2021. April 15., Thursday

Atalanta a Plaza de Cibelesen

  • M. László (mrazo)
  • Feb. 24, 2021, 12:30 p.m.
A labdarúgás és a görög mitológia időtlen idők óta kéz a kézben járnak: Ajax Akhilleusz unokatestvére, akiről 1900-ban elneveztek egy amszterdami futballklubot, Spanyolországnak ott van az Hércules, míg Görögországban szinte egymást érik az „istenek” (a háború istenéről elnevezett Árisz labdarúgócsapat, az Apollon FC vagy az Íraklisz FC).

Ez a páratlan kapcsolat gyújthatott szikrát Gino és Ferruccio Amati, Eugenio Urio, Giovanni Roberti, valamint Alessandro Forlini elméjében is, mikor a bergamói Correggi étteremben focicsapatot alapítottak. 1907. október 17-ének éjszakáján ugyan lefektették az alapokat, de az egyesületnek ekkor még nem adtak nevet. Másnap, miután mind lázas kutatást végeztek a görög mitológia útvesztőiben, ismét találkoztak, s egyhangúlag Atalanta, a vadászat istennője mellett tették le voksukat. Akkor, 114 esztendővel ezelőtt nem is sejthették, hogy egykoron – történetesen ma este – a bergamói klub történetének egyik legnagyobb kihívásával fog szembesülni, s egy Bajnokok Ligája mérkőzésen azzal a Real Madriddal kell majd farkasszemet néznie, melynek egyik szimbóluma maga Cibeles, a természet istennője. Az a Cibeles, akinek rettentő haragja beteljesítette Atalanta sorsát.

Apollodórosz a Mitológia, míg Ovidius az Átváltozások című művében örökítette meg a vadászat istennőjének tragikus történetét.

„…Atalanté apja fiúgyermeket szeretett volna, ezért kitette őt. Egy anyamedve járt el hozzá, meg-megszoptatta, mígnem egyszer vadászok találtak rá, magukhoz vették és felnevelték. Amikor Atalanté felnőtt, megőrizte a szüzességét, magányosan járt vadászni, és mindig volt nála fegyver. Két kentaur, Rhoikosz és Hülaiosz megpróbálták elcsábítani, Atalanté azonban leterítette őket a nyílvesszőjével. Ott volt a hősök között a kalüdóni vadkanvadászaton is, a Peliasz tiszteletére rendezett versenyjátékokon pedig birkózásban legyőzte Péleuszt. Később megtalálta a szüleit. Amikor apja unszolni kezdte, hogy menjen férjhez, Atalanté futóversenynek alkalmas helyet keresett, annak közepére leszúrt egy három könyök magas cölöpöt, innen, jókora előnnyel kellett kérőinek megkezdeniük a versenyt, ő viszont teljes fegyverzetben futott. Akit utolért, az a halál fia volt, akit nem ért utol, az jutalmul elnyerte őt. Már sok-sok kérő meghalt, de az Atalantába szerelmes Melanión (egyes források szerint Hippomenésznek nevezik – a szerk.) mégis rajthoz állt, magával hozva a három almát, melyeket Aphroditétól kapott. És miközben Atalanté a nyomában volt, mind a három almát eldobta. Atalanté sorban felemelte őket, s így elvesztette a versenyt. Melanión tehát feleségül vette Atalantét.” (Apollodórosz: Mitológia, III. könyv IX. fejezet.)

Korábban egy orákulum figyelmeztette Atalantát, hogy abban a pillanatban, amikor feleségül veszi őt valaki, állattá válik. Épp ezért menekült oly sokáig a szerelem elől. Az Aphrodité által ösztönzött eufóriájában Atalanta megfeledkezett e jóslatról:

„…Hálátlan volt s feledékeny,
és tömjént sem adott! Haragom fellobban azonnal,
fáj ez a sértés, és hogy más le ne nézzen ezentúl,
példát adni török, magam ellenük így dühitem föl;
Istenek Anyjának szentélyét (híres Echion
mit fogadása szerint épített) sűrü ligetben
érték el, s a nagy út nékik pihenést javasolt már;
ott ölelőzni, időnek előtte, kigyúlt a kivánság
Hippomenesben, mit gerjesztett isteniségem.
Szentélyhez közel ott volt egy félfényü kicsiny zúg,
mint valamely barlang, tajtékkő fedte be végig,
hajdanidőtől szent, hova sok-sok régi faszobrát
halmozták papok föl a régszent égbelieknek;
megy be, s a szent kamarát a tilos kéj becsteleníti.
Elfordultak a szent képmások; a tornyos Anyának
támadt kedve a vétkeseket le a Styxbe sodorni:
csak keveselte e bűnhődést; így sárga sörény nőtt
egyszeriben nyakukon, körmük hajlik be karommá,
vállukból szügy lesz, kebelükbe tolakszik egészen
súlyuk, s farkukkal seprik tetejét a fövenynek;
Orcájuk dühödött, morgás lett régi szavukból,
lakhelyük erdőség, s ők, két riadalmas oroszlán,
foggal a zabláját, fékét fogják Cybelének.”

(Ovidius: Átváltozások, X. könyv)

Az oroszlánok büntetése továbbá, hogy nem érinthetik egymást, fejüket elfordítva nem pillanthatnak egymásra és Cibeles szekerét kell húzniuk.

Atalanta ma este talán pont arra készül, hogy bosszút álljon Cibelesen.
 


  • Forrás: MARCA, El País, Apollodórosz: Mitológia, Ovidius: Átváltozások
  • Szerző(k): M. László (mrazo)

Hozzászólások

Tabella