Vinícius Jr.: Örökre a Real Madridban akarok maradni

A fiatal brazil támadó online adott interjút a TNT Sports-nak, melyben szóban jött az eddigi karrierje, Zidane bizalma, Benzema, és a kölcsönjáték is.

Hogyan érzed magad?
Jól. Örülök annak, hogy az elmúlt mérkőzéseken jó teljesítményt tudtam nyújtani. Kezdem visszanyerni az önbizalmamat, folyamatosan mérkőzéseket nyerünk, és egyre közelebb és közelebb kerülünk a célunkhoz. Ez pedig nem más, mint trófeákat nyerni.

Nehezebb a szezon, amiért a csapat nem tud kiegyensúlyozott lenni?
Mindig nehezebb, ha szurkolók nélkül kell játszani, nehéz volt ehhez hozzászokni. A tavalyi idényben  sikerült megnyerni a bajnokságot,  ez pedig a fizikai erősségünknek és a technikai képességeinknek volt köszönhető. A mostani szezon problémásabb, mivel nem játszhatunk a közönségünk előtt a Bernabéuban. Ezáltal az ellenfeleinknek sem kell elviselnük ezt az extra nyomást. A szurkolóink tudják, hogy egy csapatnak megvannak a jó és rossz pillanatai is egy szezonon belül. Pontosan ezért kell folyamatosan felkészültnek és mentálisan erősnek lennünk. A Real Madridnál minden játékos rendkívüli nyomás alatt játszik, ezért nagyon fontos a feladatunkra fókuszálnunk.

Néhányan úgy gondolják, hogy megváltozott a játékod. Sokkal kevesebb kockázatot vállalsz. Egyetértesz ezzel?
Nem gondolom, hogy kevesebb kockázatot vállalnék, egyszerűen csak érettebb lett a játékom, és többször hozom meg a legjobb döntést. Ugyanúgy az a célom, hogy segítsem a csapatot, de már más módon.

Úgy érzed, Zidane 100%-ig bízik benned?
Igen. És én is teljesen megbízom a Real Madridban, Zidane-ban, az összes csapattársamban, az elnökben. Az elnök úr sok erőt ad nekem, sőt, azt is mondta, hogy a családom után ő a legnagyobb rajongóm. Boldog vagyok, és továbbra is szeretném segíteni a Real Madridot, segíteni abban, hogy újra oda kerüljön, ahova tartozik.

Ez a harmadik idényed a Real Madridban. Nehezebbé vált megbirkózni az itteni nyomással?
A Real Madridban játszani mindig is hatalmas felelősséggel járt, de ez annyira nem meglepő, hiszen a világ legnagyobb klubjáról beszélünk. De szerencsére a családom, a klubnál dolgozók, a játékosok, edzők, mindenki segít abban, hogy a játékra tudjak koncentrálni. A pályán és a pályán kívül is felelősséggel tartozom, de a pályán érzem otthon magam igazán. Közel 100. mérkőzést játszottam már a Madridban, ott vagyok a három játékos között, akik 20 éves koruk előtt a legtöbb meccsen léptek pályára a klubnál. Boldog vagyok, és csak a futballra koncentrálok. Mindnekit meghallgatok, aki segíteni akar nekem. A célom, hogy még legalább 200, 300 vagy még több meccset játszak a Real Madridban.

Gondoltál már arra, hogy kölcsönbe menj valahova, ahol több lehetőséget kapsz vagy kitartasz a Real Madrid mellett?
Mindig arra fókuszáltam, hogy itt maradjak és a legjobbaktól tanulhassak. 20 éves vagyok és már olyan, mintha régóta a klubnál lennék, pedig még csak a karrierem elején járok. Minden csapattársamtól tanulok és ezáltal fejlődök, a saját posztomon és máshol is. Mindörökké a Real Madridnál szeretnék maradni, tovább írni a történelmet és gólokkal, még több gólpasszal segíteni a csapatot, nagy szerepet játszva a mérkőzéseken.

Hogy jössz ki Hazard-ral, aki ugyanazon a poszton játszik, mint te?
Mindig is nagy küzdelem lesz egy ilyen pozícióért. Mindenki játszani akar és senki sem akar kimaradni. Sokat beszélünk. A pályán kívül is igazán rendes ember – mindig vidám. Örülök, hogy valóra vált egy álmom, és Hazard-ral játszhatok. Ő egy nagyszerű játékos, néztem a TV-ben is, hogyan vállal kockázatot, ha nála van a labda. Az, hogy egy ilyen játékossal versenghetek a helyemért, engem is boldoggá tesz.

Ad neked bármilyen tanácsot a cselezéssel kapcsolatban?
Igen. Azt mondta, legyek nyugodt és sose hátráljak meg a kockázatoktól.

Ronaldo azt nyilatkozta veled kapcsolatban, hogy semmi sem hiányzik a játékodból. Bizonyára nagyon jó érzés, hogy egy klublegenda, példaképeid egyike ilyeneket mond rólad.
Persze. Minden játékos, aki megvéd vagy tanácsot ad, boldoggá tesz. Ez pedig Ronaldótól érkezett, a valaha volt egyik legjobb játékostól, aki játszott a Real Madridban és a brazil válogatottban is. Megtiszteltetés ez számomra és örülök, hogy ilyen emberek is figyelik a játékom és tanácsokat adnak nekem. Azt akarom véghezvinni itt, amit Ronaldo annak idején. Ismeri a kvalitásaim, hogy meddig juthatok – ahogy én is tisztában vagyok ezzel.

Milyen a kapcsolatod Benzemával azután, hogy a Mönchengladbach elleni mérkőzésen a felvételek tanúsága szerint azt mondta Mendynek, hogy ne passzoljon neked?
A kapcsolatunk nem változott és soha nem is fog. Benzema egyike azon játékosoknak, akik megvédtek itt – mindent megtett, hogy segítsen, amikor senki nem ismert, és azóta is folyamatosan ezt teszi. Akik nem látnak bele a dolgokba, nem tudják, mi történt. A Real Madridnál a legkisebb dolgokat fújja fel leginkább a média.

Forrás: as.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK