Benzema: Ez az egy pont még sokat érhet

A játékosok közül az egyenlítő találatot szerző Benzema, valamint Casemiro nyilatkozott a madridi derbi után.

Karim Benzema

A mérkőzés
"Jó teljesítményt nyújtottunk, nem volt egyszerű meccs, mert egy jó csapat ellen játszottunk. Az első játékrészben ők voltak a jobbak, de a második 45 percben mi tudtunk föléjük nőni. Ez az egy pont sokat számíthat még.

"A gól előtti játék nagyon szép volt. Egy kicsit bosszús vagyok, mert néhány perccel korábban rúghattam volna még egyet, de a kapusban elakadt a labda. Elégedett vagyok az eredménnyel, még sok mérkőzést kell lejátszanunk. Ez a döntetlen pedig azt jelenti, hogy a bajnokság még nem dőlt el, kizárólag a bajnoki címre gondolunk."

Kezezés és a VAR
"Nem láttam, mi történt. Úgy gondolom, hogy hozzáért a kezéhez a labda, és az esetek 90%-ában, miután a játékvezető megnézi a visszajátszást, ezt befújják tizenegyesnek. De nem aggódunk emiatt. Végig koncentráltunk, és meg is tudtuk szerezni az egyenlítő találatot. Ez a lényeg."

Kevés gól
"Természetesen képesek lehetünk több gólt szerezni, hiszen mindig megvannak a helyzeteink."

Casemiro

A mérkőzés
"Az elején ők voltak élesebbek, jobban játszottak az első félidőben. De aztán a fordulás után már mi teljesítettünk jobban. Keményen dolgoztunk, mindent beleadtunk, és sikerült az egyenlítés. Még mindig rengeteg pontot lehet begyűjteni, messze a bajnokság vége. Mindig csak a következő találkozó szabad gondolnunk, minden meccsen a három pontért megyünk."

Felipe kezezése
"Nem hozhatjuk elő a bírót, hogy kifogásokat keressünk. Azért vagyunk itt, hogy a futballról beszéljünk. Egy kicsit mérges voltam, mert ha nem ér hozzá a labda a kezéhez, akkor gólt szerezhettem volna. Csak ezt próbáltam elmagyarázni a játékvezetőnek, de tiszteletben kell tartanunk a döntését. Ő is megteszi a pályán a tőle telhető legtöbbet."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Barcelona elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő, Barcelona elleni bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Lunin, Kepa, Mario…