vendégek próbálták megszerezni az egyenlítő találatot. Nagyon közel is kerültek hozzá, amikor Valverde szánta magát távoli lövésre, ám Oblak nagyszerű mozdulattal hárította az életerős bombát a 71. percben. Négy perccel később Benzema próbálkozott a tizenhatosról, egy tetszetős akció végén.

A 80. percben aztán egy még nagyobb helyzet következett. Vinícius Jr. lépett meg a szélen, majd külsővel küldte középre a labdát, amellyel meg is találta Karim Benzemát, a berobbanó francia lövését azonban Oblak bravúrral hárította, ráadásul a kipattanót sem tudta gólra váltani a blancók kilencese. A francia aztán nem sokkal később megszerezte csapata jól megérdemelt gólját. Először a védők szorításában nagyszerűen ugratta ki Casemirót, aki visszapasszolta neki a labdát, amelyet határozottan lőtt Oblak kapujába. A derbin újabb gól nem született, így a csapatok 1-1 ponttal hagyhatták el a pályát.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK