Kroos: Még jóval több van a csapatban

A Valencia elleni győzelem után Toni Kroos és Nacho is nyilatkozott.

Toni Kroos

A mérkőzés
"Jó érzéseink vannak, mivel remekül teljesítettünk ma az első perctől az utolsó sípszóig. Amire szükségünk van, azok a gólok, még többször kell betalálnunk. Ennek ellenére ma ragyogóan játszottunk. Erre kell alapoznunk, hogy folyamatosan ilyen szinten tudjunk játszani. Mindig arra törekszünk, hogy sokat legyen nálunk a labda, hiszen olyan minőséget képviselünk, amivel sok helyzetet tudunk kialakítani, és sok gólt tudunk szerezni. Úgy gondolom, még jóval több van bennünk, de folyamatosan fejlődünk."

Önizalom és a szezon hátralévő része
"Ezek az eredmények és az ilyen teljesítmények nagyon jót tesznek az önbizalmunknak. Most egy viszonylag nyugodtabb hetünk lesz, de aztán olyan mérkőzések következnek, melyek eldöntik, hogyan is végződhet az idei szezon. Nagyon fontos, hogy kellő önbizalommal vágjunk neki ezeknek a találkozóknak. Mindig a három pont megszerzése a célunk, mindig győzni akarunk. Szeretek gólt szerezni, de ahogy mindig is mondtam, alapvetően nekem más módon kell a csapatot segítenem."

A bajnokság
"Tudjuk, hogy hiába nyerjük meg az összes meccsünket, lehet ez sem lesz elég a bajnoki címhez. A célunk, hogy a feladatunkra összepontosítsunk, ennél többet nem tehetünk. Ha bajnokok akarunk lenni, akkor nem hibázhatunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit kell tennünk. Előfordul, hogy számunkra kedvezőtlen eredmény születik, de ez annyira nem meglepő, hiszen folyamatosan minőségi csapatok ellen játszunk. A lényeg, hogy védekezésben az egész csapat együtt védekezzen. Amikor mindenre odafigyelünk, akkor jó dolgok születnek belőle, mint ahogy ma is. A Valenciának nem is volt tiszta gólszerzési lehetősége, pedig egy jó csapatról beszélünk."

Sérülések
"Nagyon aggaszt minket ez a dolog, mert sok fontos játékos is hiányzik. Mi, akik egészségesek vagyunk, minden tőlünk telhetőt megteszünk a pályán, és elfogadjuk a helyzetet. Ezen nem tudunk változtatni, ezért nekünk, akik bevethetőek, harcolnunk kell és megnyerni a mérkőzéseket."

Nacho

A győzelemről
"Jól érzem magam és nagyon boldog vagyok, amiért ismét győztesen hagytuk el a pályát. Zsinórban a harmadik győzelem, jó sorozatban vagyunk. Ennek is és annak is nagyon örülök, hogy folyamatosan lehetőséget kapok, és jól megy a játék. Ahogy legutóbb, úgy most is kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, miközben számos helyzetet sikerült kidolgoznunk. Ezek a dolgok nagy önbizalmat tudnak adni, ez pedig nagyon fontos az előttünk álló mérkőzések miatt."

Kapott gól nélkül
"Minden csapatnak, mely trófeákat szeretne nyerni, nagyon összeszedettnek kell lennie védekezésben. Ma ismét nem kaptunk gólt, és ez egy nagyszerű dolog."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK