Beszámoló: Real Valladolid – Real Madrid (0-1): Egyre közelebb az Atléticóhoz

Egy második félidős Casemiro-fejesnek és egy parádés Courtois-teljesítménynek köszönhetően a Real Madrid kulcsfontosságú győzelmet aratott a Valladolid otthonában a spanyol bajnokság aktuális fordulójában.

A győzelemmel a blancók három pontra megközelítették a városi rivális listavezető Atlético Madridot. Casemiro remek fejessel szerezte meg a vezetést csapatának, ám Thibaut Courtois óriási védéseire is szükség volt ahhoz, hogy a hazaiak rúgott gól nélkül fejezzék be a meccset, és a blancók három ponttal induljanak vissza a spanyol fővárosba.

Karim Benzema hiányában Zidane az Asensio – Mariano – Vinícius támadóhármasnak szavazott bizalmat, a védelemben pedig Lucas Vázquez helyettesítette a sérült Carvajalt.

Szinte egyből a mérkőzés elején komoly feladatai adódtak Courtois-nak, hiszen gyors egymásutánban két bravúrt is be kellett mutatnia. Először Orellana lövését tudta hárítani, majd Janko védhetetlennek tűnő bombájánál is a helyén volt. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az utóbbi az idény egyik legnagyobb védése volt a belgától.

Real MAdrid

A másik oldalon Mariano kétszer is betalált az ellenfél kapujába, mindkétszer pazar befejezést választva, ám mindkét esetben leshelyzetből indult, amit az asszisztens észre is vett, és jelzett a játékvezetőnek. A Madrid legnagyobb helyzete egy szabadrúgásból adódott, amikor Kroos ívelt Casemiro fejére, a brazil azonban csúnyán elvétette a fejest, tiszta helyzetben, senkitől nem zavartatva fejelt a kapu fölé. Később aztán megismétlődött a jelenet, már ami Casemiro elrontott fejesét illeti, még egy ígéretes szituációban fejelt a kapu mellé a brazil.

Aztán Ferland Mendy húzott váratlant, amire talán még ő maga sem számított. Érthetetlen módon a szögletzászló mellől a saját tizenhatosának közepére ívelt, gólpassz értékű mozdulat volt ez, ám szerencsére az üresen érkező Orellana kapáslövését valamilyen csoda folytán Courtois ki tudta védeni.

Éppen akkor, amikor Zidane készen állt arra, hogy néhány cserével frissítse a csapatot, a Madrid előnyhöz tudott jutni. Casemiro az első félidőben elhibázott két fejese után a harmadikat már nem vétette el. Ezúttal is Kroos szállította a tökéletes beívelést, a brazilra nem figyeltek eléggé a hazai védők, a blancók középpályása pedig ezt kegyetlenül ki is használta, és a kapuba fejelt.

Zidane aztán Asensio, Vinícius és Mariano helyére beküldte Arribast, Iscót és Hugo Durót. A blancók tovább is növelhették volna előnyüket, amikor Mendy középre lőtt labdájára érkezett Arribas, ám a fiatal spanyol, ha csak centikkel is, de lemaradt a beadásról. Ezt követően fontos esemény már nem történt a mérkőzésen, Zidane fiai három ponttal a zsebükben indulhattak haza.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK